Gazdaság

Színház a kisvárosban

Úton-útfélen igyekszünk jó hírét kelteni azoknak a nagyobb (nem kis- és közepes családi) pincészeteknek, melyek képesek megújulni és minőséget produkálni, mi több, e mögé még mennyiséget is tudnak tenni.

Ilyen pincészet persze nincs túl sok, de olyan fontos intézetek vannak köztük, mint a Törley pezsgőpincészet vagy a Tokaj kerház. Valahova ebbe a sorba illik a hajdani téeszből ertévé átlényegült Ostoros. Negyven saját hektár, 400-ról integráció, évi 3 millió palack, kifejezetten korrekt, sőt, tehetséges borászkodás. Mondjuk azoknak a félédes és édes vörösöknek a gondolatától, melyeket az Ostoros a kevéssé igényes vásárlók szája ízéhez szab, kiver a víz, de nincs pénz, és enni kell (kein Geld und Mann muss essen).


Színház a kisvárosban 1

Általában a címkéik is jobbak, mint az egyenetlen magyar átlag. Mondjuk épp’ ez az etikett feledhető, de ezt az egyik áruházlánc terveztette szegény palackra. Tök olyan, mint azok a pöttyös meg csíkos lányregények, melyek közül én is olvastam a Színház a kisvárosban című keletnémet opuszt, mert a Váci utcai ének-zenei általánosban szerelmes voltam B. Editbe, és ő olvasta.

A bor 70 százalékban merlotból és 30 százalékban pinot noirból áll, ők már együtt erjedtek két héten át, az ilyesmi nagyon összehozza az embert. Előtte 12 órás héjon áztatáson esett át a must, némi színt és aromát kinyerendő a gyümölcs héjából. Tény, van benne valami nőies vonás, tán a literenkénti 1,6 gramm maradékcukor édessége adja. Szép bugyirózsaszín, friss, gyümölcsös (málna, aftertaste-ben tán meggy), nagyon kafa a savtérképe (6 gramm/liter), a 12,7-es alkohol, az üde sav és az enyhe édesség szabályos háromszöget alkot. Nyolc fokra hűtve érdemes fogyasztani, beszélgetőborként, pasztákhoz, piknikekhez, ágyjelenetekhez, sikeres üzleti tárgyalásokhoz ajánljuk, röhejes, ezer alatti árakon kapható a láncokban. A cannes-i Le Mondial de Rosé világversenyen 800 borból 36 aranyérmet osztottak ki, ezek egyikét az Ostorosnak ez a szép, Színház a kisvárosban-rozéja hozta el.

2006 Egri Merlot Pinot Noir RozéAlkohol: 12,7% › Cukor: 1,6g/l › Sav: 6g/l › Friss, gyümölcsös bor › 8 fokra hűtve beszélgetőborként, pasztákhoz, piknikekhez › 990 forint

Ajánlott videó

Olvasói sztorik