Gazdaság

Sokkoló a GDP-adat

A harmadik negyedévben mindössze egy százalékkal bővült a magyar gazdaság – közölte első gyorsbecslésként honlapján a KSH. Elemzők a második negyedéves, akkor mélypontnak tartott 1,2 százalékos növekedési adat után 1,6 százalék körüli növekedésre számítottak.

A naptári hatást figyelembe véve 1,1 százalékkal nőtt a magyar GDP a harmadik negyedévben, éves összevetésben – olvasható a közleményben, amely figyelmeztet: a gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, így hibahatára 0,2 százalékpont.

A statisztikusok becslése szerint a második negyedévhez képest 0,3 százalékkal bővült a gazdaság.



Sokkoló a GDP-adat 1


Egyetlen elemző, aki erre számított


Nem lepte meg az egyszázalékos növekedési adat Suppan Gergelyt, a Takarékbank elemzőjét. Mint a FigyelőNetnek elmondta, inkább azon csodálkozott korábban is, hogy elemző kollégái mire alapozzák optimizmusukat, amely szerint akár 1,5-1,6 százalékos növekedést is lehetségesnek tartottak a harmadik negyedévben.


Gyengült a forint

A vártnál gyengébb GDP-adat gyengítette a forintot: a kora reggeli, 252,70/80 forintos euróárfolyam után az adat 253,70/80 forintos árfolyamig erősítette az eurót a bankközi devizapiacon.

Az 1 százalékos adat okait keresve Suppan Gergely kiemelte, hogy a lakossági fogyasztás még mindig „nem tért magához” a megszorításokat követően, a közösségi fogyasztásban – oktatás, egészségügy – továbbra is a visszaesés jellemző, akárcsak a beruházásoknál, s ezeket a negatív tényezőket ennyire tudta ellensúlyozni az ipari termelés, s abból fakadóan a nettó export növekedése.


A termelési oldalt figyelembe véve a mezőgazdaság katasztrofális termelése elsősorban a harmadik negyedévet sújtja – részleteztek a takarékbank elemzői -, az építőipar zuhanása a második negyedévinek mintegy duplája, a szolgáltatások közül a kereskedelem visszaesése folytatódott, az idegenforgalom stagnál.


A Pénzügyminisztérium derűlátó


A harmadik negyedéves GDP adatok azt mutatják, hogy a gazdaság túl van a növekedési mélyponton, miután a negyedéves növekedési ütem 0,3 százalékosra gyorsult az azt megelőző negyedév 0,1 százalékos szintjéről – nyilatkozta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.


A növekedési veszteség jelentős részben az állam teljesítményének, az állami, nem piaci szolgáltatások visszaszorulásának, azaz a kisebb állam megvalósulásának a következménye, ami az államháztartás reformjának fő célkitűzése – mondta Pichler Ferenc a távirati irodának. A szóvivő hozzátette: a korábbinál kisebb állam egy szintet elérve tovább már nem csökkenti a GDP bővülési ütemét, és a tárca továbbra is 2,2 százalékos idei gazdasági növekedésre számít.


A növekedés feltehetően elérte mélypontját, így a negyedik negyedévben már szerény élénkülést várnak a Takarékbank elemzői is, de a növekedés várhatóan még 2 százalék alatt lesz, így 2007-ben összesen 1,6 százalékos GDP növekedésre lehet számítani.


—-Távolodunk Európától—-


Az eurózóna gazdasága negyedéves összevetésben 0,7, éves összehasonlításban pedig 2,6 százalékkal bővült éves összevetésben – közölte szintén előzetes adatként az unió statisztikai hivatala. Az Eurostat becslése szerint a közösség egészének GDP-je 2,9 százalékkal nőtt. A számok azt mutatják, hogy az amerikai jelzálogpiaci válság nem viselte meg az öreg kontinens gazdaságát.


A legnagyobb uniós tagországok rendre jobban teljesítettek hazánknál: míg a magyar GDP 1 százalékkal nőtt éves szinten a harmadik negyedévben, addig a német gazdaság 2,5, a francia 2,1, az olasz pedig 1,9 százalékkal bővült.


A régiós öszevetésben még rosszabul állunk: a szlovák GDP növekedési üteme (9,4%) közel tízszerese a magyarénak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik