Rolling Stones – ez a név a hatvanas-hetvenes években a „szex, drog, rock and roll” szinonimája volt, a zenészek pedig mocskos lázadók, akik az ördöggel cimborálnak. A „rossz fiúk” mítoszát a banda annak dacára képes volt megőrizni és újratermelni, hogy a tagjai időközben kőkemény üzletemberek és multimilliomosok lettek. A hangos rock and roll mögött ugyanis kiterjedt üzletelés folyik, s a Rolling Stones a bankok, részvénypiacok, ingatlanbörzék világában legalább akkorra sikerrel tevékenykedik, mint a színpadon. Modell értékű üzleti vállalkozások működnek a nevük alatt, amelyeket egyre többen „koppintanak” a hozzájuk hasonló szupersztárok közül. A rockvilágban példátlan módon 45 éve aktív szerzőpáros Jagger-Richards eközben még mindig őrzi a hatvanas években körülöttük kialakult mítoszt, amikor ők testesítették meg az ellenkulturális lázadást, a mindenkori hatalomnak fricskát mutató – nyelvet öltő! – pimaszkodást.
LYUKAS ZSEBű KEZDET. A Rolling Stones a hatvanas években még az idealista lázadók, a lyukas zsebű rocksztárok közé tartozott. Amit kerestek, el is költötték az édes életre, vagy leadózták a kormánynak az akkor a legmagasabb jövedelmeket sújtó 98 százalékos adósávban. Ráadásul menedzserük, Allen Klein is folyamatosan átverte őket, mígnem Mick Jagger összeismerkedett Rupert Loewenstein herceggel, a londoni City „pénzügyi inkvizítorként” is emlegetett zsenijével, akire rábízta a zenekar anyagi ügyeinek rendbetételét. Loewenstein pénzügyi tanácsadóként hozzá is látott a nagytakarításhoz, aminek eredményeként a zenekar 1971-ben Dél-Franciaországba tette át a székhelyét, és ott készítette a lemezfelvételeit, pénzügyi tanácsadójuk pedig az adózás szempontjából kedvező Amszterdamban létesített irodát, s ott hozott létre offshore cégeket, amelyek a Holland Antillák biztosította kedvező adózási lehetőségeket használják ki.
A bankár a hetvenes években a zenekar köré épülő vállalatbirodalom kialakításába fogott. Egy holding keretében speciális feladatokra szakosodott offshore cégeket – Promotour (turnézás), Promotone (lemezkiadás), Promopub (szerzői jogok), Musidor (szponzorálás, kereskedelmi jogok) – hozott létre, amelyek remekül kihasználják az adózási kiskapukat, hiszen a zenekar csupán 1,6 százalékos adót fizet a szerzői jogdíjakból vagy turnézásból befolyt összegek után (lásd a keretes írást). Loewenstein a cégügyek rendbetétele után a Stones lemezszerződéseit is „rendezte”. A korábbi kedvezőtlen megállapodások lejárta után újra megpályáztatta a legnagyobb kiadókat, s a legkedvezőbb ajánlatot elfogadva 1985-ben négy lemezre szóló 25 millió dolláros szerződést kötött a CBS-szel.
MITŐL DAGAD A STONES-KASSZA?
A mára multimillárdos üzleti birodalommá terebélyesedett Rolling Stones-business rendkívül tudatosan építi a bevételeit. Íme azok a források, ahonnan – a koncert-bevételeken, és az együttes relikviáinak szintén milliárdos forgalmú értékesítésén túl – a legtöbb pénz érkezik.
● A Stones új albumaiból általában 3-5 millió példányt adnak el, amelyek után a szerzői jutalék 1,75 dollár lemezenként.
● Az eddig 44 nagylemezt tető alá hozó zenekar manapság évente 1,0-1,5 millió korongot ad el – 1989 óta csaknem 50 milliót 12 dolláros átlagárral -, amely forgalomból szintén menetrendszerűen befolynak az együttes tagjait illető jogdíjak.
● Dollármilliós nagyságrendűek éves szinten a rádiós lejátszásokból származó éves bevételek is, hiszen a szerzők 5 centet kapnak dalonként és lejátszásonként.
● A filmekhez felhasznált betétdalokért minimum 100 ezer dollár üti a Rolling Stones markát, akárcsak a reklámokhoz (Snickers, Apple, Microsoft) kiválasztott nótákért.
A szoftvergyártó világcég például a Windows 95-höz felhasznált Start Me Up fejében 4 millió dollárt szurkolt le.
BAZÁR. Az ajánlat káprázatos, ám egyben kockázatos volt, mivel ez volt az első alkalom, hogy a nagy rock and roll kipakolás nemcsak a koncertekre, de a Stones-bazárra is vonatkozott, amely az 5 dolláros karkötőtől kezdve a 450 dolláros bomber-dzsekiig több mint ötvenféle terméket (ruha, gördeszka, lemez, kitűző, poszter) kínált a Steel Wheels logójával díszítve. A számítás bevált, mert a közönség kapkodta az időközben nagy médiahűhóval „legendásított” zenekar relikviáit. A médiának köszönhetően megjöttek az egyéb vevők is. Az eladott tévéjogokért (6-7 millió dollár) sorban álltak (kétórás tévéműsor, turnéfilm, retrospektív összeállítás az NBC-n), a szponzorok szintén versengtek (az Anheuser-Busch sörgyártó végül 6 millió dollárt fizetett a Budweiser reklámozásáért, később hasonló összeggel „beszállt” a Volkswagen is). A Stones nevével szinte bármit el lehetett adni, aminek eredményeként a turné összességében 260 millió dolláros bevételt hozott, és 1989-1990-ben ezen a turnén alakult ki az a vállalati forma és a zeneiparon belül az az üzleti modell, aminek a felhasználásával a szupersztár zenekarok és előadók Madonnától David Bowie-n át a U2-ig napjainkban sikerrel működnek.
Ennek a modellnek a lényegi elemei: az előadók 2-3 évente készítenek egy új albumot, majd azt egy világkörüli mamutturnén 50-70 ezer fős stadionkoncertek keretében bemutatják. Eközben a lemezfelvételért, a turnékért, a kereskedelmi eladásokért felelős üzletágvezetők a maguk területén óraműszerűen hozzák a holdingok vezetői által elkészített üzleti terveket. A Stones esetében ezek a kulcsemberek: Loewenstein herceg, Don Was producer, Michael Cohl promoter és Joe Rascoff, a business menedzser. Ők az elmúlt két évtized tapasztalataival üzembiztosan működtetik a gépezetet, és a Stones, miközben a tomboló közönség előtt énekli az I Can’t Get No Satisfactiont, a színfalak mögött csendben, feltűnés nélkül, kőkemény módszerekkel üzletel. A négy zenész áll a piramis csúcsán, de alattuk-mögöttük bankárok, könyvelők, jogi-pénzügyi tanácsadók, adószakértők tucatjai dolgoznak Amszterdamban, a londoni Cityben, illetve Manhattanben, a Rockefeller Plaza 30. szám alatt, a Rolling Stones központban.
Mindegyikük tudja, hogy aranytojást tojó tyúkot szolgál, hiszen a Stones szinte kockázatmentes befektetés. A zenekar köré szerveződött vállalkozások az elmúlt közel húsz év alatt csaknem 2 milliárd dolláros bevételt könyvelhettek el. Ezen belül a zenészek is szépen kerestek: Jagger 320, Richards 270, Ron Wood és Charlie Watts 180-180 milliót.
ROCK RT. A kilencvenes években a zenekar – az üzleti modellnek megfelelően – két-három évenként megismételte a sikeresnek bizonyult művészi-üzleti akciót, aminek eredményeként minden idők nyolc legjövedelmezőbb turnéja közül öt a Rolling Stones nevéhez fűződik – a másik három a U2-éhoz (Elevation és Vertigo), illetve a Pink Floydéhoz (The Division Bell). A zenészek a zeneiparban megszerzett jövedelmeiket pénzügyi tanácsadóik (konkrétan Loewenstein cége) javaslatára részvényekbe, illetve ingatlanokba fektetve fialtatják. A sikerspirál töretlenül ível felfelé, s Jagger okkal – s némi önkritikus cinizmussal – sorolta a zenekart a „részvénytársasági rock” reprezentánsai közé.
Az A Bigger Bang című, 2005-ben indított turnéhoz a Rolling Stones az előbbiekhez hasonló módon kezdett hozzá. Készítettek egy lemezt, majd 2005 augusztusában Észak-Amerikát, Európát, Ázsiát, Ausztráliát és Új-Zélandot átfogó turnéra indultak, amelyhez szponzornak szerződtették a jelzálogkölcsönnel foglalkozó Ameriquest társaságot. A Billboard adatai szerint az elmúlt két évben 113 koncerten 3,5 millió ember látta az új programot (a jegyárak 50 és 350 dollár között mozogtak), valamint közel 1,5 milliós tömeg Rio de Janeiróban a Copacabanán. A turné idén június 5-én Belgiumban folytatódik, s az európai koncertkörútnak 27 állomása lesz. Budapesten július 20-án lép fel a zenekar, ide 60 kamionnal és 2 magánrepülőgéppel érkeznek. Jaggerék Magyarországon sem konkrét összegért koncerteznek, hanem a bevételekből – amelyek összege teljes egészében a zenekaré – fedezik a költségeket, fizetik a közreműködőket. Feltehetőleg itt is telt ház jutalmazza majd zenei – és üzleti – erőfeszítéseiket.
Paradicsomi adók
Az európai adóparadicsomok között Hollandiát előkelő helyen tartják számon, több mint ezer nagyvállalat (Coca-Cola, IKEA, Nike stb.) hozott létre ott holdingokat. Tették ezt elsősorban adózási megfontolásokból, arra alapozva, hogy a Holland Antillák csak politikailag tartozik az anyaország fennhatósága alá, pénzügyileg nem. Ezt kihasználva pénzügyi szakemberek offshore cégek láncolatát alakítják ki, s azok révén a legális adózási lehetőségeket kihasználva a különféle kedvezményeket kombinálják az alapítványi megoldásokkal. Így fordulhat elő, hogy a legnagyobb bevételeket elkönyvelő zenekarok (Rolling Stones, U2) esetében is csupán befolyt pénz elenyésző százalékát kell leadózni, ami a Rolling Stones esetében például 450 millió dolláros bevétel után mindössze 7,2 millió dollár (1,6 százalék) volt.
