Gazdaság

IMF: nincs hitelszerződés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) gyakorlatában nincs külön hitelszerződés, a hitelnyújtásról szóló megállapodás lényegében a kormánynak az IMF által jóváhagyott szándéknyilatkozata - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.

A készenléti hitelkeret alapját a magyar kormány által javasolt program képezi, amelynek főbb pontjai, a tervezett intézkedések szerepelnek a már publikált szándéknyilatkozatban – mondta a valutaalap egy nevének elhallgatását kérő illetékese. Arra a kérdésre, hogy van-e konkrét hitelszerződés, úgy felelt: „nem tudom, milyen konkrét szerződésre gondol, egy szándéknyilatkozat létezik a megállapodás pontjaival”.

Nem kértek konkrét lépéseket

A dolog úgy működik, hogy „egy kormány, jelen esetben az Önök kormánya elkészít egy programot, elhatározza, mit tervez csinálni, erről értesíti szándéknyilatkozatában az IMF-et, és ez a dokumentum maga válik a megállapodássá” – fejtette ki a szakértő. A valutaalap igazgatótanácsa a saját szakértői jelentésével együtt vizsgálja meg a kormány terveit, és ha azokat végrehajthatónak találja, jóváhagyja – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy az IMF a hitelért cserébe kért-e konkrét lépéseket, s ha igen, milyeneket, kifejtette: „Nem arról van szó, hogy az IMF megjelenik egy országban, és elkezd pontokat diktálni, hogy ezt meg ezt kell csinálni (…) az történik, hogy a kormány elkészít egy programot, amelyet az IMF támogat, ez a hitelezés alapmenete”.

Szakértői jelentést értékeltek

„A kormány kidolgoz egy programot, amely egy sor intézkedést tartalmaz például a helyzet javítására vagy kiigazítására, ezt a programot az IMF-fel megvitatja, majd az IMF támogatja, az igazgatótanács jóváhagyja” – mondta, hozzátéve, hogy „a konkrét megállapodás a szándéknyilatkozatban szerepel, amelyet az Önök kormánya megosztott a sajtóval a múlt héten”. Az IMF-illetékes elmondta, hogy a valutaalap washingtoni magyar missziójának nemzetközi szakértői küldöttsége Magyarországon járt és a programról egyeztetett, beható tárgyalásokat folytatott különböző kormányzati szakértőkkel, a jegybankkal.

A szakértők Washingtonba visszatérve összeállítottak egy szakértői jelentést (staff report), amelyben értékelték a magyar gazdaság állapotát, a folyamatok várható alakulását. Ez a jelentés került a magyar kormány szándéknyilatkozatával egyidejűleg az IMF igazgatótanácsa elé, amely megvizsgálta azokat, és jóváhagyta a Magyarországnak nyújtandó készenléti hitelprogramot.

A kormánynak kell nyilvánosságra hozni

Az IMF még nem hozta nyilvánosságra ezt a szakértői jelentést, de ennek nincs akadálya, csak a magyar kormány jóváhagyása kell. „Nem publikálhatjuk a beleegyezésük nélkül, mert ők részvényeseink” – hangsúlyozta, de azt nem tudta megmondani, mikor várható a közlés. Az MTI egy másik IMF-forrásból úgy értesült, hogy a valutaalap a szakértői jelentést, a szükséges korrekciók, pontosítások után néhány napon belül, a magyar kormánnyal koordinálva közzéteszi.

Az illetékes arról is beszélt, hogy Magyarországon „ha az ellenzék több részletet akar megtudni a programról, ez a kormány ügye, ő dönti el, hogy válaszol-e, újabb magyarázatot fűz-e a szándéknyilatkozathoz, de ehhez a párbeszédhez az IMF-nek már nincs köze”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik