Gazdaság

E-vágta

Megtöbbszörözték forgalmukat az év legjobb e-kereskedői, pedig a robbanás csak ezután várható az elektronikus piacon.

Minden év elején költözünk; már előre tartunk attól, mi lesz januárban – mondja Csupor Erik, az elektronikus aukciós piactér, a Vatera.hu Kft. ügyvezető igazgatója. Harmadik éve hurcolkodnak mind nagyobb irodába, bár az ok örömteli: fejlődik a cég. Olyannyira, hogy a Vatera.hu – a másik esélyes NetPincér.hu előtt – éppen a növekedési dinamikával és a látogatói szám volumenével érdemelte ki az idén az Informatikai Vállalkozók Szövetségétől az „Év elektronikus kereskedője” címet. A Medián WebAudit adatai alapján a Vaterának már havi 246 ezer egyedi látogatója van.


E-vágta 1

Rajz: Red Dot, Corbis

Nem volt könnyű helyzetben a zsűri, amely szavazással döntötte el, ki kapja a díjat. A virtuális piacon ugyanis nehéz egzakt és összehasonlítható adatokhoz jutni, hiszen a Medián WebAudit erre vonatkozó információit sem minden cég engedi közzétenni. A kategóriák összehasonlítása is nehézkes: például éttermi e-brókert kell e-könyvkereskedő társasághoz és elektronikus aukciós piactérhez mérni. Sőt, már azt sem könnyű eldönteni, kereskedő-e egyáltalán az a cég, amely maga nem kereskedik, hanem szolgáltatóként, jutalékért virtuális piacteret bocsát mások rendelkezésre. Annyi számottevő árbevételt elérő magyar társaság viszont egyelőre nincs a világhálón, hogy külön szakterületek alapján választhassák meg az év e-kereskedőit.

FORGALOM VAGY ÁRBEVÉTEL? Aukciós portál esetében a szereplők a forgalmat sem egyformán értelmezik: az egyiknél a felhasználók által felkínált, a másiknál a ténylegesen eladott értéket tekintik annak. A nyertes Vatera átmenő forgalma saját közlése szerint mindenesetre tavaly, egyetlen év alatt 1,2 milliárd forintról 2,7 milliárdra ugrott, és az idén novemberig közölt 3,8 milliárdos forgalommal piavezető e-kereskedőnek számít (az idei prognózis 4,5 milliárdhoz közelít). Ehhez a forgalomhoz azonban tavaly mindössze 50 millió forint céges árbevétel párosult, ez pedig bármelyik VI. kerületi éjjel-nappali mini-ABC bevételétől elmarad. A 2006-ra becsült 140-150 milliós céges árbevétel mindenesetre csaknem háromszoros bővülést ígér. A hirtelen növekedés elég fejfájást is okoz a cégvezetőnek, aki a legnagyobb kihívást most a felhasználók adatellenőrzésének tökéletesítésében látja. A Vatera 225 ezret meghaladó számú felhasználója alapján ez sem kis feladat, hiszen már több mint 400 ezer termékre licitálhatnak, s óránként több mint félmillió forintnyi áru cserél gazdát.


E-vágta 2

Nem csak a felhasználói igények sarkallják fejlődésre a Vaterát. Az elektronikus piacterek versenyében a Medián WebAudit-adatok alapján máris a nyomában lohol az alig két éve indult TeszVesz (amely a Figyelő kiadójának érdekeltségébe tartozik), 231 ezer, azaz a Vateráénál mindössze 15 ezerrel kevesebb havi egyedi látogatóval. (E portál összeférhetetlenség miatt nem indult az IVSZ versenyén, ugyanis lapigazgatója, Németh Norbert részt vett az év e-kereskedője zsűrijében.) Dobra Péter vezetőszerkesztő elismeri a Vatera elsőségét, a jövőt illetően azonban domináns szerepre tör, mely célkitűzést szerinte megalapozza például, hogy a TeszVesz az idén októberben – egy hónap alatt mintegy 43 ezerre növelve – megduplázta a napi egyedi látogatóinak számát.

MÁS KÁPOSZTA. Jól mutatja a különbséget aukciós és kereskedő portál között, hogy a Vatera 50 milliójánál már egy évvel korábban is nagyobb árbevételt ért el a Bookline.hu. E cég egyébként szintén lenyűgöző lendülettel került be a TOP 10 „e-bolyba”: a 2004-es 200 millió forint után tavaly háromszorosára duzzasztotta árbevételét, az idén pedig már a 1,5 milliárdot célozta meg.

A tizes élmezőny

Bookline.hu (elektronikus könyváruház)
DVDrent.hu (előfizetéses DVD-kölcsönző)
Edigital.hu (elektronikai cikkek áruháza)
Fotexnet.hu (általános profilú netáruház)
Lencsebolt.hu (online kontektlencse-áruház)
Netpincér.hu (éttermi bróker)
Ppo.hu (mobilfeltöltés, bankkártyás fizetés)
Surányhifi.hu (elektronikus autóhifi-bolt)
Vatera.hu (aukciós piactér)
Xpress.hu (internetes DVD-áruház)

Bár jellegénél fogva eleve konzervatívabbnak tűnik a termékkör, a Bookline elektronikus könyváruház elnök-vezérigazgatójának, Márffy Györgynek merészek a tervei. Már azzal is meghökkentette a szakmát, hogy a tisztán e-kereskedelmi cégek közül elsőként az idén tőzsdére vitte a Bookline-t, de ez csak a kezdet. A webes könyváruház műszaki cikkekkel akarja bővíteni a termékkört, és hamarosan a szlovák és a román virtuális piacon is megveti a lábát. Fixáras termékkörével külföldön könnyebben boldogul, mint a NetPincér, amely vendéglők, kifőzdék kínálatával „házal” a világhálón. E vállalkozások ugyanúgy bekerültek az év internetes kereskedője verseny utolsó, 10 tagú körébe (lásd külön), ahogyan például a fix előfizetési díjért – a házhozszállítástól az sms-es kiértesítésig – „full service” szolgáltatást nyújtó DVDrent.hu, az Edigital, vagy a Fotexnet. Kis Gergely, a terület kutatásával foglalkozó GKIeNET Kft. ügyvezető igazgatója szerint azonban az innováció, eredeti gondolatok terén még e cégeknek is sok a fejleszteni valójuk.

Növekedésük beleillik a trendbe, hiszen az elmúlt három évben néha az előrejelzéseket is felülmúlva nőtt a piac. A GKIeNET adatai szerint a 2005-ben mintegy 19 milliárd forint árbevétele volt az e-boltoknak, és 20 százalékkal, mintegy 800-ra nőtt a hazai webáruházak száma. A prognózis szerint az idén mintegy 36 százalékos növekedéssel az e-kereskedők összes árbevétele elérheti a 30 milliárd, jövőre akár a 45 milliárd forintot is. Az elektronikus kereskedelem 2010-re megközelítheti a 100 milliárd forint forgalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik