Ám a kulisszák mögött felfedezhetők érdemi események is. Például az, ahogyan a kongresszust előkészítették. Az elmúlt hónapokban, az őszi események nyomán a párton belül megacélosodott néhány karakter, akik adott esetben alternatívát jelenthetnek akár a pártelnökkel szemben. A régi Orbán ezt nem tűrte volna, miként most is voltak a kiszorításra utaló jelek. Végül azonban ezt már nem vállalta fel. Kompromisszumok köttettek. A pártmozaikok a helyükre kerültek. Az új felállásban Orbán tovább mondja a magáét. Nehezére is esne ismét egy fordulatot vinni bele abba a retorikába, amely egymáshoz láncolta Gyurcsányt és az MSZP-t, nehogy egy újabb elnökváltással próbáljanak kiszabadulni a szocialisták a negatív spirálból. Ebben áll Orbán ereje, egyben gyengéje is. A táboron belül mozgósít, ameddig tart a másik oldal népszerűségvesztése.
Ott van azonban az új alelnöki felállás, egy cseppfolyós Schmitt Pál helyett egy markáns Kósa Lajossal, az önkormányzati szárny megerősödésével. Bennfentes jóslatok szerint az ellenzéki polgármesterek az elkövetkező hónapokban sokkal többet hallatják majd a hangjukat országos ügyekben, mint eddig. Elemi érdekük, hogy ha valóban beindulnak az uniós pályázatok, ne sajátíthassák ki könnyen a brüsszeli pénzeket a szocialista projektek. Bizonyos témákban szükség lesz a párbeszédre. A helyi közigazgatás ésszerűsítése, a kistérségi feladatok racionalizálása egy ponton túl már nem az országos ideológiai-politikai küzdelem terepe, hanem az ellenzéki önkormányzati vezetők érdeke.
Szükség van az új ellenzéki hangokra és gazdaságpolitikai alternatívákra. Ez utóbbiakból sok még nem rajzolódott ki a mostani kongresszuson, s egyelőre még az előbbieket is elnyomta a pulpitusról áradó szónoklat. Ám a többszólamúságnak már bontakoznak a csírái a Fideszben.
