Geopolitikai realitások

– A felmérések szerint Ön a kormány legnépszerűbb tagja, mégis olyan hírek terjedtek el, hogy lecserélik. Hogyan lehet ezt a két ellentétes információt összerakni?

– Volt ezzel kapcsolatban egy egészen egyértelmű miniszterelnöki cáfolat. Én azt látom, hogy a találgatás időről időre felröppen.

– Minek tulajdonítja ezt?

– Fogalmam sincs az okáról. De úgy tapasztalom, hogy a külügyminiszteri poszt nagyon népszerű. Szociális miniszter nem akart annak idején annyi ember lenni.

– Simonyi Andrással, a leköszönő washingtoni magyar nagykövettel tisztázta már, hogy mit fog csinálni, ha hazajön?

– Voltak erről megbeszélések, de a miniszteri poszt azért nem szerepelt a listán.

– Milyennek találja egyébként a minisztérium káderállományát? Balázs Péter, az első magyar uniós biztos nemrégiben szervezetileg és erkölcsileg szétzilálódott, a pozícióit féltő apparátusként festette le a külügyet, ahonnan a legjobb erőket elszippantotta az EU és a NATO.

– Én nem egészen így látom. Az uniós csatlakozás nagyon sok fiatalnak nyitott lehetőséget Brüsszelben, de közben sok tehetséges, lelkes fiatal is érkezett a minisztériumba, méghozzá versenyvizsga eredményeként. De a mindennapi külügyi munkában még nem ők érvényesülnek elsősorban.

– És mi, illetve ki fog érvényesülni a nyárra elkészülő új külpolitikai stratégiában?

– A közbeszédben nagyon kevéssé van jelen Magyarország külkapcsolati rendszere. Befelé figyelünk, provinciálisak vagyunk, túlértékelődnek az országon belül történő dolgok, és nem látunk ki mögülük. Így elmegy mellettünk a világ. Talán van most esély a véleményformáló elit, a kutatók és az érdeklődők megszólítására. Felállt egy tanácsadó-konzultatív testület, amelyben Szombati Béla, a minisztérium stratégiai osztályának vezetője mellett benne van Gyarmati István, Balázs Péter, Inotai András, Szarka László, Gazdag Ferenc, Dunay Pál és a mögöttük lévő szellemi műhelyek. Nem pártalapon választottuk ki ezeket az embereket, de azért úgy, hogy a konzervatív, a szocialista és a liberális gondolkodáshoz közelállók is reprezentálva legyenek. Azt kértük, nézzék meg, hogy különböző területeken – például külgazdasági, biztonságpolitikai, nemzetpolitikai, Európa-politikai téren – melyek Magyarország erősségei, gyengeségei, hol, milyen lehetőségek és veszélyek vannak, milyen forgatókönyvek lehetségesek, és azokra milyen válaszokat adhatunk. Most folynak az alaptanulmányok műhelyvitái, amelyekből összefoglaló tanulmányok állnak össze, s azokból készül el nyárra a stratégia, tehát alulról, széles körű viták révén.

– Lehet ebből pártközi konszenzus, mint a kilencvenes évek elején volt a külpolitikai célok körül?

– Egy ponton a pártokat is szeretnénk belevonni a vitába, bevinni a témát a parlamenti bizottságokba, megszólítani a pártok szakértőit. Őszintén remélem, hogy nagyon sok kérdésben konszenzusra lehet jutni. A külpolitikában az igazán nehéz döntésekben, mint az afganisztáni, vagy a libanoni szerepvállalásunk, tulajdonképpen eddig sem volt probléma, meg lehetett állapodni. Ezek jól működő megállapodások. A nemzetpolitika érzékenyebb dolog, ott vannak hangsúlykülönbségek.

– Az egyik felkért szakértő, Gyarmati István, a Demokrácia Központ igazgatója, a Népszabadságban tavaly közölt egyik írásában azt állítja, hogy az elmúlt tíz évben nem is volt magyar külpolitika. Valóban elvesztegettünk tíz évet?

– Nem gondolom. Kétségtelen, hogy uniós csatlakozásunkig volt egy nagyon jól látható cél, amelyhez hasonlót ritkán lehet kitűzni. Nem beszélve arról, hogy a világ manapság nem elsősorban bilateriális alapon működik. A multilaterializmus arról szól, hogy kiegyensúlyozott, folyamatos kompromisszumok mentén politizáljunk. A külpolitika így ma kevésbé látványos dolog, mint korábban volt.

– Mégis, nincs hiányérzete, ha az elmúlt évtizedet visszapörgeti?

– Tíz évet nem tudok átfogóan értékelni, könnyebb egy-egy kapcsolatrendszert végignézni. Németországgal például történelmileg megalapozott, és a fal lebontásában játszott szerepünkből is következő szoros viszonyunk alakult ki a kilencvenes évek elején. Azután volt egy nemzedékváltás a német és a magyar politikában is, ami bizonyos lazulással járt. Mára nyomatékosan megfogalmazódott, hogy Magyarországnak Németországgal új típusú kapcsolatot kell kiépítenie, ami nem a történelmi előzményeken, egyfajta hálán vagy személyes kapcsolatrendszeren alapul, hanem stratégiai partnerségen. Elkezdtünk dolgozni azon, hogy napi kapcsolat legyen a két minisztérium között, rendszeres egyeztetés arról, hogy a különböző ügyekben kinek mi az álláspontja. Elindult a német-magyar kapcsolatok újrafogalmazása. És ez csak egy példa, szinte minden viszonylatról igaz, hogy mozgásban van. Tehát nem mondhatjuk, hogy van vagy nincs magyar külpolitika; különböző időszakok és kapcsolatrendszerek vannak.

– Akik a külpolitikát, illetve annak hiányát bírálták – a köztársasági elnököt és Balázs Pétert is ide sorolhatjuk -, arra hivatkoztak, hogy túlságosan követő jellegű, és jobbára nincs meghatározva a magyar pozíció az egyes relációkban. Vegyük például a Balkánt, ahol Gyarmati István szerint Szlovákiának is nagyobb a befolyása, mint nekünk.

– Ez nincs így. Szerintem nagyon markánsak vagyunk. Nyugat-Balkán ügyben abszolút elől jár Magyarország. De tudomásul kell venni, és ez is a külpolitikai stratégia része, hogy mekkorák vagyunk, és mik a lehetőségeink. Hazánk következetes a tekintetben, hogy Horvátországnak folyamatos támogatást nyújt nemcsak az unión belül, de a felkészülésben is. Szerbiát illetően is nagyon határozott pozíciókat képviselünk az unióban. Amennyire gazdasági lehetőségeinktől telik, próbálunk jelen lenni a Nyugat-Balkánon.

– Hogyan készül a magyar külpolitika az esetleges koszovói függetlenség következményeire?

– Konzekvensen azt hangoztatjuk, hogy az egész régió stabilitását kell figyelembe venni, és Koszovó ügyében biztonsági tanácsi döntés kell. Mégpedig olyan, amely egyértelművé teszi a státus kérdését. Különben fennáll az a veszély, hogy Koszovó egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget, s ezt egyes országok elismerik, mások nem. Ettől felbolydulhat az egész régió. Az EU-nak a BT-határozat előtt az Egyesült Államokkal és Oroszországgal konzultálva kell előkészítenie a döntést, s azt követően is egységesnek kell maradnia. Alapvetőnek tartjuk a kérdéssel foglalkozó Ahtisaari-jelentésnek azt a részét, amely a közösségek jogaira vonatkozik. Vagyis nagyon fontos, hogy Koszovóban biztonságban érezzék magukat az ott élő szerbek, mert a kiáramlás megbolygathatja a máshol, például a Vajdaságban kialakult etnikai viszonyokat.

– Az ilyen és hasonló kérdésekben eseti koalíciókat próbálunk kialakítani?

– Igen, de azért többé-kevésbé lehet tudni, hogy kikre számíthat az ember.

– Például kikre?

– Spanyolországgal nagyon jó kapcsolatban vagyunk, és sok mindenben támogatjuk egymást, mondjuk egy-egy uniós posztra történő jelöléskor. Az például, hogy most Tarafás Imre kerülhetett az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának alkormányzói posztjára, nagyon nagy meccs volt a lengyelekkel, sok személyes lobbizással a háttérben. Egyesével győztem meg a külügyminisztereket.

– Az unió jövőjét illetően a csehekhez és a lengyelekhez hasonlóan a lazább, szabadpiaci együttműködésre korlátozódó modellt támogatja Magyarország, vagy inkább mélyítés- és integrációpárti?

– Egyértelműen az utóbbi. Magyarország méretéből, fejlettségéből adódóan egy erős és sikeres unióban érdekelt.

– Mivel magyarázható az, hogy a közös mezőgazdasági politikában hazánk finoman szólva is konzervatív álláspontot foglal el, nem támogatva a reformot?

– A magyarázat abban keresendő, hogy a magyar mezőgazdaság számos nehézséggel küszködik, s ahhoz, hogy versenyképes lehessen, idő kell. Egyértelműen azt fogjuk képviselni, hogy ne ebben a költségvetési időszakban induljanak el az agrártámogatások változásai, s azt a pénzt, amit nekünk szán az unió, kapjuk meg a jelenlegi struktúrában. A 7 éves költségvetési periódus végén, 2013-tól kezdve azonban komoly változások lehetnek a magyar pozíciókban. Addig viszont nem támogatjuk a büdzsé felülvizsgálatát.

– Magyarország az idén februárban az új uniós tagállamok közül egyedüliként írta alá az európai szociális modellt védelmező nyilatkozatot. Miért? E modell most készül csődbe menni a kontinens nyugati felén.

– Szeretnék én olyan csődöt látni nálunk, mint némely nyugat-európai jóléti államban… A modell erőssége, hogy fenntart egyfajta kohéziót. Belülről nézve ugyan nagy különbségek mutatkoznak a tagországok között, kívülről, például Ázsiából, Amerikából szemlélve azonban mégis egységesnek tűnik Európa. Ennek a modellnek nagyon nagy az értéke. A versenyképesség követelményei valóban szükségessé teszik egyes elemeinek a felülvizsgálatát, de magát a koncepciót nem adhatja fel az EU, annyira erős a kontinensen a szociális biztonság iránti elvárás.

– Nem az lenne inkább az ország érdeke, hogy beszálljon az adóversenybe és kihasználja a megkésett fejlődésből adódó komparatív előnyöket? Nem véletlen, hogy a többi új tagállam tartózkodott is az aláírástól.

– Magyarországon szociál-liberális koalíció van hatalmon, a távolmaradók között pedig egy csomó olyan ország van, ahol a szociális kérdés nem elsődleges. Látjuk a szlovák példát, ahol egy kormány a versenyképességet tette az első helyre, és drasztikusan csökkentette a szociális támogatásokat. Az ebből adódó társadalmi feszültség lehetett az egyik oka a kormányváltásnak. Nem lehet megfeledkezni a rendszerváltás nyomán leszakadt rétegekről, a politikának őket is fel kell karolnia.

– A magyar Európa-politikai stratégia szerint elemi érdekünk a közös uniós energiapolitika létrehozása. Hogyan egyeztethető ez össze azzal a kormányfői kijelentéssel, hogy a tervezett uniós Nabucco gázvezeték „egy álom, amivel nem lehet fűteni”?

– A közös energiapolitika nem azonos a Nabuccóval. Az unió 27 tagállamának ma még 27-féle energiapolitikája van, különböző forrásokkal, elérési útvonalakkal, eltérő lobbiérdekekkel. Elindult annak a végiggondolása, hogy ezt össze kellene hangolni. Erről szól az, hogy mennyi legyen a megújuló energia aránya, ez miként állítható elő, s szükség van nagyobb energiahatékonyságra. Felmerült az is, hogyan lehet olyan hálózatokat kiépíteni, amelyekben össze lehet kötni a különböző energiacsatornákat. A Nabucco-tervet 2002-ben mi is aláírtuk. Eddig azonban nem sok minden történt. Az unió most kinevezett egy koordinátort, így azt reméljük, hamarosan tisztábban fogunk látni. Néhány hét múlva én magam is elutazom Azerbajdzsánba, személyesen tájékozódni. Számos tisztázatlan kérdés adódik Türkmenisztán, Kazahsztán esetében is, Iránról nem is beszélve. Nem arról van tehát szó, hogy adott két jól körvonalazott, egymástól független és további sok évre biztos forrás, és Magyarország szabad választás előtt áll. Mindenesetre 2012-ig valamilyen megoldást kell találnunk, mert több gázra lesz szükségünk, mint amennyi most elérhető.

– Mit szeretne a magyar kormány?

– Gázt.

– Egyes vélemények szerint nélkülünk a Nabucco nem valósulhat meg. Mikor dönt az ügyben a kormány?

– Túlértékelik a magyar szerepet, mi kis fogyasztók vagyunk. Ma még azt sem tudjuk, hogy a Nabucco és a Kék Áramlat kizárja-e egymást, vagy tud párhuzamosan létezni; a mai európai energiafogyasztásnak mintegy 5-5 százaléka érkezne rajtuk. A Kék Áramlat folytatása, nyomvonala sem dőlt még el. Zajlanak a tárgyalások, és nemcsak velünk, de a szerbekkel és másokkal is. A Nabucco lenne az igazi diverzifikálás, de még sok a nyitott kérdés. A Nabuccóról sem mi döntünk. Annyit tudunk tenni, hogy elősegítjük a tisztázást. Ezért a közeljövőben szervezünk egy Nabucco-konferenciát, idehozunk mindenkit, aki valamilyen információval rendelkezik az ügyben.

– Mennyiben befolyásolja a kétoldalú kapcsolatokat Moszkvával az orosz demokráciadeficit?

– Ami az emberjogi és demokrácia-kérdéseket illeti, azt multilateriális keretekben képviseljük. Van azonban a kapcsolatoknak egy pragmatikus része is, ami a geopolitikai realitásról szól. Főleg a mezőgazdasági termékek számára Oroszország nagyon fontos felvevő piac marad. Korábban a mi hústermékeinkkel szemben ugyanúgy volt egy embargó, mint a lengyelekével szemben most. Azután elindult egy folyamat: azt mondtuk az oroszoknak, hogy akkreditálják a magyar húsüzemeket, nézzék meg, mi is zajlik ezekben. Ez beindult, s ennek eredményeként már több tucat húsüzem exportálhat oda. Erre mondom azt, hogy Oroszországgal pragmatikus alapon működünk együtt.