Az ilyenre mondjuk – ritkuló örömmel -: munka van benne. A szöveget, úgy vélem, történelmi kép erősíti, ha emlékszik valaki a tankhadoszlopot táncoltató kínai fiúra. Itt is egy szál, de korosabb úr viszi a forradalmi táblát, NO GOD (Nincs Isten) felirattal. De hol?! A szent kőszikla téren, a Vatikán előtt. Azaz a képen szereplő férfiú a nagyhatalmú oroszlán bajuszát rángatja. Ha ebből a (cikk szerint) világméretű mozgásból „lesz valami”, hát az innen indult, mondják majd 20-200-2000 év múlva. Tessenek eltenni a lapszámot.
Nem csodálkoznék, ha itthoni pártépítők csapnának a homlokukra, a cikkben okosan egymás mellé tett statisztikáktól. Mennyi is a szavazóbázis: 6 vagy 19 százalék? Már a középarányosától is legalább két párt a mennybe menne, ebben a harmadik erőre áhítozó ínséges időkben. A szitokszót kerülendő, úgy hívnák magukat: a Kételkedők Pártja. Sőt, azt állítanák, ők igazán nem tagadják Isten létét, hiszen épp általuk nyilatkozza: megunta a benne hívők rémtetteit. Az ateistáknak – ellentétben a boros kedvű Hamvas Bélával – mindig volt humoruk. A Magasságos mostantól módosítja picit ószövetségi bemutatkozását: Vagyok, aki Nemvagyok. Mi az egy mindenhatónak.
Szóval ez az IAP (Isten Ateistáinak Pártja) se jobbra, se balra, hanem ott van bennetek, európai nők és férfiak (20 százalék – a cikk szerint)! Nos, ilyen ideák keringenek a fejemben, amióta félretettem a könyvemet a Figyelő példás tömörségű cikkéért. Pedig R. Dawkins, Isten: téveszme című opusza sem cukros uborka. Három hét alatt elfogyott az első kiadása, csak hogy máris itt legyen a második – karácsonyi ajándéknak.
S. SZABÓ ZOLTÁN, Budapest
A nem-hit is magánügy
Olvasva az ateizmussal foglalkozó, ötletes címmel megjelent cikket (Kétségben az erő – Figyelő, 2007/49. szám) sajnálattal állapítom meg, hogy a nem-hívők közül egyesek ugyanúgy rá akarják erőltetni nézetüket az emberiségre, ahogyan azt teszik a kommunisták, s a legtöbb monoteista vallás néhány szervezete. Pedig az ateizmus nem egyéb filozófiánál, amint az istenhit sem más. Van, aki tudomásul veszi, hogy az élet véges, és az élőlény utódainak továbbadott sejtjeiben, génjeiben – az ember esetében olykor eszméiben – élhet csak tovább, míg vannak, akik létüket a hitbe vetett hitükkel remélik örökkévalóvá tenni. Mindkét nézet magánügy. Egyik sem jelent – amint azt sokan beállítani szeretnék – erkölcsi, kategóriába tartozást. Hívőből lehet csaló, gazember, gyilkos (Hitler, Raszputyin, Imrédy, Szálasi) és szent egyaránt. Ateista is lehet példamutató polgár vagy gyilkos diktátor (Sztálin, Rákosi, Pol Pot). Az Isten – személynév, tehát nagy kezdőbetűvel írom – mibenlétét szerintem legjobban és legrövidebben a nagy francia tudós, Laplace határozta meg, midőn Napóleonnal ismertette a világ keletkezésére vonatkozó elméletét. Amikor előadását befejezte, a császár megkérdezte: „És hol marad Isten?” Mire Laplace: „Felség, Isten egy hipotézis.”
DEL MEDICO IMRE, Budapest Adózzanak a tolvajok!
Jóllehet, nem vagyok adószakértő, a vagyonosodási vizsgálatokról szóló cikkhez (Csengőfrász – Figyelő, 2007/50. szám) szeretném hozzáfűzni, hogy szerintem a „jövedelem” definíciójában nem szerepel annak legalitására vonatkozó kitétel. Azaz a nem legális jövedelem is jövedelem, amit be kell(ene) vallani, és ami után adót kell(ene) fizetni. Tehát a cikk lopásra való hivatkozása elvi szinten az adózás szempontjából, úgy vélem, önmagában nem állja meg a helyét. Értelmezésem szerint ugyanis az így szerzett jövedelmet is be kell(ene) vallani, annak eltitkolása adózási szempontból egyenértékű bármely más jövedelem eltitkolásával.
KERTÉSZ ATTILA Egyetemista szemmel
A Ketyeg a nyugdíjbomba című mellékletükhöz (Figyelő, 2007/47. szám) lenne egy-két hozzáfűznivalóm. Sikerült rávilágítani a lényegre, miszerint a nyugdíjrendszerrel nem elszigetelten kellene foglalkozni, mert az kevésbé vezethet eredményre. A probléma megoldásához komoly oktatási és adóreformokra is szükség lenne. Tény, hogy egyre kevesebben tartanak el egyre többeket. Most még úgy-ahogy működik a rendszer, de a közeljövőben szerintem a mellékletben vázoltaknál is vészesebb helyzet állhat elő. Igencsak kételkedem abban, hogy az én generációm (21 éves vagyok) „el tudná majd tartani a szüleit”. Ma a legtöbb egyetemistának komoly anyagi gondjai vannak. Tandíjat, albérletet/kollégiumot, tankönyveket kell kifizetnie. Vannak, akik diákhitellel próbálják megoldani az anyagiakat, ennek következtében később egy jókora tartozással fejezhetik be a tanulmányaikat, miközben sokan jókora hendikeppel indulhatnak majd állást keresni. Hiszen – ne legyenek illúzióink – ma a felsőoktatásban leginkább leendő diplomás munkanélkülieket képeznek.
Mindemellett rossz a pénzügyi/fogyasztási kultúra, a többség az alapvető ismeretekkel sem rendelkezik. Nem adóznak, és nem fizetnek járulékot az emberek. Ebben az államnak komoly felelőssége van – miként nekünk is. Mindehhez társulnak még a megszorítások okozta terhek. Egyre többen vesznek fel hitelt, hogy előző hiteleiket törlesszék. Egyre többen kerülnek majd adósságspirálba. Az emberek lassan már a létbiztonságukat érzik veszélyben. Ráadásul, ha jobban körbenézünk, mintha a fél világ kezdene recesszióba süllyedni. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de ha felnézünk az égre, láthatóan viharfelhők gyülekeznek.
SELJÁN PÉTER
