Papíron volt csak elegendő mozdonya a MÁV-nak a decemberi menetrendváltáshoz. Úgy tudjuk ugyanis, hogy a „bányagépekkel” is számoltak, pedig ezek zöme működésképtelen, hiszen belőlük szedték, szedik (bányásszák) ki az alkatrészeket, az azonos típusú mozdonyok javításakor. A korábbi 2900 helyett viszont 3100 vonatot kell „közlekedtetni”. Igaz ugyan, hogy az ütemes menetrenddel érintett vonalak jó részén motorvonatok járnak, a gyorsvonatok és az intercityk sűrítése viszont a korábbinál mindenképpen több mozdonyt igényel. Az így kialakult mozdonyhiány elsősorban a MÁV Cargo Zrt.-nek, illetve a vasúti áruszállításban érdekelt magán vasúttársaságoknak okozott gondot, ugyanis ez utóbbiak szerelvényeit is a MÁV mozdonyai mozgatják. „Tavaly decemberben, illetve január elején sok esetben várni kellett mozdonyra, vagy mozdonyvezetőre. A vontatásban ugyanis a személyszállítás elsőbbséget élvez” – mondta az egyik érintett magán vasúttársaság vezérigazgatója, majd nem sokkal később visszavonta nyilatkozatát, és kérte ne közöljük se a cége, se az ő nevét.

A MÁV-nál azt mondják, az év utolsó heteiben hagyományosan jóval nagyobb az árufuvarozás vontatási igénye, ráadásul 2006-ban később kezdődött és elhúzódott a gabonaszállítási kampány is. Mindehhez társult decemberben az ütemes menetrend bevezetése. „Az árufuvarozás vontatási igényének 60 százaléka tervezhető, 40 százalék ad hoc jelleggel jelentkezik, kiszámíthatatlan” – magyarázza Zsákay László György, a MÁV gépészeti főigazgatója. Hozzáteszi, hogy az év utolsó heteiben valóban voltak napok, amikor számos tehervonat várakozott az országban, ennek azonban többnyire nem a mozdonyhiány volt az oka, hanem az, hogy a MÁV hálózatán kívül eső célállomás nem tudta fogadni azokat, ezért félreállították („oszlatták”) a szerelvényeket.
A vontatási kapacitások szűkösségét vasutas forrásaink szerint súlyosbítja, hogy a MÁV mozdonyainak zöme elöregedett, elhasznált gép. A villamos mozdonypark gerincét adó, „Cili” becenéven ismert V43-asok között szép számmal akadnak, amelyek már elmúltak 40 évesek. Két éve kezdődött az a program a MÁV-nál, amelynek célja a mozdonyflotta megújítása. „Tavaly összesen 70 vontatójárművet modernizáltak” – tudtuk meg a gépészeti főigazgatótól. Az idén befejeződik az egyebek mellett a személy- és teherszerelvények összeállítását, rendezését végző tolatómozdony flotta felújítási programja is, ennek keretében 2007-ben összesen 50 gépet alakítanak át. Ugyanakkor a régi villamos mozdonyokat korszerű elektromos gépekkel tervezik felváltani. A következő három évben összesen 50 modern villamos üzemű vontatóeszköz áll majd szolgálatba a MÁV tervei szerint.

A vontatási kapacitások szűkösségének leginkább kitett MÁV Cargo évente 13-14 milliárd forintot fizet a MÁV-nak ezért a szolgáltatásért. Az árufuvarozási társaság most közbeszerzési pályázaton igyekszik megfelelő kapacitást lekötni. Információink szerint a január végén zárult pályázatra az állami vasúttársaság mellett hazai magánvasutak, sőt román és szlovák társaságok is jelentkeztek. A MÁV Cargónál azonban azt tekintenék végleges megoldásnak, ha a privatizáció során olyan szakmai befektető tulajdonába kerülne a cég, amelynek van saját mozdonyparkja.
