Gazdaság

Már lassult a gazdaság

Szeptemberben az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,7 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 5,3 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A most közölt adatok megegyeznek az előzetesen nyilvánosságra hozottakkal.

A közlemény szerint a termelés volumene az év első kilenc hónapjában 3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index szeptemberben 2,5 százalékkal mérséklődött.

A bruttó hazai termék (GDP) 2008 harmadik negyedévében 0,8 százalékkal volt magasabb, naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján.

A szezonálisan kiigazított adatok alapján az előző negyedévhez viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék.
Az elemzők 1,6 százalékos GDP-növekedést vártak a harmadik negyedévre éves bázison.

A KSH közölte azt is, hogy a gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, így megbízhatóságának hibahatára plusz-mínusz 0,2 százalékpont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik