Kupa: kell a megszorítás
Legalább 2010-ig tartani kell a jelenlegi elvonási szintet a konvergenciaprogram teljesítéséhez, így Magyarország 2012-ben csatlakozhat az ERM II. rendszerhez – fejtette ki Kupa Mihály volt pénzügyminiszter a témában szerdán rendezett konferencián Budapesten.
A Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdászok a jövőről, a jövőért című vitasorozatának rendezvényén a költségvetés bevételi oldalán hozott „szuperspájzolási” intézkedéseket Kupa Mihály helyesnek nevezte, kritikát fogalmazott azonban meg a kiadások lefaragásának modellezését, megalapozottságát illetően.
Az Antal-kormány volt pénzügyminisztere a reformkezdeményeket illetően hiányolta a végcél pontos megfogalmazását, illetve azt, hogy az alapvetésekben történő megegyezés hiányában a változásokat nem kétharmados, csak feles törvények szabályozzák, bizonytalanná téve a törvényi garanciákat.
A banki profitoknak rosszat tesz az euró
Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke hangsúlyozta: a konvergenciaprogramban vállalt reformok alapvetően pénzügyi és nem társadalmi, vagy gazdasági konvergenciát jelentenek. A bankszakember ezért kockázatosnak nevezte, hogy az átalakítás megkezdése előtt nem született döntés a pontos célokról. Így óriási hibák történhetnek – figyelmeztetett Erdei Tamás.
A bankszövetség vezetője úgy vélte, hogy 2009-2012 között lehet meghatározni az eurózónához történő csatlakozás várható időpontját. Az euró bevezetésével a bankok jövedelmezősége mintegy 10-20 százalékkal csökken az árfolyamnyereség, illetve a tranzakciós költségek elvesztésével – mondta Erdei Tamás.
Szapáry: a hitelezésben lesz kockázat
Szapáry György, a jegybank volt alelnöke a csatlakozási árfolyamot érintő aggályokra úgy reagált, hogy az kisebb probléma, mint ahogyan ezt sokan képzelik, mivel az eurózónához legutóbb csatlakozó országok esetében a piaci árat fogadták el csatlakozási árfolyamnak.
Nagyobb kockázatnak nevezte a volt alelnök az eurózóna új tagjainál megfigyelt hitelboomot, de mint mondta Magyarországon ez jelenleg is valós, aktuális probléma.
