Ha belépünk a budapesti Millenáris kapuján, és sikerrel átverekedjük magunkat a Titanic kiállításhoz kanyargó hosszú soron, pillanatok alatt kisebbségbe kerülünk, és elveszítjük biztos igazodási pontjainkat. Megszaporodnak körülöttünk a kerekes székek, jobbra látássérültek tájékozódnak tapintással, balra fiatal lány jelel. Április óta létezik itt ez a visszájára fordított világ, azóta, hogy az addig nomád kezdeményezésként, Ability Park néven ismert projekt stabil otthont kapott a Jövő Házában.
Nagy Géza. Az Ability Park alapítója megelégelte a lózungokat.
Nagy Géza alapító – eredetileg esztétika szakos bölcsész – megelégelte a lózungokat, és látványos eredményt akart, ezért lehetőséget teremtett arra, hogy az egészséges társadalom tagjai kipróbálják a hátrányos helyzetet, vagyis a fogyatékkal élők életmódjának egyes elemeit. Önkéntesek részvételével rendezvényeken „turnézott” például azzal a mobil pályával, ahol a látogatók beleülhettek egy kerekes székbe, mint valami dodzsembe a Vidám Parkban. A kísérlet a kezdetek óta számos elemmel bővült, és fontos állomáshoz érkezett, amikor egyéves szerződéssel befogadta a Jövő Háza. Így ma már egy több mint száz főt foglalkoztató módszertani központról, és egy önmagát eltartó interaktív kiállításról beszélhetünk.
VAKSÖTÉTBEN. Kisgyerektől a nagypapáig mindenki kerekes székbe ereszkedik, hogy végigszlalomozzon a kijelölt útvonalon. A másik oldalon sötét szoba, itt egy detektívtörténet szereplőjeként kell bemenni a „teljesen elsötétített lakásba”, és különféle tárgyakat megtalálni. Az animátor szerepét sérült fiatalok látják el. Ugyanakkor a látogatók között is akadnak fogyatékkal élők. „Természetes, hogy érdeklődnek egymás iránt” – magyarázza Nagy Géza. „Egy siket számára egy vak ugyanúgy a többségi társadalom része, mint az egészséges ember. Egyfajta összemosás az, amikor mi »fogyatékosokról« beszélünk. Különböző képességekkel bírnak, és különböző életutat járnak be.”
Az emeleten egy egyszerű konyhát rendeztek be, ahol az a dolgunk, hogy boldoguljunk a képzeletbeli főzéssel akkor is, ha nem használhatjuk a kezünket vagy a lábunkat, esetleg a szemünket. De átmeneti vakságra kárhoztatjuk magunkat akkor is, ha leülünk játszani Gergővel, aki lassan, nehezen beszél, de odaadóan látja el frissen kapott munkakörét: különféle illatmintákat szagoltat velünk, ez alapján kell megneveznünk az adott fűszert. Kissé ügyetlenkedünk, sebaj, Gergő alig várja, hogy segíthessen, csakúgy, mint a különféle textilfelületekkel tapintós memóriát játszó autista kollégája, vagy a szomszéd asztalnál jelnyelvet tanító hallássérült társa. „Itt a helyzet megfordul: olyan szituációkba kerülünk, ahol egy fogyatékos ember segít nekünk” – mondja Nagy Géza.
CIRKUSZ? Egyesek szerint „cirkuszi látványosságot” csinálnak a hátrányos helyzetű emberekből. „Ez showbiznisz, tény, de ezen nincs is mit szégyellni. Olyan eszközt kerestünk, amivel minél több emberhez, minél hatékonyabban eljut az információ” – szögezi le az alapító. – „Ugyanakkor nem mentünk bele olyasmibe, ami bántó lehet. A látogató nem a fogyatékossággal játszik, hanem az érzékszerveivel.”
Jelbeszéd-oktatás. Belekóstolhatnak a fogyatékkal élők mindennapjaiba.
Kérdés, hogy átmegy-e az üzenet, vagy a gyerekek csupán jó mókának fogják fel a társasjátékokat. Az igazgató szerint a játék csak ürügy, ami lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők beszélgessenek fogyatékkal élőkkel, és változzanak a sztereotípiák. S ha mást nem, legalább megtanulják, hogyan működik a kerekes szék, és legközelebb miként tudnak megfelelően segíteni.
Vezetőként maga Nagy Géza is sokat tanult itt. Például azt, hogy a munkatársai felé tisztán, érthetően fogalmazzon. Ugyanakkor nem lehet velük elnézőbb pusztán a fogyatékosságuk miatt. „Az embernek le kell vetkőznie az összes fölösleges pátoszt. Egy siket, egy vak ugyanúgy lehet a jogaival pontosan élő, adott esetben visszaélő, a szabályokat betartó vagy nem betartó beosztott” – mondja.
A kiállításon dolgoznak autisták, értelmi fogyatékosok, mozgássérültek – veleszületettek és balesetesek (ahogy itt fogalmaznak), nagyothallók, siketek, gyengén látók, vakok, egykori pszichiátriai betegek és megváltozott munkaképességűek. A 33 éves Vágola Imre a balesetesek közé tartozik. Azon a napon fölé hajolt az orvos, és azt mondta: tudom, mit érez. „Nem, nem tudta” – mondja a fiatalember. Majd hozzáteszi: itt tényleg megmutathatják, mit éreznek, hogyan élnek. Az ő eredeti szakmája hentes, de azt ülve nem tudja csinálni. Először autóértékesítő akart lenni. „Meglátták a kerekesszéket, és az előttem állót már fel is vették” – emlékszik vissza. Úgyhogy papírt hajtogatott, gombot válogatott darabbérben. „Valahol megalázó volt, de nem perspektíva az embernek otthon ülni a négy fal között.”
A 23 éves Oláh Sándor bólogat. Neki multimédiafejlesztő a szakmája, s ez az első munkahelye. „Az utcán előfordul, hogy megbántanak, de ez itt más közeg. Néha felnőttekkel nehezebb, mint a gyerekekkel, utóbbiakban ugyanis nincs előítélet. A felnőttek viszont sokszor meg is mondják, hogy babonából nem ülnek bele a kerekesszékbe. A többség viszont nagyon érdeklődő.”
Ám nem mindegy, hogy mennyire, hiszen a közbeszerzési eljárás keretében egyelőre egy évre kötöttek szerződést a Jövő Háza üzemeltetőjével. A szervezők bíznak benne, hogy maradhatnak majd. Ehhez muszáj jó látogatottságot produkálniuk, bár esetükben ez nem ugyanazt jelenti, mint egy hagyományos tárlatnál, amely képes átengedni akár több ezer érdeklődőt naponta, míg itt a vendégek nem csupán nézelődnek, de hosszabb időt eltöltenek az egyes pontokon. A Millenárison eddig 50 ezren jártak. „Havi tízezres átlag szerintem nem rossz” – mondja kísérőnk. Ha nincsenek az átmeneti bezárások, a jegybevételekből eltartható a kiállítás, hiszen a speciális konstrukció szerint a létrehozók nemhogy nem fizetnek a helyszínért, de ők kapnak bérleti díjat a Jövő Házától, valamint minden jegy árából 100 forintot. A projekt ennyiből gazdálkodik, állami támogatást nem élvez, de a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására adható normatív támogatásra jogosult.
NEM KARITATIVITÁS. A projekt azonban nem csak a belépőjegyekből finanszírozható. Nagy Gézáék olyan modellt igyekeznek megvalósítani, amivel kevés hazai cég próbálkozik. Hagyományosan nonprofit jellegű célt próbálnak profitorientált eszközökkel szolgálni. Az iskolák, családok fogadása az alapfunkció, de emellett szóba jöhet a játékrendszeren alapuló csapatépítés, a fogyatékosügytől teljesen függetlenül empátia- és elfogadási készségek fejlesztése, szakmai tréningek tartása, vállalatoknak nyújtott esélyegyenlőségi képzés, auditálás, akadálymentesítési tanácsadás, illetve az egészségügy terén rehabilitációs programok, az oktatás számára módszerek szolgáltatása. „Az autizmushoz kapcsolódó szövegegyszerűsítési gyakorlatunk például jól jöhet egy ügyfélszolgálati csoportban, vagy menedzseri szinten a döntéskommunikációban. De kaptunk már megkeresést nemzetközi bank IT-részlegétől – ahol az informatikai nyelv egyszerűsítésében, »laikusra lefordításában« segítettünk -, valamint szállodától is.”
Utóbbi esetben elég sajátos képzés folyt, például a hotel felső vezetői bekötött szemmel igyekeztek megenni a rántott húst, illetve kerekes székbe ereszkedve járták be az épületet, használták a fürdőt, mellékhelységet. Kisebb cégek, civil szervezetek rendeltek már szaktanácsadást akadálymentesítéshez, munkaerő-felvételhez, esélyegyenlőségi terv elkészítéséhez. De ez még semmi. „Külföldi szervezetek is érdeklődtek – folytatja Nagy Géza -, sőt, egy időben még franchise hálózat kialakításán is gondolkodtunk. Kint erőteljes az igény a sokszínűség elősegítésére, az antidiszkriminációs működésre, és ezt a partnerek, beszállítók egyre inkább elvárják a magyar cégektől is” – mondja Nagy Géza. Szerinte mindez nem kimondottan fogyatékosügyi kérdés. Az akadálymentesítés például nem csak szociális ügy, hanem építészeti, sőt akár gazdasági is, hiszen a vállalatnak is érdeke, hogy bárki – akár babakocsis anyuka vagy idősebb ember – könnyen meg tudja közelíteni. Mégis félmegoldások születnek, például jó szándékkal akadálymentesítik az ügyfélteret, de a belső teret már nem, mert arra nem is gondolnak, hogy egy kerekes székes dolgozhatna is náluk. „Pedig például azok, akik nálunk munkát vállalnak, jó iskolán mennek át, és tapasztalt ügyfélszolgálatosnak számítanak majd. Vakokból például kezdünk hiányban lenni, mert az összes jogászunknak sikerült hirtelen elhelyezkedni” – büszkélkedik az igazgató.
Ezzel együtt azt mondja, amit csinálnak, abban nem nagyon van karitativitás. „Az csak arra jó, hogy valaki megnyugtassa a lelkiismeretét. Mások meg presztízsből vásárolnak alapítványt” – véli. „Amit mi csinálunk, az ugyan gazdasági alapon működik, de amit megtermel, azt a fogyatékosok társadalmi beilleszkedésére fordítja. Mellékesen ezen a területen működik.”
Március végéig biztosan. Eddig látogatható ugyanis az Ability Park a mostani helyszínen. Hogy lesz-e rájátszás, az a jövő titka. Egészen pontosan a Jövő Házáé.
