Spekuláció is erősíti
Miután pénteken az addig igen erős ellenállásnak tartott 250-es szintet is áttörte a forint az euró ellenében, hétfőn is erősen nyittott. A látványos pénteki erősödést részben kedvező amerikai makroadatokkal magyarázták a lapunknak nyilatkozó elemzők. Hozzátették ugyanakkor azt is, hogy egyre több a spekuláció a forint intervenciós sávjának esetleges eltörléséről. A kérdés szakmai körökben egyre többször felmerül, egyre többen támogatják is, de hangsúlyozzák, hogy az időzítésen igen sok múlik. Nem mindegy ugyanis, hogy a Simor András vezette jegybank hogyan, de legfőképp mikor változtatja a jelenlegi lebegtetési sávot. Erről bővebben itt olvashat.
Az MTI által kérdezett, illetve előrejelzéseikben szemlézett tíz nagy londoni befektetési ház szakértőinek mindegyike 8,5 százalékos, vagy afeletti 12 havi inflációt jósolt a múlt hónapra, közülük négyen 8,6, hárman 8,7 százalékot vártak, és elhangzott egy 8,8, illetve egy 9,0 százalékos előrejelzés is. Ez összhangban van a Dow Jones friss körképével is, amelyet korábban már ismertettünk. Eltérő jóslatok a tetőzésről Hétfőn a nap folyamán némiképp alábbhagyott a lendület: délután kettőig még a 250-ös szint alatt tartózkodott az árfolyam, majd enyhe gyengülésbe váltott át. Maradt az árfolyam Hétfő délután nem változott a forint árfolyama: az eurót délután fél négy tájban 249,40/50 forinton jegyezték, ami gyakorlatilag megegyezik a péntek délutáni 249,50/60 forintos szinttel. A magyar nemzeti valuta 4 bázisponttal 11,66 százalékra erősödött a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A dollárral délután 189,45/55 forinton kereskedtek, míg pénteken délután 195,55/65 forint volt az árfolyam.
A legenyhébb prognózist a Barclays Capital adta 8,5 százalékkal; a sáv erős végén a JP Morgan áll a 9,0 százalékos előrejelzéssel. A várakozások átlaga 8,68 százalék; az előző hónapban 7,8 százalék volt az éves infláció.
Radoslaw Bodys, a Merrill Lynch londoni részlegének közép-európai közgazdásza szerint a várt múlt havi megugrást a hatóságiár-emelések „maradványa” és a kedvezőtlen éves bázishatások okozták. A szakértő szerint ugyanakkor a magyarországi infláció most már tetőzik, a harmadik negyedévtől pedig erőteljes lassulás várható. A Merrill Lynch londoni elemzője 4,5-5 százalék közötti év végi éves inflációt vár.
Raffaella Tenconi, a Dresdner Kleinwort – a Dresdner Bank londoni befektetési részlege – Magyarország-elemzője szerint már a 7,8 százalékos januári infláció is magasabb volt a vártnál. Tekintve a hatóságiár-emelések hatása és a várható tetőzés szintje körüli folyamatos bizonytalanságokat, a februári inflációs adat valószínűleg a korábbi hónapokénál fontosabb lesz a befektetői hangulat szempontjából.
A ház 8,6 százalékos éves inflációt jósol februárról, azzal, hogy ezt már a tetőzésnek tekinti, amely után, a második negyedév közepétől fokozatos lassulást vár. A londoni Dresdner-elemző szerint e forgatókönyv megvalósulása esetén az MNB jó eséllyel tartózkodni fog a kamatemeléstől, különös tekintettel a forint erejére.
A Barclays Capital londoni befektetési csoport hétfői előrejelzése mindazonáltal azzal számol, hogy az éves infláció áprilisig 9 százalék fölé gyorsul tovább, mielőtt elindulna lefelé. Ugyanakkor ez a ház adta a legenyhébb, 8,5 százalékos előrejelzést a februári adatra.
Térségi korrekció, majd forintgyengülés
A forint ütemes erősödését az MTI által kérdezett londoni elemzők egyelőre nem tartják infláció-befolyásoló hosszú távú tényezőnek; többen annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az elmúlt időszak meredek feltörekvő piaci eladási hulláma utáni, a térség egészére jellemző korrekcióról van szó.
Olivier Desbarres, a Crédit Suisse bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piaci stratégiáért felelős alelnöke szerint ugyanakkor belejátszik a forinterősödésbe az is, hogy a piac látja a kormány elkötelezettségét a költségvetés rendbetétele mellett.
Michal Dybula, a BNP Paribas közép-európai elemzője mindazonáltal azt mondta, hogy rövid távú korrekcióra számít, és arra, hogy az euró forintárfolyama két-három héten belül ismét 260 körül lesz.
247,5 a következő támasz?
A múlt heti erősödést követően mindenesetre hétfőn reggel is erősen kezdett a hazai valuta. A nyitásban még magasabban, 249,05/35 forinton állt az euró jegyzése, fél tíz körül viszont már 248,60/70 forinton jegyezték (szemben a péntek délutáni 249,50/60 forintos kurzussal). A forint a térségbeli és a többi feltörekvő piaci valutához hasonlóan erősödött – mondták el devizapiaci kereskedők, akik szerint most 247,50-nél lehet a következő technikai szint, ami útját állhatja a forint további erősödésének.
