Adriai nábob

Nem kispályán focizik Vitézy Tamás – mondják névtelenséget kérő méltatói. Két jachtkikötőjével, 26 hajóból álló charterflottájával, hét szállodájával, 1347 aktívan működő, 650 fejlesztés alatt álló hotelszobájával, 213 apartmanjával, 1600 férőhelyes autóskempingjével Horvátország nagyhalként számon tartott turisztikai beruházója. Vitézy itthon sem tétlenkedik. Van kerítésgyára, Balatonfűzfőn jachtkikötője, újabban a médiapiac is bekerült a fókuszába: újraindította – majd újra bezárta – a Reformot, s az övé az ingyenesen terjesztett hetilap, a Helyi Théma.

Orbán Viktorhoz fűződő közvetett rokoni kapcsolatai miatt jobbos vállalkozóként jegyzik, ám, ha biznisz van, nem néz párthovatartozást, máskülönben bajosan üzletelt volna jó pár éve Puch Lászlóval, az MSZP pénztárnokával. Enyhítő körülményként megjegyzi, pár évtizede még minden más volt; azt sem felejtve ki a múltidézésből, hogy egykor ő is szimpatizált az SZDSZ-es eszmékkel. Ehhez képest nagyot fordult vele a világ. Bár egy percig sem tagadja, szíve jobbra húzza őt, néha fura dolgokat művel. Tavaly például a koronagyémántnak számító szállodájában, a primosteni Hotel Zorában gigaszületésnapot celebrált a 75 éves Gorbacsovnak. A nehezen kategorizálható vállalkozó megismeréséért tribunji főhadiszállásáig utaztunk.

AUTÓ A TENGER FELÉ. Hatalmas Audival csónakázik be Vitézy Tamás a megbeszélt találkozóhelyre Budapest határában. Azt mondja, jobb, ha vele megyünk, gyorsabb, és addig is beszélgetünk. Belemegyünk. Külsőségek alapján nincs ok az aggodalomra. A gázpedált Converse tornacipőben nyomja, Tommy Hilfiger póló feszül rajta, a zenét – amerikai standardokat – iPodon keresztül küldi az utastérbe. A kiegészítők egészen megfiatalítják a 60 éves üzletembert, akit a horvátok hazájuk egyik legjelentősebb külhoni turisztikai beruházójaként tartanak számon.

A magyar nábob már az első kilométereknél hangot ad annak: nem érti, a Figyelő miért érdeklődik iránta, a közismerten jobbos vállalkozó iránt. Mikor arra kérem, cseréljen lemezt, és nem csak azért, mert Elvis Love me tenderjétől bealszom, bár pontosan érti, mire gondolok, azt mondja, szeretné ha megértenénk, ő azért antikommunista, mert az osztályidegennek minősített Vitézy famíliától elvettek mindent. Az emberi méltóságot, a nagyapa által épített rózsadombi villát, a család könyv- és papírkereskedését. „Mikor 1949-ben megjelentek a pufajkások és közölték, az államosítással oda az üzlet, azonnali távozásra szólították apámat.” Épp csak a kabátját akasztotta le a fogasról, hogy elhagyja a boltot. Amikor kisvártatva visszahívták, feléledt benne a remény, talán rossz tréfa volt az egész, de nem: a kabát zsebéből kikandikáló tollat vágyták a kommunisták. Elvették, majd foghegyről odavetették: „Ez még a bolthoz tartozik, öreg!” Az erkölcsi megsemmisülés olyan erős volt, hogy amikor évekkel később a három Vitézy fivér felsorakozott apja halálos ágyánál és azzal a jó hírrel próbálták felvidítani a nagybeteget, hogy jön a rendszerváltás, a papa azt suttogta: a tollamat szerezzétek vissza, gyerekek.

„Akitől elvettek mindent, nem tud megbocsátani” – zárja rövidre a szomorú történetet alanyunk, hozzátéve: a polgári jómódot felváltotta az alma és zsíros kenyér korszak. Apja az államosítás után villanyszerelőként kapott munkát a filmgyárban, míg anyja az allergiájával gyógynövényeket osztályozott. Kellett a mellékes, aminek megszerzésében a gyerekek is segítettek. Az 1966-ban a Szent László Gimnáziumban érettségizett legkisebb fiú, Tamás első munkaélménye 1958-ból való, amikor Cili néni, az amerikás rokon csomagszám küldte a rissz-rossz harisnyákat, amelyekből a Vitézy família újakat kreált. Az angolkisasszonyoknál végzett mama a körkötőgépnél görnyedt, míg a családfő a rendszer nyilvános ostorozása helyett a néma lázadás mellett döntött: a „harisnyázós” estéken A diadalív árnyékában című Remarque-műből olvasott fel részleteket a családnak. Hősünk a késztermékekkel házalt. „A család által meghatározott 55 forint helyett 60-ért adtam az árut” – villant fel dörzsöltségéből mindjárt egy keveset a nagyvállalkozó, aki a Magyar Hírlap 100 leggazdagabb honfitársunkat jegyző listáján 2006-ban a 67. helyig kapaszkodott.

Idáig azonban hosszú utat kellett megtennie. Dolgozott mozgó fagyiárusként és téglagyárban, pakolt szenet, illetve taposta a mentát illóolajüzemben. Balatonföldvár táján kimutat az ablakon, majd megjegyzi: „Ennél a benzinkútnál voltam ablakmosó.” Azt az információt sem tartja magában, hogy egyetemista társaival indította el a vízisí-szolgáltatást. Tartálykocsiból negyedáron vették a benzint, majd egy szakadt motorcsónakkal húzták-vonták a pénzzel kitömött németeket. Balatoni kalandjaiból nem fogy ki a határig. Azt mondja, „utasellátózott” az Expressz koktélhajóján, ahol épp’ csak a tömény szesz árusítása volt tilos, így pult alól kínálta az alkoholt. Állítja, ekkor csípődött be neki a hajózás szeretete, de a szakma hivatásszerű űzése szóba sem jöhetett. Az egyetemi tanulmányokat a szülők nyomására sem ő, sem fivérei nem bliccelhették el. Míg testvérei közül László filmrendező, András pedig gépészmérnök-közgazdász, majd Antall József tanácsadója lett, ő Miskolcon szerzett kohómérnöki diplomát, de a szorgalmi időszak alatt is dolgozott. Barátait egy róka ravaszságával rávette, hogy Marx és Engels köteteit lenne érdemes árusítani, mert tudta, az üzemi könyvtárak még nem pótolták a forradalomban megsemmisített példányokat. A gyárakba így elég volt bemenniük pár könyvvel, majd ott lelkiismeret-furdalást ébresztve, rákérdeztek, vajon miféle szellemi-ideológiai élet folyhat abban az üzemben, amely nem rendelkezik e szellemóriások könyveivel. Ezzel aztán rendszerint el is érték, hogy a gyár feltankoljon a szerzőkből.

Családi körben a háború után. Az államosítás mindent felborított.

„Dörzsöltségét már az egyetemi évek alatt megcsillantotta” – emlékszik iskolatársára Szalay Gábor, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője. Amikor Vitézy apja a filmgyárban dolgozott, egyszer nagy tételben volt szükség parókákra, de odabent senki nem tudott szerezni. A kérdést fia oldotta meg, aki bejárta az észak-magyarországi falvakat. Tudta, ott a hosszú hajat az esküvő után a lányok levágják, majd elteszik emlékül. „Sok portán kapott ilyet” – mondja Szalay, aki nem ápol Vitézyvel napi kapcsolatot azóta, amióta összekaptak a liberalizmuson, de ma is elismeri: üzletembernek kiváló, ráadásul az a fajta, aki hiába játszik egyre nagyobb tétekkel, nem veszít a kreativitásából.

MORZSAÜZLET. Első feleségét, Juditot egy gólyabálon kérte fel, stílusosan a Beatles Hey Jude-jára. A kapcsolatból szerelem, abból házasság, majd később özvegység lett. Vitézy Tamás nyolc évig ápolta izomsorvadásban szenvedő feleségét, közben két lányát is nevelte. Családját kezdetben tsz-melléküzemág vezetői ténykedése révén tartotta el, majd a rendszerváltás után egy svájci kenőanyaggyártó cég, a Nicro képviseltét látta el. A munka révén kijárt Ukrajnába, amikor is a kárpátaljai gázszolgáltató vállalat földgázt ajánlott neki megvételre abból a mennyiségből, amit az oroszoktól a tranzitért cserébe kapott. Éppen megszűnőben volt a külkereskedelem monopolizáltsága. Az „Áforból Mollá alakuló” világban mindenki kereste a helyét. Vitézy leült hát tárgyalni Antall Lajossal, a gázüzletág akkori vezetőjével, aki engedélyezte a beszállítást. Addig a földgázimport állami monopólium volt. Akkoriban a hazai termelés 3,5 milliárd, az ország összfogyasztása 10 milliárd köbméter földgáz volt évente, s a kemény telek miatt előfordult, hogy szerződések feletti, azonnali beszerzésekre volt szükség. A hiányt importból kellett fedezni. Vitézy az engedélyezett tevékenységre Eurobridge Kft. néven céget alapított, amely évi 600-800 millió köbméter földgázt szállított 1992-től 2003-ig az országba, s mindezzel évi 1,5 milliárd és 10 milliárd forint közötti forgalmat produkált. „Annak, aki a nagyok asztaláról akar morzsákat csipegetni, hamar rávernek a kezére” – mondja a vállalkozó, aki azért a morzsaüzlettel nem járt rosszul.

A pénz nem torzított személyiségén. Vagyonos emberként is szívesen segített barátján, Varga Péter Pál gerincsebészen, a Budai Egészségközpont tulajdonosán – és közvetetten sok más emberen -, amikor arról volt szó, hogy klinikájára égető szükség lenne egy CT-berendezésre, de az orvosprofesszor pillanatnyi nehéz helyzetében nem engedhette meg magának a vásárlást. „Vitézy annak ellenére előlegezte meg az összeget, hogy szkeptikus volt az egészségügy pénztermelő képességét illetően” – meséli két műtét között Varga Péter Pál.

Közben lassan megérkezünk Tribunjba, ahol nagy tisztelet övezi Vitézy bevonulását. Rezidenciájának elfoglalása után közgyűlésre megy, minket pedig elküld a piacra lecsónak valóért; délután kihajózunk. Amikor újra találkozunk, mezítláb magyaráz valakinek a hallban. Papucs tényleg nem kell, mi is eldobjuk. A fennhatósága alá tartozó terület annyira tiszta, hogy annak bármely négyzetméterén elvégezhető egy komplett agyműtét. Ez lényegében a kikötőre is áll. A telepet háborút viselt veteránok vigyázzák. Az egyikük: „Á, miszter Vitezy” felkiáltással üdvözli a gazdát, majd segédkezik a vízre szállásban. Végigjárjuk a hajót, s Vitézy elrendeli a sirályürülék eltüntetését. Kezünkbe adja a „motoros fókát”, s kezdődhet a takarítás. Kicsit derül a dolgon, majd beáll segíteni. Később a nyílt vízen megmutatja birodalmát a tengerről (lásd térképünket). Amikor lehorgonyzunk, nekiáll lecsót főzni, elfogyasztása után felmerül, idővel talán nyithatna egy éttermet is.

Felesége halála után, 1991-ben, Vitézy Tamás újranősült. Mai társa, Csilla nyugodt családi hátteret biztosít az üzleteléséhez, s bár „görögmániás”, nem bánta, amikor körvonalazódott, férje Horvátországban gondolkodik. Mint a másnapi találkozáskor vendéglátónk elmondja, az országra akkor kapott rá, amikor 1999-ben jelenlegi üzlettársa, Kerekes László útmutatásai alapján megtanult vitorlázni. A rákövetkező évben meg is vette első hajóját, egy katamaránt. A „Santa Maria méretű” jármű adta az ötletet a horvátországi vállalkozáshoz, az ugyanis ugyanis olyan széles, hogy egyik horvát kikötőben sem volt könnyen partra emelhető, így Vitézy sajátban gondolkodott. A külföldi vállalkozás lehetőségét egyébként is kereste. A keresztlány, Vitézy Zsófia személyén keresztül fennálló távoli Orbán-rokonság ugyanis hátráltatta a vagyon otthoni befektetését.

Kerekes Lászlóval kisvártatva meg is pályázta a tribunji kikötő koncesszióját, amelynek építői a háború miatt csak 20 százalékos készültségig jutottak el. Bár többen rámozdultak a lehetőségre, ők olyasmit vállaltak, ami másnak eszébe sem jutott. Nem csak a gerinccsatorna megépítésébe mentek bele, de 50 százalékkal nagyobb koncessziós díjat is fizettek, sőt, egyetlen év alatt, 2002-re felhúzták a 260 állásos kikötőt, ahol ma már 100 fős a várólista. Az objektumra eddig 8 millió eurót költöttek, mindezt 30 év koncesszióért cserébe.

Ezután egy szállodavételi lehetőség adódott. Privatizáció során megvették a Primosten részvénytársaság papírjainak 66 százalékát, amelynek révén kempinghez, szállókhoz jutottak a Sibeniktől dél-keletre fekvő kisvárosban, továbbá a közeli Kremik jachtkikötő is hozzájuk került. Az idegenforgalmi beruházások a Hvar szigeti Jelsa szállodakomplexum megvételével folytatódtak. Azóta sem tétlenkednek. Szállodát újítanak fel, belekóstoltak a lakóházépítésbe, Split környékén aquaparkot akarnak, illetve további jachtkikötők építését tervezik, miközben már Balatonfűzfőn is van egy ilyen létesítményük.

Vitézy üzletben elsősorban külföldön gondolkodik. Bár javai itthon is vannak, Magyarországon nem észleli a növekedés jeleit. Úgy látja, a gazdaság minden területe romokban hever, a ma tervezett reformokat tökéletesen elhibázottnak tartja. Úgy fogalmaz: Magyarország egy öreg ház, amelyen rekonstrukcióval már nem lehet segíteni, ezért lebontás után kellene újraépíteni.

Egy reformot azonban ő is az útjára indított, méghozzá újság formájában, elsősorban, mert „bosszantotta a baloldali médiatúlsúly”. Miután 5 millió forintért megvette, újraindította a konzervatív bulvár nosztalgialapot, a Reformot. A „Gyurcsány szennyesét” teregető lapszám után azonban sok hirdetőt veszített, a választások után pedig a példányszám is nagyot zuhant. Így a ráfizetésessé vált kiadványt Vitézy három év után bezárta. Másik lapja, a 2004-ben indított Helyi Téma kevésbé gyújtó hangulatú. A Budapesten és agglomerációjában terjesztett, a helyi ügyekről informáló, ingyenes, a napokban új arculattal és tartalommal megjelenő közéleti hetilap, amelyet 810 ezer példányban terjesztenek, lassan már nullszaldós.

Amikor Vitézyt a jövő irányairól kérdezzük, Horvátországhoz kanyarodik vissza. Az uniós csatlakozás előtt álló, a háborús traumát már lassan elfelejtő, szépen fejlődő ország tengerpartja vonzza a nemzetközi ingatlanbefektetőket. Vitézy Tamás a nemzetközi tőkepiacokon történő megjelenés, márkaépítés és további fejlesztések eredményeként az Adriatiq Islands Group néven egységes vállalatcsoportba szerveződő portfólió komoly felértékelődésére számít az elkövetkező néhány évben. Egy névtelenséget kérő, a céget jól ismerő informátorunk szerint a terjeszkedés záloga, hogy Vitézy munkatársait a jövőben ne érzelmi alapon válogassa, decentralizálja a döntéshozatalt, s embereit multihoz hasonló szinten fizesse meg. Amíg ez nem történik meg, a családias hangulatú cég bajosan válik nemzetközi nagyvállalattá.

ÉLJEN GORBACSOV! Pedig Vitézy igyekszik észrevetetni magát. Tavaly például nagy csinnadrattával ünnepeltette Gorbacsov születésapját; a rendezvény megszervezésében Németh Miklós segített neki. Mindezt már a kocsiban hazafelé meséli. Azt mondja, azért ünnepelte a volt szovjet államfőt, mert teret engedett a szocialista tábor szétesésének, amihez neki szíve-joga állva tapsolni, jó pár évvel az eset után is. Ráadásul a születésnappal felhívta a figyelmet az esemény helyszínéül szolgáló szállodáira és Dalmáciára egyaránt. Amikor arra terelődik a szó, miért dolgozik még hatvanévesen is, ahelyett, hogy hátradőlne, és a pénzét számolgatná egy kényelmes fotelban a kandalló előtt, azt mondja: nem a pénz, hanem az alkotás a cél, ez az attitűd pedig a polgári, értelmiségi létből kötelességszerűen fakad.