Az új Ptk. ezerháromszáz paragrafusból áll majd, így a könnyebb áttekinthetőség miatt a törvény tartalomjegyzékkel kezdődik, és minden paragrafust címmel is jelölnek.
Az új Ptk-ról a parlament a jövő tavaszi ülésszakon folytatná le az általános vitát, a részletes vitára pedig ősszel kerülne sor. A kódex 2010 januárjában lépne hatályba.
A lap információi szerint az új Ptk. szerint a jövőben körültekintőbben járnak majd el, amikor cselekvőképességről döntenek. Bevezetnék az előzetes jognyilatkozatot: ezzel azok élhetnének, akik tartanak tőle, vagy számítanak rá, hogy belátási képességük előbb vagy utóbb romlani fog. A nyilatkozatban az érintettek megnevezhetnék, hogy kit kívánnak gondnokukként.
Bevezetnék a sérelemdíjat. A bíróság ma mérlegeli, hogy például a jó hírnév megsértése okozott-e valamiféle – ha nem is vagyoni – kárt, és ha igen, annak megtérítésére kötelez. Az új Ptk. szerint azonban ilyen kárt nem kellene bizonyítani. A sérelemdíj mértékét az ügy súlya, illetve következményei alapján állapítanák meg.
Az új Ptk. családjogi része az élettársi kapcsolatot a házassághoz hasonló együttéléssé emeli. Az élettárs a kapcsolat megszakadása után igényt tarthatna a közös lakás és a vagyon őt illető részére, tartásdíjat is követelhetne.
