A főpolgármester nem csak ezzel keltett feltűnést, beszédében váratlanul egy új elem bukkant fel: a jövő évtized elejétől bevezetné a dugódíjat. „Mondjuk Budapest közigazgatási határain belül” – tette hozzá. S mielőtt bárki latolgatni kezdte volna, nyelvbotlás volt-e a pongyola fogalmazás a részéről, Demszky máris hozzátette: persze tudja, hogy ez nem mindenkinek fog tetszeni, különösen nem az agglomerációban élőknek.
Nos, a dugódíj valóban egy jól működő modell például London vagy Stockholm utcáin, ahol a belvárosba lépéskor fizetniük kell az autósoknak. Demszky Gábor viszont ennél messzebb menne, s már a közigazgatási határnál fizettetne az autósokkal. Mint azóta kiderült, a főpolgármester kijelentése nem több egy bedobott ötletnél, a városházán még csak megrendeléséről sem tudnak olyan hatástanulmánynak, amely azt firtatná, megvannak-e a fővárosban a feltételei egy dugódíjhoz hasonló rendszer bevezetésének. Talán azért, mert nincsenek meg.
Lehet, hogy a főpolgármester szívesen álmodozik a mandátuma utáni időszakról, szívesen pattan drótszamárra, ha egy új, a kerékpározást népszerűsítő programot kell beharangozni, vagy ha a környezettudatos életmódot reklámozó európai hetet kell megnyitni. De a kőkemény valóság az, hogy hogyan jön be az agglomerációból a fővárosba a mintegy 600 ezer ingázó? Hol teszi le az autóját, s nem mellesleg, hogyan közlekedik utána bent? Merthogy a példának citált nagyvárosokban előbb volt profin működő tömegközlekedés, színvonalas P+R parkolókat alakítottak ki, s csak utána jött a dugódíj. Talán mi is betarthatnánk a sorrendet.
