Allan Greenspan
Az amerikai jegybank korábbi elnökeként sokan tartják a válság első számú felelősének. Részben mert túl sokáig hagyta alacsonyan a kamatokat, részben mert olyan bonyolult pénzügyi termékeket is engedélyezett, amelyek már köszönő viszonyban sem voltak a valóságos gazdasággal, s a tőzsdét mind inkább kaszinóhoz tette hasonlatossá.
Apró adalék Greenspan portréjához: 2004 elején beszédet tartott, amelyben kifejtette: jobban jártak azok, akik fix helyett változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkeztek, s felszólította a a bankokat, kínáljanak változó kamatozású hiteleket is, mert úgy a fogyasztók jobban járnak. A hitelt felvevőket figyelmezteti: túl költségesek a fix kamatozású hitelek. A beszéd után néhány hónappal az amerikai jegybank dinamikus kamatemelésekbe kezdett. Greenspan maga is elismerte, hogy részlegesen felelőse a válságnak.
Ronald Reagan
A csillagháborús terveiről, és a szakszervezetekkel szembeni keménységéről ismertté vált Reagan legnagyobb felelőssége talán abban van, hogy ő nevezte ki Greenspant, a Reagan-érához köthető továbbá a bankliberalizáció kezdete is.
Bill Clinton
Az elnök, akinek Monica Lewinsky – afférjáról sokat hallottunk, ám arról jóval kevesebbet, hogy republikánus javaslatra eltörölte a Glass–Steagall törvényt 1993-ban, amit éppen azért hoztak a nagy gazdasági világválság után, hogy a jelenlegihez hasonló helyzeteket elkerüljék. Bill persze úgy látja, nem hibázott, hiszen még könnyebb is úgy kezelni a válságot, hogy szabadon fölvásárolhatják egymást a bankok. Bill persze a Monica-ügyet is ki tudta magyarázni.
George W. Bush
Bush időszaka alatt robbant ki a válság, s a megdöbbentően laza költségvetési politikájának hála utódjának gyakorlatilag alig van forrása a válság kezelésére. Mindemellett olyanokat mondott a válságról: egyszerűen az a baj, hogy túl sok ház épült – ez mindenesetre kétségeket ébreszthet egyesekben, Bush valóban jól mérte föl intellektuálisan, hogyan kell kezelni a kibontakozó krízist.
Matthew Tannin és Ralph R. Cioffi
A Bear Stearns New Yorki bankház két volt alapkezelőjét még júniusban vették őrizetbe. A gyanú szerint a hitelválság kirobbanását megelőzően becsapták saját befektetőiket, csaknem 1,8 milliárd dolláros kárt okozva nekik.
Ralph R. Cioffi először 1985 és 1991 között volt a Bear Stearns Befektetési Alap ügyvezetője. Majd 1991 és 1994 között „szakosodott” igazán azokra a globális pénzügyi termékekre, amelyek a legfőbb bevételi forrásai lettek a Bear Stearns befektetési banknak. 2003-tól kezdte el irányítani azokat a hihetetlenül bonyolult és később „túlárazottnak” bizonyult alapokat, amelyek végülis a vesztéhez vezettek. Az Everquest Financial igazgatója volt, és 5 éven keresztül a Bear Stearns igazgatósági tagja.
Matthew Tannin előéletéről nem sokat lehet tudni. Az biztos, hogy a Bear Stearns befektetési alapon belül közvetlenül Ralph R. Cioffinaknak tartozott csak jelentési kötelezettséggel. Matthew Tannin és Ralph Cioffi volt a Bear Stearns két, főként másodrendű jelzáloglevelekbe fektető alapjának kezelője, egészen azok tavaly júniusban bekövetkezett összeomlásáig.
Manipulálták a piaci folyamatokat, és valószínűleg nagy felelősségük volt abban, hogy kirobbanhatott, majd végzetesen elterjedt a hitelválság. Az alapokban az értéktelen jelzálogpapírok arányát vásárlásaikkal messze a kockázatos szint fölé vitték, innen pedig már csak az volt kérdés, mikor üt be a krach. Az amerikai tőzsdei felügyelet azzal is vádolja a két vezetőt, hogy szándékosan megtévesztették a befektetőket a Bear Stearns két legnagyobb alapjának pénzügyi helyzetéről.
Alan Schwartz
A Bear Stearns csődjéért felelőssé tehető vezető tavaly még 35,7 millió dollárt keresett, amely kereset 16,7 millió dollár bónuszt tartalmazott, vagyis az akkor még jónak tűnő másodlagos jelzálogpiaci papírok utáni irdatlan nagy jutalmakat markolt fel. Alan Schwartz, a Bear Stearns befektetési ház utolsó ügyvezetője 1976-ban lépett be a befektetési bank állományába. 1985-ben már alelnöke, majd vezetője lett a befektetési banki divíziónak. 2001-ben társelnökké lépett elő a Bear Stearns ranglétráján, 2008. január 8-án pedig átvette az ügyvezetői feladatokat.
Richard Severin Fuld
Richard Severin Fuld volt a Lehman Brothers utolsó elnöke. A Lehman elnökét a CNN az amerikai pénzügyi válság felelőseinek 10-es legszűkebb listáján tartja nyilván. Az előkelő 9. helyen van Mr. Richard Severin. A CNBC gazdasági csatorna keményen támadta őt, mondván, hogy akciósorozata „tette hidegre” a bankot az idei ősz elején. A bank bedőlése előtt – csak a tavalyi évben – a Lehman vezetője 45 millió dollárt keresett. A Lehman Brothers befektetési bankot senki sem mentette meg.
A 150 éves múltra visszatekintő pénzintézet potom 613 milliárd dolláros adósságot halmozott fel. Ennek a pénzintézetnek a nevéhez kötődött a legtöbb másodlagos jelzáloggal fedezett értékpapír kibocsátása. A világ egyik legnagyobb buktájáért felelőssé tehető pénzügyi vezető 1969-ben kezdte meg a karrierjét a befektetési banknál. Először üzletkötő volt, majd szép lassan lépegetett előre a ranglétrán, és 1994-ben már tevékeny részt vállalt az American Express akvizíciójában.
Alan H. Fishman
A Washington Mutual is eltűnt a süllyesztőben. Egy bizonyos Alan H. Fishman ült az utolsó 17 napban a Washington Mutual ügyvezetői székében. Az úr valóban jól „halászott” a zavarosban, és bár valószínűleg nem ő a felelős a cég bedőléséért, de ezért az alig több mint két hetes munkáért potom 20 millió dollárt markolhatott fel.
Kerry Killinger
Eredendően ő vitte kamikázepályára a Washington Mutualt, holott 2001-ben még az év bankárának is megválasztották. Olyan rosszul azért ő sem jött ki a történetből, mert 14 millió dollárt fizettek ki neki a távozáskor, holott a cége részvényei már csak pennyket értek a piacon. Killinger az Iowai Egyetemen végzett, 1972-ben kezdte el a karrierjét. Először egy Nebraskai Életbiztosításokra szakosodott banknál volt befektetési elemző. Onnan Murphey Favre-hoz ment át, ahol először elemző, majd alelnök lesz belőle. A Murpheyt 1983-ban vásárolta fel a Washingon Mutual, ahol rögtön kinevezik helyettes alelnöknek, majd alelnöknek 1986-ban, végül 1988-ban lesz igazgató a cégnél. 1990-ben lesz a Washington Mutual ügyvezetője, majd 1991-ben elnöke. 17 évig jól ment a szekér az irányítása alatt, amikor idén beütött a krach.
Martin J. Sullivan
Az AIG korábbi vezetője Martin J. Sullivan júniusban távozott az ügyvezetés éléről. 37 évig dolgozott a biztosítónál, a cég „halála” előtt 47 millió (!) dollárral vigasztalódott. A világ egykori legnagyobb biztosítója, az AIG is a pokol tornácára került, illetve ezekben a percekben is ott egyensúlyoz. A szeptemberi 85 milliárd dolláros mentőcsomag sem volt elegendő az American International Groupnak, amely újabb 152 milliárd dollárt kap majd az amerikai pénzügyminisztériumtól és a FED-től. Több tízmilliárd dollár értékben megint részvényeket vásárol majd az állam.
Richard Syron
Richard Syron, a Freddie Mac vezetője tavaly még 19 millió dollárt markolhatott fel. Hogy ő kapott e lelépési pénzt, azt nem lehet tudni. Érdekesség, hogy volt cégénél nem nagyon büszkék rá, szeptember óta a Freddie Mac honlapján nem lehet megtalálni az önéletrajzát. Pedig Syron volt az American Stock Exchange, az egyik legnagyobb amerikai tőzsde élén is, sőt Paul Volcker FED elnök helyettese is volt, majd 1989 és 1994 között a Bostoni FED elnöki székét birtokolta. Azzal tehát igazán nem lehet vádolni, hogy nem ért hozzá.
