Gazdaság

Már nem titkos a Hankook-szerződés

Összesen 20 milliárd forint értékű állami támogatás és a gazdasági tárca által beígért egyéb „segítségek” csábították hazánkba a Hankook 131 milliárd forintos beruházással megépült gumigyárát. A gazdasági tárca és a cég szerződése nyilvános, és első ránézésre nagy titkokat nem tartalmaz.

A tárca honlapján kizárólag angolul nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a Hankook 131 milliárd forintos befektetéséhez 15,8 milliárd forint közvetlen állami támogatást kapott, amely a képzési hozzájárulással és a munkahely-teremtési juttatással együtt 20 milliárd forint volt.

Van egy híre, fotója, videója? Töltse fel az FN Tudósítóra!

A szerződés szerint ha az állami juttatás valamely eleméről kiderülne, hogy ellentétben áll a törvényekkel, akkor a tárca más formában talál módot a társaság támogatására – olvasható a Heti Válasz írásában.

A dokumentum szerint a tárca megígérte azt is, hogy száz kilométeren belül nem kínál senkinek gumigyártásra alkalmas területet, Dunaújváros önkormányzata pedig buszmegállót épített a gyár közelében a szerződés alapján.

A százoldalas megállapodás további pontjai szerint a tárcának kötelessége megvédeni a multicéget minden olyan vitában vagy vizsgálatban, amely a vállalat adózását, környezet- és fogyasztóvédelmi tevékenységét, illetve foglalkoztatási gyakorlatát illeti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik