Részvényekről, a megtakarításaink tőzsdei fialtatásáról nem is álmodhattunk. Sőt, a legtöbben dollárhoz, márkához vagy fonthoz is csak akkor jutottunk, ha kiváltottuk az állam által megalázóan szűkre szabott éves valutakeretünket. Az elmúlt 15-20 évben azonban gyökeresen megváltozott a pénzhez való viszonyunk. Ahogyan az állam az élet egyre több területéről kivonul, úgy került előtérbe – sajnos, egyelőre a kívánatosnál jóval lassabban – az öngondoskodás. Mindeközben a pénzügyi intézmények egyre élesebb versenyt vívnak az ügyfelek kegyeiért. Tény, minden sokkal bonyolultabb lett, napjainkban komoly kihívás a banki termékek összehasonlítása és a tisztánlátás. 
Pillanatfelvételt készítettünk arról, hol tartunk 2007 derekán a pénzügyek tanulási folyamatában. Összeállításunkban fényt derítünk például arra, hogy ma honfitársaink 52 százaléka számára a munkahely kiválasztásánál a pénz a legfontosabb tényező. Magyarországon a boldogító igen kimondása előtt még mindig nem divat a házassági szerződés – a megkérdezettek mindössze 9 százaléka gondolt erre -, pedig a már házasságban élők 40 százaléka bánja, hogy elmulasztott ilyen szerződést kötni. Hasonlóan felelőtlenek vagyunk, amikor saját nyugodt öregkorunkról van szó: a magyarok 59 százaléka egyáltalán nem takarékoskodik nyugdíjas éveire.
Nézzünk tehát szembe a tényekkel…
• A tájékozatlanság ára
Komoly hiányosságokra derített fényt az a felmérés, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készített tavaly ősszel a fiatal korosztályok pénzügyi kultúrájáról. A válaszadók meglehetősen tájékozatlannak bizonyultak a pénzügyekben, alapvető fogalmakkal nincsenek tisztában. A fiatalok 32-45 százaléka csak felszínesen vagy egyáltalán nem tájékozódik, mielőtt kiválaszt egy pénzügyi terméket.
• Nem csak a húszéveseké…
A magyar lakosság közel 60 százaléka egyáltalán nem előtakarékoskodik időskori megélhetésére, illetve majdani nyugdíjának kiegészítésre. A helyzet azért is riasztó, mivel a becslések szerint 2020-2030-ra, de legkésőbb a század derekára ellehetetlenedik a hazai nyugdíjrendszer: a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, a csökkenő születésszám miatt egyre kevesebb aktív dolgozónak egyre nagyobb számú nyugdíjast kell majd eltartania.
• Párnacihától a plasztikkártyáig
A pénzügyi kultúra egyik fontos mércéje a készpénzkímélő eszközök elterjedtsége, a bankkártyák száma és azok használata, a készpénzfelvétel, illetve a vásárlás aránya a plasztikkal. Az utóbbi évek kedvező tendenciái ellenére ezen a téren hazánk jókora elmaradásban van, a készpénz még mindig fontos szerepet tölt be mindennapjainkban.
• A fiókhálózat csapdájában
Bár az ügyfelek már egyre többféle – internetes, telefonos, mobilbankos – lehetőség közül válogat-hatnak, a legjobban még mindig bankfiókba szeretnek járni.
Noha a kilencvenes évek vége óta egyre erősödik a lakossági ügyfelekért folyó verseny a kereskedelmi bankok között, a kiszolgálás gyakran hagy kívánnivalót maga után. A nyolc legnagyobb lakossági bank ügyfél-kiszolgálási gyakorlatát próbavásárlásokkal vizsgáló Branchmarking Ltd. tapasztalatai szerint a pénzintézeteket az „elkényelmesedés” jellemzi. Még a legjobban teljesítő hitelintézet is a bankszektorban elérhető optimális teljesítménynek mindössze 70 százalékát nyújtja.
• Kölcsönkenyér
A lakosság hiteléhsége nem csillapodik, sőt, a jelek szerint az emberek a reálbércsökkenés miatt kieső jövedelmeiket is hajlamosak hitelfelvétellel pótolni. Tarolnak a devizahitelek, azon belül is mindennél népszerűbbek a svájci frank alapú kölcsönök. Lakás- és gépjárműhitelt jószerivel már nem is igen veszünk fel forintban, aminek az a magyarázata, hogy nagy összegű hitelnél akár tízezrekkel lehet olcsóbb a havi törlesztő részlet. Más a helyzet az áruvásárlási és személyi kölcsönöknél: ott „történelmileg” a forinthitelezésre álltak rá a bankok.
• Üres zseb program
A csökkenő reáljövedelmek miatt egyre soványabb pénztárcáját a lakosság jellemzően kétféleképpen próbálja meg ismét felhizlalni: vagy korábbi megtakarításaihoz nyúl, vagy hitelt vesz föl.
• A pénz nem boldogít
• Árfolyam ellen úszva
A részvénybefektetés az egyik legmodernebb hosszú távú megtakarítási forma. A magyar lakosság jó része mégis ódzkodik a részvénypiactól: a budapesti tőzsdén az idei második negyedévben soha nem látott mélypontra süllyedt a kisbefektetők aránya. Közben tarolnak a befektetéshez kötött (unit-linked) életbiztosítások. Tőzsdeláz ez is a javából: a unit-linked pénzek 53 százaléka már részvényben fekszik. Az, hogy az igen magas költségekkel és kockázatokkal az ügyfelek tisztában vannak-e, az első tőzsdeválságkor derül ki. Egy másik termék, a tőke-, illetve hozamvédett befektetési alap annak köszönheti sikerét, hogy a bizonytalan, de akár kimagasló hozam ígérete mellé garantálja, hogy veszíteni semmiképp sem lehet vele. Ez pedig zene a magyar füleknek.
Bankvezetők szemével
Érzékelnek kedvező változást a hazai pénzügyi kultúrában a vezető magyarországi bankok első emberei – alighanem ők a legszakavatottabbak a mai helyzet megítélésére -, de a pénzügyi ismeretek hiánya a piacgazdaság viszonyai közepette még mindig gátja az öngondoskodás kiteljesedésének.
Erdei Tamás az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója
Tizenöt-húsz éve még fényévekkel lemaradva kullogtunk a fejlett pénzügyi kultúrájú országok mögött, ma viszont már nincs olyan pénzügyi termék, amelyet ne lehetne Magyarországról elérni. Ezzel a lehetőséggel persze csak a pénzügyeit tudatosan intéző réteg akar és képes élni, ám ez évről évre szélesebb, miközben a mindennemű banki szolgáltatásoktól idegenkedők tábora egyre fogy. Nem állítom, hogy nincs lemaradásunk a pénzügyi kultúrát tekintve a Nyugathoz képest, elvégre a kártyatranzakciók közel kétharmadának még mindig a készpénzfelvétel a célja. Ugyanakkor látható a változás, az ügyfelek mind inkább összevetik a szolgáltatók ajánlatait. Olyannyira, hogy hiába akarnak a bankok csomagokat értékesíteni, ha sok ügyfél szívesebben tartja egy helyen a betéteit, de máshol vásárol befektetési jegyet és egy harmadik banknál vezeti a folyószámláját.
Papp Edit az Erste Bank Hungary Nyrt. elnök-vezérigazgatója
Az elmúlt évtizedekben alapvetően megváltozott a magyarok viszonya a pénzhez, egyre inkább hasonlít a banki szolgáltatásokat tudatosan „fogyasztó” nyugat-európai ügyfelekéhez. Persze a kilencvenes évek elején még gyerekcipőben jártak a magánszemélyeknek nyújtott banki szolgáltatások, csak elvétve léteztek pénzkímélő megoldások, a pénzforgalom döntően készpénzben zajlott. Az évtized végére azonban jelentősen átrendeződtek a lakosság jövedelmi viszonyai, megteremtve a feltételeit a magas színvonalú, a nyugat-európai országokban elterjedt banki szolgáltatásoknak. A fejlődés irama azóta is szédületes. Az addig igencsak visszafogott hitelezésnek hatalmas lökést adott az államilag támogatott jelzáloghitelek bevezetése: a bankok és az ügyfelek ennek köszönhetően a hitelezésben is egymásra találtak, még akkor is, ha ennek súlypontját manapság a deviza alapú hitelek jelentik.
Felcsuti Péter a Raiffeisen Bank vezérigazgatója
Bár a magyar emberek korábban hagyományosan ódzkodtak az eladósodástól, az utóbbi években a pénzügyi kultúra fejlődésével változóban van az emberek hitelhez való viszonya. Az eladósodás rendszeres és elfogadható jövedelem mellett egyáltalán nem probléma, alacsony és bizonytalan bevételek esetén viszont okozhat fejfájást. Már csak amiatt is, hogy a pénzügyi kultúránk – főképp a hiányos pénzügyi ismeretek miatt – egyelőre nem tartozik a legfejlettebbek közé. Ennek historikus okai vannak, ahogy annak is, hogy az átlag magyar ebben a pillanatban főleg az ingatlanban és a földben bízik. Az előző rendszerben felnőtté váltak jelentős részének a mai napig meggyőződése, hogy az államnak komoly feladatai vannak az ő személyes sorsát illetően. Ez pedig gátja az öngondoskodás kiteljesedésének, ebben javulást csak egy teljes generációváltás hozhat.
Zdeborsky György a Magyar Fejlesztési Bank igazgatóságának elnöke
Húsz esztendeje a hitel fogalmát kizárásos alapon az OTP-vel lehetett azonosítani, bár még ma is sokan vesznek plazmatévét „ótépére” (holott valójában valamely másik kereskedelmi bank a hitelnyújtó). Talán csökkenő mértékben, de valamennyire még mindig szitokszónak számít a közéletben a „bank” és a „hitel” kifejezés. A rendszerváltás nem hozott automatikusan generációváltást: a szocialista időkben felnőtt korosztályoknak nehéz megérteniük a kapitalizmust, a piacgazdaság törvényeit, sokszor reklamálják a gondoskodó államot. Ezzel szemben a fiatalok, akik már az új rendszerben nőttek fel s annak keretei között tanultak és szocializálódtak, sokkal pragmatikusabban gondolkodnak pénzről, vagyonról. Megértik, hogy kölcsönt felvenni nem egy önmagában való döntés: körültekintő mérlegelést igényel, hogy hozzányúlok-e a megtakarításaimhoz vagy inkább hitelért folyamodom.
Török László a CIB Bank Zrt. vezérigazgatója
Ha az elmúlt egy-két évtizedben fordulatszerű fejlődést felmutató területek közül ki kellene ragadni párat, akkor a benzinkúthálózat és a bankrendszer semmi szín alatt nem maradhatna ki a felsorolásból. Utóbbi egyértelműen bizonyította, hogy az elmaradottságból is származhat előny: lehet kettesével venni a – pénzügyi – evolúció lépcsőfokait. Így maradhattunk ki például a csekk-korszakból, s lehettünk tanúi egy megrázó erejű váltásnak a pénzügyi kultúrában. A folyamat, megítélésem szerint nem elsősorban a rendszerváltással vette kezdetét, hanem nagyjából a nyolcvanas évek közepe táján indult el, s a ‘87-ben startoló kétszintű bankrendszertől kapott egyfajta filozófiai és szerkezeti kezdőlökést. Sokat javított a pénzhez való viszonyon a magánvagyon kategóriájának (át)alakulása is, amelynek részeként már nem számít szégyennek az adósi pozíció, mint ahogy a pénzügyi megtakarítások állománya is szélesebb összefüggésben értelmezendő. A tavalyi kamatadó-kampány a lehető legélesebben világított rá, bizony rengeteg ügyfél figyeli árgus szemekkel a megtakarításait, képes tudatosan és villámgyorsan beavatkozni, ha úgy adódik, hiszen gyakorlatilag pillanatok alatt százmilliárdos nagyságrendű összegek mozdultak meg.
Az összeállításban szereplő közvélemény-kutatást a Szonda Ipsos 2007. szeptember 17-én készítette a 18 év feletti hazai felnőtt lakosságot reprezentáló 500 fő telefonos megkérdezésével.
Az összeállítást szerkesztette: Ács Gábor, Dániel András, Gilyén Ágnes és Simon Ernő Tervezőszerkesztő: Hajnal Anna Illusztrációk: Tasnádi József és Soproni Béla, közreműködött Csák Csongor
