Az Operettszínház, amely gyakorlatilag két teljes értékű színház – egy operett és egy musical tagozata működik párhuzamosan -, saját magát művész-zenés népszínházként határozza meg. Ezért tűzzük műsorra Offenbach és Strauss operai igényű műveit, ezért mutatunk be egyedüliként új magyar zenés darabokat, ilyen a Menyasszonytánc klezmer zenével, vagy a Szabó Magda regényéből készülő Abigél. Komoly témákat próbálunk zenés színpadra vinni. Ilyen a Shakespeare tragédián alapuló Rómeó és Júlia, a magyar történelem fontos alakjairól szóló két musical, az Elisabeth és a Rudolf, vagy a Mozart életéről szóló rockopera.
Musical műsorpolitikánk, amely nem „show business” típusú darabokra épül, rengeteg fiatal nézőt vonz. Sokuk első színházi élményét nálunk szerzi, s így joggal állíthatjuk, hogy ifjúsági orientációjú színház vagyunk. Hová emelhetnénk még így sem alacsony jegyárainkat? Hogy a Budapesti Operettszínház számadatai mégis ilyen jók, az az operett-, illetve musicaljátszás 40-60 százalékos arányából, és a musical előadások jelentősen nagyobb jegybevételéből fakad, ami így döntően segíti az operett mint műfaj talpon maradását, biztosítja a színház anyagi és művészi egyensúlyát. 2006-ban 503 előadást tartottunk 424 ezer néző előtt, a következő elosztásban: 308 előadás a nagyszínpadon, 55 a stúdióban, 29 szemben a Tháliában, 64 vidéken, 47 pedig külföldön.
Létezhet olyan elképzelés, amely gazdaságilag jobb helyzetet biztosít a főváros számára. Amennyiben színházunk még egy 400-500 fős játékhelyet kapna, akkor az új játszóhely régi támogatásának töredékéből tudnánk azt sikerrel működtetni. Ennek oka, hogy a zenés irodalom ismer olyan kisebb darabokat, amelyeket a nagyszínpadon nem játszhatunk, de kamara-játszóhelyen igen. Mindezt alátámasztja a színházunk utáni felfokozott érdeklődés, amit a jelenlegi keretek között alig tudunk kielégíteni. A Budapesti Operettszínház, e valódi hungarikum ma még egy olyan intézmény, amely gazdaságilag és művészileg egyaránt sikeres.
KERÉNYI MIKLÓS GÁBOR
igazgató, Budapesti Operettszínház
• Tisztelt Olvasó!
Magunk sem gondoltuk volna, hogy múlt heti címlap-összeállításunk (Milyenek a magyarok? – Figyelő, 2007/7. szám) ilyen népszerű lesz olvasóink körében. Kiadónkhoz számos olyan jelzés érkezett, hogy minden eddiginél többet vásároltak lapunkból, néhány kerületben és városban egyszerűen nem is lehetett kapni Figyelőt: elkapkodták. Mivel lapkészítők számára ennél kellemesebb gond nem létezik, úgy döntöttünk, hogy az összeállítás sikerére való tekintettel megismételjük tényeken és adatokon alapuló országértékelésünket. Így standos vásárlóink e számunk mellékleteként újra megtalálják a Magyarország számokban összeállítást – amolyan ráadásként.
A szerk.
• Gasztrokritika
Az Igaz-e, amit rólunk mondanak? című összeállításban (Milyenek a magyarok? – Figyelő, 2007/7. szám) Ungváry Krisztián mondandójának hitelességét nagyban rontja, hogy a magyar gasztronómiát a cukkíni elkészítésén méri le. Én a rovat alapján megállapítottam, hogy a magyar hozzászólók mind szemüvegesek… Úgy vélem, hogy Ungváry nem egy nagy gasztromókus. A feleségem ilyen, mintha nem azonos helyen ennénk: ő, ha serpenyős rostélyost kér, paprikás krumplit kap, a neves hotel cukrászdájában neki jut az üvegcserép a fagyaltkehelyben…
Szellemi fölényünk bizonyítására amúgy a folyton emlegetett Nobel-díjasokon túl lapozzunk a lap 60. oldalára és olvassuk a biotechnológiai cégekről szóló cikket (Osztódásnak indulva – Figyelő, 2007/7. szám). Az, hogy a kutatók nem itthon érik el az eredményeket, nem őket, hanem a mindenkori hatalmat minősíti, amely a jégpályától a Budapest Plázsig mindenre hamarabb ad pénzt, mint kutatás-fejlesztésre.
KELEN ANDRÁS
• Helyesbítés
Lapunk előző számába sajnálatos hiba csúszott. Az Ecorisk-index összeállításában a Raiffeisen Bank és a Budapest Alapkezelő mellett a Kopint-Datorg – nem pedig a GKI Gazdaságkutató – szakértője vesz részt. Bartha Attila a Kopint-Datorg munkatársa, nem pedig a GKI-é. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk.
A szerk
