A város környékén lévő erdőt kezelő Dalerd Zrt. vezetése több alkalommal is jelezte, hogy valakik pusztítják a vadállományt, s bár néhány esetben járőrszolgálatot is szervezett ugyan a rendőrség, végül csak az elmúlt hét csütörtökjén vezetett eredményre az akció – mondta Tábi Tibor alezredes.
Az éjszakai járőrözés során a rendőrök egy polgárőr segítéségével egy személyautót ellenőriztek, amelyen három gyulai, illetőleg eleki fiatalember ült. A rendőröknek feltűnt, hogy az egyikük ruházata véres, ezért meghallgatták őket, s kiderült, hogy van egy negyedik személy is, aki fegyverrel ment haza.

Élt 16 évet ( fotó:mti.hu)
A rendőrök ezért kommandósokat hívtak segítségül, s végül egy házban elfogták a fegyver tulajdonosát, akinek vallomása alapján az épülettől több száz métere a távcsöves puskát és a lőszereket is megtalálták. A nyomozás során egy további gyulai fiatalembert is előállítottak, így összesen már öt személyt gyanúsít a rendőrség több millió forintos károkozással.
Az orvvadászok elsősorban az erdő dámvadállományát pusztították, volt, amikor a húsukért, de előfordult, hogy csak a trófeát vitték el. A pontos kárérték felbecsülése még tart, s egyelőre azt is vizsgálják, kiknek értékesítették a húst. Az öt gyanúsított közül a bíróság kettőt előzetes letartóztatásba helyezett.
