Gazdaság

Elemzők rángatják a részvényeket

Hátrébb kerültek a gyógyszercégek az elemzők népszerűségi listáján, az OTP viszont újból favorit lett. Az olajszektor megítélése vegyes, de az általános hangulaton a feltörekvő piaci klíma javulása segíthetne igazán.

Eséssel indította az idei évet a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A piac már az első hét valamennyi kereskedési napján veszteséget könyvelt el, ezzel táncra hívta a medvéket (a tőzsdei esésre játszó befektetőket). Egyesek már a tőzsdei aranykor végét jósolták, és lehet hogy ha még egy hétig esett volna a piac, akkor már a világ végét is vizionálják a befektetők.

Mostanra viszont magához tért a piac: ugyan a kezdeti 6,6 százalékos veszteséget még nem sikerült ledolgozni, de nagyjából a felét a múlt héten már igen, és a hétfői lendületes kezdet is jó jelnek tekinthető.

Portfólióátrendezések időszaka

Az év eleji esés mindenekelőtt a decemberi száguldás korrekciója volt, hiszen az év utolsó hónapját indító Mikulás-rali és az utolsó napok között közel 9 százalékot emelkedtek a hazai részvényárfolyamok. Egy ilyen lendületes hónap után természetes a profit realizálása. Ezen túl azonban a január egésze már sokkal több információt fog elárulni arról, hogy milyen irányban mozdul el a piac.

Az év elején ugyanis jellemzően bátrabban nyúlnak az eszközallokációkhoz az alapkezelők. Ráadásul ilyenkor nem arról döntenek, hogy Molt vagy Magyar Telekomot vásároljanak, hanem például arról határoznak, hogy hány százalékban vegyenek kötvényt és részvényt, illetve ázsiai vagy európai papírokat.

Az elmúlt években a fejlődő piacok és köztük a kelet-közép-európai régió mindig kedvezményezettje volt a folyamatnak, de az idén akár másképp is alakulhat. Ez pedig az egész éves várakozásokat alapvetően meghatározhatja.

Lehúzták a gyógyszerrészvényeket

Az év eleje nemcsak a nagy, általános helyzetkép miatt érdekes, hanem az ilyentájt sokasodó nagyobb elemzések, és elemzői átminősítések miatt is. A magyar részvényekre vonatkozóan is jó pár érdekes vélemény napvilágot látott már a múlt héten, némelyikük alaposan át is rendezte a piacot.

Robert Bonte-Friedheim, a Citigroup elemzőjének gyógyszeripari szektorelemzése kavarta a legnagyobb vihart. (A neves elemzőre mindig odafigyel a piac, nem utolsósorban azért, mert a legtekintélyesebb szakmai magazin, az Institutional Investor szavazásán – amely a befektetők véleményét tükrözi – tavaly második helyezést ért el a magyar részvénypiac kategóriájában.) Robert Bonte-Friedheim szerdai elemzésében tőzsdei nyelven szólva mindenesetre „levágta” a Richtert és az Egist, azaz csökkentette az ajánlását a két papírra.

A Richter esetében a célárfolyamát 25 százalékkal, 60 ezer forintról 45 ezer forintra módosította, és az ajánlását vételről tartásra rontotta. A kés az Egist is elérte: 15 százalékkal 23 ezer forintra csökkent a célár, és az elemző továbbra is azt javasolja a befektetőknek, hogy szabaduljanak meg az Egis-részvényektől. A befektetők szemmel láthatóan megfogadták a jótanácsot, és ráborították a piacra a részvényeiket. Szerdán a Richter 4,3 százalékot, míg az Egis 4,4 százalékot esett, amivel messze kilógott a sorból és a BUX is elsősorban e két részvény miatt esett közel 1 százalékot. A hét egészét tekintve sem volt sokkal jobb a kép: az Egis 4,8 százalékot (24 650 forint), míg a Richter 2,8 százalékot (40 550 forint) veszített értékéből.

Ez mindenesetre jól tükrözi egy elemző hatását, ha hiteles. Természetesen az elemzés hátterében húzódó indokok sem elhanyagolhatóak: a gyógyszeripari kilátások ugyanis más piaci szakértők szerint is romlottak az utóbbi időben. Az orosz piacon a támogatási rendszer a két hazai gyógyszercég számára kedvezőtlen módon változott, és idén már a Gyurcsány-csomag is erősen éreztetni fogja a hatását. Előfordulhat ugyanakkor, hogy a befektetők túlreagálták az újabb változásokat, és a hirtelen esést kis mértékű korrekció követi. (Ennek jeleit a hétfői kereskedési nap már mutatja.) Hosszabb távon azonban tény, hogy sem a Richter, sem az Egis kilátásai nem olyanok, mint a kormányzati megszorítások bejelentése előtt voltak, így nem véletlen, hogy az optimistább elemzői tanácsok szerint is eladni, de legfeljebb tartani érdemes mostanában a gyógyszerrészvényeket.

Vegyes Mol-kilátások

Szintén érdemes odafigyelni a Molra. A magyar olajtársaság részvényeit nem különösen érintette az olajszállítások párnapos leállása, ellenben az olajár esése már komolyabb visszahúzó erő. A Brent-típusú olaj ára év eleje óta 15 százalékot esett, és a hordónkénti 60 dollár közeléből 50 dollár közelébe csúszott. Ez lavinaszerűen magával rántotta az olajipari részvények árfolyamát is, ami viszont ellentétes reakciót váltott ki az elemzőkből.

A Concorde elemzője, Vágó Attila például a Mol célárát 25 300 forintról 21 700 forintra csökkentette, és felhalmozásról tartásra rontotta ajánlását is. Az Erste pontosan ennek ellenkezőjét tette: Pletser Tamás tartásról felhalmozásra emelte ajánlását 24 800 forintos célár mellett. Közben a Mol az utóbbi időben szépen lassan csordogált lefelé, és év eleje óta közel 8 százalékos csökkenés után a 20 ezer forintos lélektani szinttel kezdett hadakozni. (A hétfői kedvező klíma éppen felfelé tolja ennek a blue chipnek az árfolyamát is, de a hosszabb távú irány még bizonytalan.) Amennyiben megérkezik a hideg idő az Egyesült Államokba, és az olaj ára vélhetően megfordul, akkor ez a Mol árfolyamát is felfelé terelheti.

Keresik az OTP-t

A bankszektor két tőzsdén jegyzett hazai képviselőjének, az OTP-nek és az Inter-Európa Banknak a kereskedése sem múlt el eseménytelenül. Az OTP felső vezetését érintő személyi változások (Spéder Zoltán távozása) első reakcióként megrázták a befektetőket, akik két nap alatt 5 százalékos mínuszba küldték a papírt. Az értékes nemzetközi banki (a Citigroup alelnökeként szerzett) és hazai jegybanki tapasztalatokkal is bíró utód (Urbán László) kinevezése azért megnyugtatta a kedélyeket, de igazán keresetté a legfrissebb elemzői ajánlások tették a bankrészvényt.

A múlt héten ugyanis a Citigroup, az Erste és a HSBC is javított eddigi célárfolyamán: az elemzők 9500 és 10 600 forint közé lőtték be az új célárakat, miáltal pénteken történelmi csúcsra jutott az árfolyam, de még a hétfői lendületes hétkezdés után is „csak” 9000 forint körül mozog. A bankpapírt ugyanis az egyik legjobb vételnek tartják a régióban, és az ország várhatóan csökkenő kockázati prémiuma is javít a megítélésén.

Nem ilyen fényesek az Inter-Európa Bank részvényeseinek a jövőbeli kilátásai: a kisebbik bankpapír tőzsdei napjai ugyanis meg vannak pecsételve. A főtulajdonos SanPaolo IMI a kivezetése mellett döntött, és 4074 forintos árfolyamon felvásárlási ajánlatot tett. Ezzel sok spekuláns merészebb (esetenként agresszív) várakozását romba döntötte, hiszen a részvény a bejelentés előtt már 4900 forintig drágult, majd nagy hirtelen 4000 forint közelébe zuhant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik