Hétvégi interjújában például bírálta a reformok állását, azt, hogy nincs hosszabb távú „útiterv” arra vonatkozóan, merre tart a nagy állami rendszerek átalakulása, hol állunk majd egy-két-három év múlva. Az államfő ismét összeegyeztethetetlennek tartotta a demokratikus Magyarország értékrendjével azt, ahogyan Horn Gyula saját, ötven évvel ezelőtti szerepét értékeli. Az elnök Gyurcsány Ferenc tavalyi őszödi szereplésén nem tud „túllépni”, mivel szerinte a beszédet követően nem bocsánatkérés hangzott el, hanem magyarázkodás. Ám a „Sólyom-csomagból” kapott az ellenzék is, mondván, több ízben kétségbe vonják a demokratikus intézményrendszer hitelét. Legutóbb pedig Majtényi László ombudsmani jelölésével kapcsolatban került szembe egymással az államfő és a Fidesz.
Az MSZP nem így látja. Szerintük Sólyomnak „jobbra húz a szíve”, és nem teljesíti „politikán felül álló” funkcióját. Nehezen képzelhető el, hogy egy politikus – és a köztársasági elnök kétségtelenül az – felette álljon a politikának. Benne áll ő, esetleg mellette. És éppen ez lehet a probléma.
A végletesen megosztott magyar közéletben, ahol a felek nemegyszer pszichológiai polgárháborút folytatnak egymás ellen, nehéz mit kezdeni egy hatalmat gyakorló politikus autonóm véleményével. Nehéz hová tenni, ha – éppen – a köztársasági elnök morális, civil szempontok szerint (is) nyilatkozik, és nem a szokásos fekete-fehér, igen-nem alapon mond véleményt a hazai politikáról.
Kétségtelen, hogy Sólyom szerepfelfogása eltér elődjeiétől. Öntörvényű álláspontjával sokszor lehet, és néha kell is vitatkozni. De éppen a nagy pártok Sólyomot bíráló nyilatkozatai – most éppen a szocialisták heves ellenkezései – jelzik a leginkább, hogy szükség van a kritikus államfői állásfoglalásokra.
