Megy a mifelénk ilyenkor szokásos egymásra mutogatás, felelősségáthárítás, bűnbakkeresés. A kedvezőtlen döntés után rögvest bundát emlegetünk, és már Mészöly Kálmán sportdiplomata sem érti, miként lehetséges, hogy neki tutira megígérték, aztán mégse.
Persze mossuk kezeinket, hiszen hát rajtunk nem múlt. Hogyan is múlhatott volna?! Megmondjuk mi országnak-világnak, melyek sikertelenségünk „valódi” okai. Büszkén soroljuk: lefizették, megzsarolták a döntéshozókat, Ukrajna és Lengyelország „nagy piac” (csak halkan kérdezzük: és a korábbi rendező Portugália, vagy a jövő évi házigazda Svájc és Ausztria mekkora „piac”?). És egyébként is: politikai szempontok döntöttek – mondjuk lesajnálóan, mintha nem lenne természetes, hogy minden ilyen horderejű döntésben van politikai szempont is. Nem csak az, de az is.
Egyetlen szavazatot sem kaptunk a mindent eldöntő 12-ből. De álljunk meg egy pillanatra, és kérdezzünk vissza: miért is kaptunk volna? Mint a Figyelő két héttel ezelőtti összeállításából kiderült, az illetékes kormányhivatal 160 milliárd forintos költséggel számolt, miközben az óvatos becslések is 300-400 milliárdos ráfordításról szólnak. Senki nem tudott választ adni arra, hogy a nem csekély különbséget ki fedezné. Stadionjaink állapotánál már csak a futball színvonala alacsonyabb szintű. Máltától és Ciprustól (kis piacok!) is kikapott a válogatottunk, a fociranglistán teljesen leszakadtunk az európai középmezőnytől. Stadionjaink az elmúlt évtizedben nem fejlődtek (szemben amúgy az ukrán és lengyel létesítményekkel), se koncepció, se tőke nem áll rendelkezésre.Általános nemzetközi megítélésünk az évtized elejétől kezdve folyamatosan romlik, és sportdiplomáciánk sincs ereje teljében. Akkor tehát mi is szólt pontosan a magyar pályázat mellett? Persze, szép volt a makett, hatásos a prezentáció és megható Puskás Öcsi égi támogatása. Ennél többet azonban nem tudtunk felmutatni.
Lehet bűnbakkereséssel foglalkozni – az ellenzék pótcselekvésként természetesen Gyurcsány Ferencet vette célba -, csak éppen ez is túlságosan átlátszó és olcsó „trükk”. Nem egy emberen múlt ez, de nem is kettőn. Ismét bebizonyítottuk, hogy nem tudunk – sem nyerni, sem veszíteni.
