Az államtitkár elmondta, hogy az állam számára még rendelkezésre álló kvótavagyon csaknem 80 százalékára, azaz 900 ezer kibocsátási egységre lehet licitálni. Emlékeztetett arra, hogy az állam tavaly decemberben már értékesített 1,197 millió szén-dioxid-egységet aukción az Európai Unió emissziókereskedelmi rendszerében (ETS). Akkor 7,42 eurós tonnánkénti árfolyamon keltek el a kvóták, összesen 8,9 millió euró értékben.
Tátrai Miklós jelezte, hogy azóta a szén-dioxid árfolyama mélypontra zuhant, ezért most sokkal alacsonyabb árfolyamra lehet számítani. A közép-kelet-európai térségben egyedüli likvid karbontőzsdeként működő euets.com adatai szerint szerdán délután 1,22 euróért lehetett egy kibocsátási egységet, azaz egytonnányi szén-dioxidot megvásárolni.
Ez azt jelenti, hogy ezen az árszinten most 1,1 millió euróra, azaz aktuális euróárfolyamon számolva 278 millió forint bevételre lehetne számítani. Az államtitkár hangoztatta: a PM az aukciót minél előbb le kívánja bonyolítani, mert a piacon tapasztalható túlkínálat miatt vélhetően még tovább csökken az árfolyam.
