Valóban nem feltétlenül indokolt, hogy az állami vagyonról a következő ciklusban is a mostani kormány kibillenthetetlen emberei döntsenek.
Ám a vagyongazdálkodással nem ez a legfőbb baj, hanem az, hogy nincs róla koncepció – hacsak nem tekintjük annak, hogy az államadósságot valamivel csökkenteni kell, adjuk hát el a vállalatokat, hogy legyen miből. E koncepciótlanságot tükrözi, hogy a tartósan állami kézben maradó körből bizonyos cégek hol kikerülnek, hol meg bekerülnek oda. Ilyen például a Szerencsejáték Zrt., amely állandó szókapcsolatba került az aranytojást tojó tyúkkal. Arról már kevésbé esik szó, hogy ez esetben aranytojásként a játékadó-bevételek tekinthetők, amelyek a privatizáció után is befolynának; osztalékot viszont alig fizet a cég. Ettől persze még lehet, hogy állami tulajdonban kell maradnia. Csakhogy ezt racionális, nem pedig politikai érvekkel kellene alátámasztani. Politikai okokból tartotta állami kézben a kormány a Malévet egészen addig, míg azután örülhettünk, hogy egyáltalán megveszi valaki. Pedig előre lehetett látni, hogy az unió liberalizált légi közlekedési piacán a verseny erős, az állami támogatás meg tilos lesz. Hasonló a helyzet a Volán társaságokkal, a MÁV Cargóval és a Magyar Postával is. Addig kellene eladni ezeket a cégeket, amíg jó pénzt érnek. S ez csak jó pár évvel a piacnyitás előtt van így, vagyis, amíg a befektető piacot vehet. Utána már aligha lesz olyan, aki fizet az elavult busz-, illetve vagonparkért, vagy éppen azért, hogy egy rossz hatékonyságú, felduzzasztott szervezetben megküzdhessen a szakszervezetekkel. Inkább bejön majd „zöld mezősen”, s lemossa a színről a régi állami monstrumokat. Így veszítheti el – figyelmeztetnek már most a szakértők – forgalmának akár a felét is a Posta a piacnyitás után.
El kellene dönteni azt is, mit akarunk tenni a Magyar Villamos Művekkel. Ez még az előbbieknél is bonyolultabb kérdés, hiszen a cégnek stratégiai jelentősége van. Jó lenne alaposan megfontolni az állami tulajdon csökkentésének lehetséges következményeit. Nehogy úgy járjunk, mint a Mollal, amelyből az állam különösebb stratégiai megfontolások nélkül vonult ki (költségvetési bevételeket remélve), és csak most, utólag szembesül ennek kockázataival.
