Gazdaság

SZDSZ: önmagában nem támogatjuk az ingatlanadót

Az SZDSZ sajtóosztálya a FigyelőNetnek cáfolta azt a lapinformációt, amely szerint a pártnak átfogó adókoncepciója lenne, amely többek között áfaemelést és egykulcsos, 29 százalékos szja-t tartalmazna. A párt közölte azt is, hogy az ingatlanadó bevezetését önmagában nem támogatja.

Nem létezik még kidolgozott tervezet, amely a liberálisok adóelképzeléseit foglalja össze, ám több, közgazdász szakértőkből álló műhely dolgozik ezen. A csütörtökön a Világgazdaságban megjelent javaslat csupán ezen javaslatok valamelyike lehet, amely azonban nem tekinthető sem az SZDSZ, sem pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) hivatalos adójavaslatának – tudtuk meg az SZDSZ sajtóosztályától.

Mint a liberális pártnál a FigyelőNetnek elmondták, az SZDSZ a közteherviselés teljes átalakításának koncepcióján dolgozik, céljuk az adózás egyszerűsítése. A párt átfogó reformban gondolkodik, így önmagában nem támogatják az ingatlanadó bevezetését, mert így az – mint fogalmaztak – csupán egy újabb adó lenne.

Csütörtökön a Világgazdaság című napilap írása szerint az SZDSZ javaslata kilenc, a vállalkozásokat érintő befizetési jogcímet szüntetne meg, míg a magánszemélyek esetében hét adó- és járuléknem tűnne el. Így a társasági nyereségadót a jelenlegi 16 százalékról 29-re növelnék, az iparűzési és a különadót viszont megszüntetnék. Az 5 százalékos áfakulcs megduplázódna, a normál áfakulcs pedig 20-ról 22 százalékra növekedne. A kiszivárgott dokumentum szerint 0,25 százalékos ingatlanadóval terhelnék a magánszemélyeket, de a kommunális, építmény-, telek-, luxus- és idegenforgalmi adót eltörölnék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik