Munkát keresve nem volt sok választása Kardos Erzsébetnek, hiszen az Esztergomtól alig 25 kilométerre lévő lakóhelye, a szlovákiai Bart (Bruty) nevű falu közelében legfeljebb Magyarországon, a komáromi Nokia, a győri volt Philips, illetve az esztergomi Suzuki gyárában akad munka. Az új szlovákiai autógyárak Nagyszombaton és Zsolnán túl távol vannak onnét; legfeljebb a mezőgazdaságban tudott volna elhelyezkedni, ám a napi 14-16 órai munka fejében nemcsak a kereset lett volna alacsony, de másfél éve, amikor ide jött, nem is volt felvétel. A párkányi papírgyár is leépít, nincs szabad állás.
Kardos Erzsébet traktoros férje is hasonló okokból döntött úgy két éve, hogy a Suzukinál próbál szerencsét. Az esztergomi autógyár a körzetben szóba jövő 5 munkaadó közül a legvonzóbb, ott a legmagasabb a fizetés, illetve a legjobbak a béren kívüli juttatások. Igaz, a gyártáshoz igazodó speciális munkarend miatt van, akinek 8 óránál többet is kell dolgozni, méghozzá 2-3 műszakban, de megéri.
Suzuki-dolgozók Szlovákiából. Kilencven százalékukat vállalati busz hozza. Fotó: Kalló Iván
Kardos Erzsébet nem fordult munkaközvetítőhöz, mert azok jutalékot számítanak fel: közvetlenül a gyárban jelentkezett, és 8 osztályos végzettségével felvették a szalag mellé. A gyerekek ellátása miatt fontos szempont volt, hogy váltott műszakban dolgozhat a férjével. A Suzuki buszjárata – a műszakkezdéshez igazítva – háztól házig viszi; oda és vissza napi egy-egy óra az út. A társadalombiztosítás, a nyugdíj a magyar törvények szerint jár, s a határon túli állás még a lakás-felújítási kölcsönnél sem okozott nehézséget, mert a szlovákiai pénzintézetben kétnyelvű az űrlap, így könnyen kitölthette azt a magyar munkaadó.
NÉLKÜLÖZHETETLENEK. Az uniós határnyitással a korábbinál is könnyebben találnak egymásra a szlovákiai álláskeresők és a munkaerő-hiánnyal küzdő észak-magyarországi cégek. A határon átnyúló foglalkoztatás már a kilencvenes évek elején megkezdődött, akkor azonban még botrány lett belőle, például, amikor a salgótarjáni ruhagyárban megjelentek az első szlovák varrónők. Pedig a cég nem a költségeit akarta csökkenteni, egyszerűen nem volt elég szakképzett dolgozó a körzetben, csak ezt senki sem akarta elhinni. Nógrád megyében először Rétság környéke fogyott ki szakképzett emberekből, ugyanis ennek a városnak a környezetében telt meg a leggyorsabban a vállalkozási övezet. Ma már szinte végig az ország északi részén, Győrtől Nyíregyházáig fogadnak dolgozókat Szlovákiából, főként betanított munkára. Igény képzettebbekre is lenne. Például az autóalkatrész-gyártó Delphi Calsonic Kft. balassagyarmati üzeme – amelyben huszonegynéhány szlovák dolgozik – diplomás szakembereket is szívesen alkalmazna, de Szabó Illés humánerőforrás-igazgató szerint erre nem igen van esélyük. Mint Fröhlich Péter, a P&Bert Management Consulting Group ügyvezető partnere rámutat, a határ túloldalán hozzánk hasonlóan jól megfizetik a mérnököket, akik így nem is jönnek ide.
A szlovákiai munkavállalók mindenekelőtt Győr-Moson-Sopron, Komárom és Pest megyében keresettek, számos itteni cég nem is tudna működni nélkülük. A legismertebb foglalkoztatójuk talán a Suzuki, ahol a kapacitás-bővítés hatására három éve folyamatos a felvétel. Tavaly július óta még a korábbinál is fontosabb a létszám bővítése: az idén ezer emberrel többet akarnak foglalkoztatni. Kazuhisa Toda, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója nem véletlenül határozta meg évindító beszédében a következő szavakkal a kihívásokat: „Emberek, emberek, emberek!” A toborzás Magyarországon és Szlovákiában is zajlik. „Ilyen mértékű munkaerő-felvételnél előfordulhatnak időszakok, amikor kevesebb az emberi erő, mint amekkora a vállalat igénye” – ismeri el Ruska Viktória, a Magyar Suzuki pr vezetője. Az 5,2 ezer kollégából mintegy 2 ezer szlovákiai és 180 romániai dolgozót foglalkoztatnak, utóbbiak közül sokan érkeznek letelepedni.
Összességében 20-30 ezerre becsülhető a Magyarországra ingázó szlovák állampolgárok száma. A nagyobb szám a felvidéki magyar doktorandusokat és fiatal kutatókat tömörítő Kempelen Farkas Társaság tavalyi felmérésében szerepel, amelyben részt vett a mind budapesti, mind pozsonyi irodával rendelkező P&Bert is. Fröhlich Péter úgy véli, a szám azóta csak nőtt. Az uniós állásközvetítő szolgálat, a European Employment Services (EURES) révkomáromi központjának illetékese, Murai Erika szerint azonban az igazság a 20 ezres létszámhoz áll közel. Mint mondja, a révkomáromi járásból 6,5 ezren járnak át vállalati busszal Magyarországra, a város 50 kilométeres körzetéből pedig, amely összesen négy járást jelent, 12 ezren. Ehhez adódik még hozzá azoknak a száma, akik más módon, például biciklivel kelnek át a határon naponta, de a dolgozók 90 százaléka vállalati busszal jár be, adott esetben akár 70 kilométeres távolságból is. „A 12 órás műszakváltáskor, reggel és este 6 órakor félszáz busz megy át a határon” – érzékelteti a helyzetet Murai Erika. Az ingázók a Kempelen Farkas Társaság és a P&Bert felmérése szerint szinte kivétel nélkül beszélnek magyarul, ami persze nem jelenti azt, hogy valamennyien magyar nemzetiségűek lennének.
FEHÉR, SZÜRKE, FEKETE. Bár a munkáltatónak a magyarországi munkaügyi központban be kellene jelentenie a határon túlról érkezetteket, ezt nem mindenki teszi meg, ugyanis a mulasztást nem szankcionálják. Így pontos nyilvántartás nem létezik. A tisztánlátást nehezíti a feketefoglalkoztatás, amelyről megint csak eltérőek a becslések. Murai Erika szerint a rendszeres ingázók esetében ez nem fordul elő, az alkalmi mezőgazdasági munkásoknál is csak elvétve, jellemző viszont az építőiparra. A P&Bert ügyvezetője ennél nagyobb feketepiacot sejt. „Egyszer közösen pályáztunk az Adeccóval kölcsönzésre, minimumárat adtunk, mégis alánk tudott menni valaki 10 százalékkal” – említi Fröhlich, aki szerint ezt a versenytársuk csak „adómegtakarítással” érhette el.
Nemcsak fekete-, de szürkezóna is van. Mint Csaposs Noémi, a Trenkwalder-Multiman Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezető helyettese mondja, vannak cégek, amelyek tevékenység-ellátásra és nem kölcsönzésre szerződnek (előbbin ugyanis kisebb az adóteher), a valóságban azonban kölcsönzést végeznek: a munkavállaló bemegy a gyárba, és az ottani művezető irányítja. Egy másik kiskapu, hogy a dolgozó a szlovák minimálbért kapja – ez jelenleg 7,6 ezer korona, vagyis mintegy 53 ezer forint -, de a kölcsönbe vevő a 65,5 ezer forintos magyar minimálbért figyelembe véve fizet a kölcsönző cégnek. „Ezt ide áttelepült magyar, vagy jó magyar kapcsolattal rendelkező helyi kölcsönző cégek csinálják” – tapasztalja Murai Erika, aki mintegy 30 százalékosra becsüli az effajta fizetés arányát.
A játéktér már csak azért is nagy, mert a határon túlról érkezőket zömmel kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatják. „Jellemző arány, hogy a dolgozók 40 százaléka állandó alkalmazott, ők magyarok, a fennmaradó 60 százalék pedig kölcsönzött, ők szlovák állampolgárok” – mondja Murai, hozzátéve: azért sok nagyvállalattal közvetlenül állnak kapcsolatban, ilyen például a Berwin Ruhagyár, a Denso, a Tesco és a Scanfil.
A Szlovákiában megvalósuló nagyberuházások elvben elszívhatnák az ingázó munkaerőt, nehézséget okozva sok észak-magyarországi cégnek, amelyek adott esetben akár el is költöznének innen. Ám az érintettek szerint közvetlen veszély nincs: ameddig a magyar társaságok jobban fizetnek, megéri átjárni. Az EURES például sokszor nem tud munkaerőt biztosítani azoknak a magyar vállalkozásoknak, amelyek az alacsonyabb minimálbér miatt áttelepülnek Szlovákiába. A nagy magyarországi vállalatoknál a juttatások köre – például a munkaruha, az étkeztetés – is vonzóbb. „Bár Pozsonyban már csak 2 százalékos a munkanélküliség, igazából csak azt lehetne megérezni, ha Nyitrán épülne egy-két gyár” – állítja Fröhlich Péter, aki szerint már régen ki kellett volna alakítani egy Kárpát-medencei egységes gazdasági közösséget.
IDE ÉS VISSZA. Míg a feldolgozóiparba javában áramlik a határon túli munkaerő, a győri Petz Aladár kórházban megfordult a vándorlás iránya. Mint Kovácsné Tóth Ágnes ápolási igazgató elmondta, amióta Szlovákiában rendezték az egészségügyi dolgozók bérét, azóta ott jobban keresnek, mint nálunk. Így a 80 főnyi külföldi dolgozó – nővérek és orvosok – harmada már hazatért. Sőt, az igazgató információi szerint Esztergomból már magyar orvosok is vállaltak munkát Szlovákiában a magasabb bérért.
