A kormány elég pontosan tudja, hogy egy adott évben mennyi és milyen gyógyszert vesznek a betegek, és azt is tudja (maga határozta meg), hogy a termelői ár mekkora részét kell az adófizetők pénzéből kifizetnie. E két elemből egyszerűen becsülhető az adott év állami támogatásának összege, a gyógyszerkassza.
Az egészségügyi kormányzat tisztában van vele, hogy a költségvetésbe betervezett összeg nem fedezi a kasszát. Vagyis látja: nincs elég pénze az országnak arra, hogy a támogatásokkal mindenki számára a jelenlegi szinten tartsa a gyógyszerárakat. A logikus megoldás: csökkenteni a támogatás mértékét, és aki emiatt nem jut hozzá a gyógyszeréhez, azt szociális alapon támogatni. Ez azonban fel sem merül, mert a patikába betérő betegek áremelést érzékelnének, és ennek társadalmi hatásait kényelmetlen lenne vállalni. Ehelyett a gyógyszerek gyártóit kényszerítik arra, hogy kifizessék a különbözetet. Népszerűbb lépés a profitot elérő gyógyszergyárakat megszorongatni, amelyek aztán egymásnak esve azért lobbiznak, hogy minél kisebb szeletet kelljen vállalniuk a sarcból. A maga szempontjából mindegyiknek igaza van, így jó döntés végül nem születhet.
A betegnek az az érdeke, hogy az állam és a gyógyszercégek kapcsolata rendezett legyen. Ha béke van, akkor további befektetések érkeznek Magyarországra, és bővül a választék. Az állami támogatást és a gyógyszerfogyasztást párbeszéddel és kompromisszumos egyezséggel kellene kordában tartani. A kormányzati diktátum nem old meg semmit. Hiába fizettetik ki a gyártókkal a hiányt, ettől nem lesz kevesebb például a feleslegesen felírt gyógyszerek mennyisége.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
