Gazdaság

Tudásadó

Az MTA kommunikációs vezetője kereskedelmi tévét gründol. Bár egyes akadémiai intézetek is tulajdonosok lesznek, érdemi állami pénz állítólag nem forog kockán.

Kritikus hangvételű elektronikus levelet kaptak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dolgozói a napokban. A belső hálózaton szétküldött e-mailt a szerzője „kvázi szamizdatnak” nevezi, és az intézmény kommunikációs vezetője, Fábri György által indítani tervezett tévécsatorna szerinte megkérdőjelezhető körülményeire próbálja felhívni a kollégái figyelmét. Többek között azt feltételezi, hogy a szűkös anyagi helyzetben lévő MTA is pénzelni fogja a tévét, és ebből csurran-cseppen majd a zsírosbödönhöz közel álló tudósoknak is. „Bőségesen jut majd azoknak, akiket felkérnek előadóknak, műsorvezetőknek, klipek szereplőinek, vetélkedők zsűrijének; csupa derék jóbarát, előre lehet tippelni a névsorra” – áll a levélben. A jövő dönti el, vajon igaza lesz-e a fenti sorok írójának.


Tudásadó 1

A Mindentudás Egyeteméből kifejlődő televízióhoz még keresik a befektetőt. Fotó: MTi

MANŐVEREK. A magyar tudományos ismeretterjesztő tévé ötlete a Mindentudás Egyeteme sikerén alapszik. A katedra előtt álló tudósok előadásainak gazdája és szervezője a Mindentudás Egyeteme (ME) Kht., amelyet a Matáv Rt. (ma Magyar Telekom Nyrt.), az Axelero Rt. (ma T-Online Zrt.) és az MTA alapított. Az Akadémia az induláskor 2 millió forintért 40 százalékos tulajdonrészt jegyzett a cégből, és tudományos igazgatónak a program egyik kidolgozóját, Fábri Györgyöt delegálta. Mivel az előadásokból készült műsorokat az elmúlt öt évben hetente átlagosan 250-300 ezer néző követte figyelemmel, a menedzsment azt feltételezi, hogy egy hasonló tematikájú, modern felfogásban kivitelezett csatorna is tudna olyan nézettséget elérni, amelyre üzletet lehet építeni.

Az ME Kht. azonban nem profitorientált vállalkozás, a tulajdonosok deklarált célja épp az volt, hogy a tartalom közkincs legyen. Az előadásokat vetítő köztévéknek és más szervezeteknek (például Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, kábeltévék) ezért ingyen adták át a felhasználási jogokat. A tulajdonjogot nem adták el, de külső pénzügyi források bevonásában is gondolkodtak, és a tévéfelvételek nem kizárólagos felhasználási jogait több szervezetnek, illetve cégnek értékesítették. Így tavaly novemberben többek között az Universitas Press (UP) Kft. is megvette az első kilenc szemeszter előadásairól készült felvételek korlátozott vetítési jogait. A Magyar Telekomtól kapott tájékoztatás szerint a vételár nettó 30 millió forint volt. Az UP egyik – tíz évvel ezelőtti – alapító tulajdonosa Fábri György, de az adásvételkor már nem volt részesedése a cégben, 2002-ben kiszállt a társaságból. Az UP a megvásárolt jogokat most apportálja a bejegyzés alatt álló Akadémiai Tudásmédia Műsorszolgáltató (ATM) Zrt.-be, amelynek másik tulajdonosa a Tudástársadalom Alapítvány, ennek titkára szintén Fábri György. Az ATM induló tőkéje 25 millió forint lesz, tehát kisebb, mint a jogokért a Mindentudás Kht.-nak kifizetett vételár. A tervek szerint ez a cég fogja a jövőben elindítani a „tudásmédiára” koncentráló tévécsatornát, de addigra a tulajdonosi kör alapvetően megváltozik.

Az UP ugyanis a jogok vételével és apportálásával csak átmeneti közvetítő szerepet játszik az előkészítésben. „Először létre kellett hozni egy részvénytársaságot, amely rendelkezik a tervekkel és a szakmai háttérrel, majd ebbe tudjuk bevonni a tényleges tulajdonosokat” – magyarázta lapunknak a kommunikációs vezető. Az ATM a bejegyzés után (Fábri György közlése szerint jelképes összegért) ki fogja vásárolni az UP-t, majd a részvényeit értékesíti, egyrészt néhány akadémiai intézetnek, másrészt egy ma még nem ismert pénzügyi vagy szakmai befektetőnek. Ez utóbbitól érkezik majd a projekthez szükséges több százmillió forint; a tárgyalások már javában folynak. Az ATM alapszabálya szerint az intézetek összesített részesedése soha nem csökkenhet 40 százalék alá. Valószínű, hogy az intézetek tervezett bevonása táplálja azt a gyanút, hogy akadémiai pénzek áramlanak majd ki a tévén keresztül. Fábri szerint azonban erről szó sem lehet, hiszen az érdeklődő, várhatóan 8-10 intézet csak a csekély alaptőke arányos részét fogja kifizetni, és a jövőben nem lesznek tőkeemelések a cégben. További probléma, hogy az akadémiai intézeteknek különböző engedélyekre van szükségük, ha tulajdonrészt akarnak vásárolni a kereskedelmi tévében.

Az intézetek nem adnak jelentős összeget az induláshoz, így a tévéből nem is számíthatnak nagy bevételekre. Azért van csak szükség rájuk, hogy az akadémiai szféra ügy iránti elkötelezettsége egyértelmű legyen, és erre a befektető támaszkodni tudjon. A Mindentudás Egyeteme felhasználási jogainak szerepe hasonló az UP-éhoz: csak az induláskori átmeneti állapot eléréséhez kellenek. Az előadásokról készült közvetítésekből „felturbózott”, bővített változatok készülnek majd, de ezek már kezdetben is csak a műsoridő 15 százalékát fogják kitenni, és szerepük idővel ennél is kisebbre csökken. A műsorterv többek között tudományos híradó, ismeretterjesztő háttérműsorok, vetélkedők, talk show-k, tudományos klipek sugárzását, és a hazai kutatóműhelyek bemutatását is tartalmazza.

TERJESZTÉS. „Megkezdtük a tárgyalásokat a különböző műsorterjesztőkkel” – mondja Fábri György. A terjesztés minden induló tévénél az üzleti terv egyik sarokpontja, a kisebb tematikus adók ugyanis többnyire az úgynevezett műsordíjból szerzik a bevételük döntő részét. Ez az összeg a háztartásoktól a műsorterjesztő cégek (jellemzően kábeltévék, műholdas tévék és IP tévék) által beszedett díj egy meghatározott része. A kábeltévékkel elég nehéz megállapodni a terjesztésről, mert a rendszereik telítettek. Általánosságban igaz, hogy az a tévéadó, amelyik a legnagyobb, mintegy 730 ezer háztartásban szolgáltató UPC-vel meg tud állapodni, a befolyó bevételekből anyagi biztonságban érezheti magát. A kábeles társaság a Figyelő kérdésére megerősítette, hogy lapzártánkig az induló tudásmédia csatorna hivatalosan még nem kereste meg. Kábeltévés körökben azonban biztosra veszik, hogy a Magyar Telekom csoporttal kiépített eddigi jó viszonyt az induló tévé ki tudja majd használni, akár a T-Kábel, akár a T-Home IP tévés kínálatában is helyet kaphat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik