Járosi Márton

– Egyelőre szünetel, de újra fellángolhat a sztrájk ferihegyi földi kiszolgálásnál. Hogyan érinti mindez az Önökéhez hasonló expressz szállító vállalatokat?

Fotó: Lakos Gábor

– Nálunk is okozott zavart a múlt heti sztrájk, s ettől nem voltam boldog. Az elhárítás ügyében annyit tudtunk tenni, hogy a tranzitátrakó pontként üzemelő Ferihegyi repülőtérre érkező gépeinket átirányítottuk Bécsbe. Eközben a Magyarországra szánt küldeményeket saját személyzettel rakodtuk ki Budapesten. Emiatt ugyan megugrottak a költségek, de az ilyen vis maiorokból adódó többletet sosem hárítjuk át az ügyfélre, miután kockázatot – bizonyos esetekben – nekünk is viselnünk kell.

– Cégével nemrég New Yorkba akartam küldeni egy CD-t ajándékba, ráadásul időre, de valahogy kedvem szegte, hogy 18 ezer forint lett volna a szállítás költsége. Elárulja, miért mérik aranyáron a szolgáltatást?

– Azért, mert az infrastruktúra sem olcsó. Nézzük, mit lát Ön a szolgáltatásból? A repülőgépet, amely kétségtelenül a leglátványosabb eleme a láncolatnak, de szállítás esetén, legyen szó akár egy borítékról, akár valami extrém dologról, a teljes hálózat költségét meg kell fizetni. Az sem olcsó, hogy nálunk működik a világ egyik legfejlettebb informatikai hálózata, amelyet háromévente frissíteni kell.

– Mit ért extrém dolog alatt? Elkápráztatna néhány ilyen küldeménnyel?

– Nem tudom, elég extrém-e Önnek a Forma-1-es autók szállítása. Ha nem, akkor azt mondom, mi szállítottuk a Campona-beli Tropicarium cápáit Miamiból Budapestre. Az állatok utaztatását úgy kellett megoldani, hogy a tartályaikban tengervíz és folyamatos vízáramlás legyen, mert a cápa igényli az állandó úszást.

– Érdekes, akárcsak az egészségügyi miniszter hirtelen lemondása. Mit szól a nem várt fejleményhez?

– Meglepett, mert Molnár Lajos elég eltökéltnek látszott. Akárcsak saját pártja, amely úgy tűnik, azon van, hogy a körülmények ellenére végigcsinálja a reformot. Számomra a kérdés már csak az, kit küldenek harcba a reformokkal a nyilvánvaló társadalmi ellenállás kezelésére.

– Mi is várjuk a nevet, de amíg kiderül, lássuk, mit gondol arról, hogy Charles Simonyi személyében újabb magyar jutott fel az űrbe?

– Szép dolog. Ami pedig még szebb: Simonyi még emlékszik magyar voltára. Lássuk be, az ilyesmit külföldre szakadva szeretik sokan elfelejteni.

– Ezzel nem értek egyet. Annak a Nicolas Sarkozynek sem sikerült, aki egy hét múlva az államfői posztért mérettetik meg a francia választók előtt.

– Jó, ő nem felejtette el. Ezért, illetve „hajrá magyarok alapon” is szurkolok neki.

– Nem szeretne viszont magyar lenni Mehmet Károly. Az a tízéves kisfiú, akit török apja három éve csempészett ki az országból. Mit szól a faramuci helyzethez, miszerint a gyerek megszólalni sem hajlandó magyarul?

– Megrázó a kisfiú története, ahol nyilvánvalóan ő a szülői civakodás áldozata. Problémás, hogy nincs meghatározva az anyanyelve, ami döntően befolyásolja a gondolkodását.

– Az eseménytelen húsvéti ünnepek másik történése a rendőrök kirajzása az utakra. Megúszta szondáztatás nélkül a hosszú hétvégét?

– Meg, de nincs bajom a szondáztatással. Be kell tartani a törvényeket, csupán erről van szó. Miért, Ön belefutott a rendőrök karjaiba?

– Nem, de bosszant a fokozott rendőri erőfitogtatás, ami húsvét után is kitart, miközben a rendőrség képtelen felgöngyölíteni nagy ügyeket, köztük a mórit.

– Ezzel viszont én nem értek egyet. Tudja mi a baj Magyarországgal? Hogy itt minden viszonylagos. A magyar kétszer meggondolja, mit tart be az előírások közül. Egy 50 kilométeres táblát szeret a saját felfogásában értelmezni, de nincs ez másképp az adózással sem. Kicsit adózunk, de keresgéljük az elkerülés lehetőségét. Ezt a hozzáállást kellene megváltoztatni. A parlament, amely e törvényeket szorgalmazza, magunk választjuk. Ezért is mondom, hogy akit megfognak, az vállalja a következményeket.