A múlt héten nyilvánosságra került adat értelmében a magyar gazdaság bővülése a harmadik negyedévben 1 százalékra esett vissza, alulmúlva még a pesszimista elemzői várakozásokat is.
A 2007-ben mindvégig zajló növekedési ütemcsökkenés nem, legfeljebb annak mértéke okozhatott némi meglepetést a magyar makrogazdaságot ismerők körében; a 2001 és 2006 közötti fiskális ámokfutásnak és az ennek nyomán szükségessé vált, jórészt a bevételek növelésére alapozott kiigazításnak fizetjük most meg az árát. Ráadásul a jegybank egyelőre – a szintén az adóemelések révén megugrott inflációs nyomás miatt – nem tud akkorát vágni az alapkamaton, hogy az lendületet adjon a reálgazdaságnak. A monetáris ösztönzők tehát rövidtávon nem működnek.
A növekedés felpörgését részben a szerkezeti reformoktól remélhetnénk, amelyek nyomán – a konvergenciaprogramnak megfelelően – csökkenhetnének a költségvetési kiadások, és apadhatna az újraelosztás mértéke. Ám az elosztó rendszerek átalakításából származó megtakarítás egyelőre csekély; ráadásul félő, hogy az egészségbiztosítás reformja újfent koalíciós konfliktusok martalékává válik. Az mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy az államháztartás hiánya az idén jelentős mértékben, több mint 3 százalékpontot mérséklődik tavalyhoz képest. Amennyiben a 2010-es választások előtt nem puhul fel ismét a költségvetés, akkor remény van arra, hogy a magyar gazdaság ki tud törni a sok éves, osztogatásra és megszorításra épülő húzd meg, ereszd meg helyzetből.
Más kérdés, hogy éppen 2009-re, amikorra a konvergenciaprogramban foglaltak szerint a magyar konjunktúra felpöröghetne, a gazdaságunk számára jelenleg viszonylag kedvező feltételeket teremtő európai növekedés lefékeződhet. Így a növekedési kilátások hosszú távon is borúsak.
