– Többször is bírálta Önt az elmúlt időszakban a vezető magyarországi ellenzéki párt, a Fidesz. Állításuk szerint baloldali európai politikusként túlságosan elnéző volt a magyar kormánnyal szemben, amikor megengedte, hogy őszre, a parlamenti választások utánra halassza a konvergenciaprogram benyújtását az Európai Bizottságnak. Mit felel ezekre a kritikákra?
– Nos, könnyű a válasz. Ez év januárjában az Európai Bizottság javasolta azt a Tanácsnak, hogy utasítsa el az akkori kormány által még a választások előtt beterjesztett előző konvergenciaprogramot. Márpedig a bizottságnak 25 tagja van, akik a legkülönbözőbb politikai családokból érkeztek. A döntéseinket pedig rendszerint konszenzussal hozzuk meg. Ebben a konkrét esetben szintén a testület egésze szavazott úgy, hogy arra kell kérnünk a Tanácsot, utasítsa el az előző konvergenciaprogramot, majd ezt a javaslatot a szintén 25-tagú pénzügyminiszteri tanács, az Ecofin fogadta el. Ők úgyszintén a 25 tagországot képviselik, és természetesen a legkülönbözőbb politikai színekben ülnek a tárgyalóasztal mellett. Egyszóval úgy vélem, ez egyértelműen transzparens döntési folyamat volt. Ráadásul úgy emlékszem, hogy akkoriban a magyarországi ellenzék szóvivői üdvözölték ezt az állásfoglalást. Kijelentették, hogy helyes lépés volt a program elutasítása. Ami pedig az új konvergenciaprogramot illeti, a Tanács kérte a magyar kormánytól, hogy azt a választások után terjessze be. S 2006 januárjában még nyilván senki sem tudhatta, ott ki fog győzni, ki lesz kormányon a választások után. Mindezek után az új kormány kidolgozott egy új programot, amit előbb a bizottság, majd a Tanács is elfogadott a múlt hónapban. Az általános értékelés az volt, hogy az új konvergenciaprogram megfelelő, legalábbis akkor, ha a benne szereplő intézkedések megvalósulnak.
– A közelmúltban Ön a Fidesz több vezetőjével is találkozott. Tisztázni tudta velük ezeket a nézeteltéréseket?
– Igen, a múlt hónapban a Fidesz több európai parlamenti képviselőjével is találkoztam, és ugyanezt nekik is elmagyaráztam.
– És elfogadták a válaszait?
– Ezek tények. Nem pusztán érvek, hanem tények.
– Mit gondol, melyek az új magyar konvergenciaprogram leggyengébb pontjai? Melyek a fő kockázatok?
– Megvalósítási kockázatok vannak. Miért? Mindenekelőtt azért, mert a szeptember 1-jén beterjesztett konvergenciaprogramban számos tervezett intézkedés nem volt még kellő részletességgel kifejtve. Remélem, hogy a most elkészült költségvetési tervezetben, és még inkább a konvergenciaprogram decemberben beterjesztendő felfrissített változatában már nem maradnak bizonytalanságok. Másodszor pedig: a megvalósítási kockázatokat azért sem lehet kizárni, mert Magyarországon az elmúlt öt-hat évben az államháztartási hiány végösszege évről évre nagyobb volt, mint amekkorával a költségvetés előzetesen számolt. Többé viszont már nem engedhetjük meg, hogy ismét elszaladjanak a közkiadások, vagy hogy a bevételek maradjanak el ismét attól a szinttől, amelyekre a költségvetés alapoz.
– Magyarország az Európai Unió egyetlen olyan tagja, amelyet a pénzügyminiszterek tanácsa egymás után immár háromszor is figyelmezetésben részesített. Mi alapján vélik hitelt érdemlőnek a Brüsszellel már annyiszor a bolondját járató magyar kormány mostani ígéreteit?
– Ez nem hit kérdése, hanem alapos elemzéseké. Minden részletre kiterjedően megvizsgáltuk az új konvergenciaprogram szövegét, az abban megfogalmazott szándékokat, továbbá a 2007. évi költségvetés tervezetét, amelyet a kormány a közelmúltban küldött meg a magyar parlamentnek. Emellett félévente áttekintjük – előbb a bizottság, majd a pénzügyminiszterek tanácsa -,
hogy miként halad a program megvalósítása. Az első ilyen értékelés dátuma 2007. április 10-e. Azaz pontosan hat hónappal azt követően, hogy a Tanács áldását adta a konvergenciaprogramra, fel kell mérnünk, hogy mi történt addig. Akkorra tudni fogjuk, mi lett a parlament által elfogadott végleges formája a 2007. évi költségvetésnek, továbbá az is látható lesz, hogy az elhatározott intézkedések közül melyeknek kezdték meg az életbe léptetését, s az addig eltelt időszakban mindezeknek milyen hatásai mutathatók ki. E valós tények – azaz korántsem szubjektív vélemények – alapján pedig eldöntjük, vajon a program megvalósul-e vagy sem. Remélem, ez az értékelés kedvező eredménnyel zárul majd. Amennyiben nem, a következmények igencsak negatívak lesznek – mindenekelőtt Magyarország számára. Mindez ugyanis nem Brüsszel érdeke, hanem a magyaroké.
– Milyen következményekre gondol? Elképzelhető, hogy a kohéziós alapokból Magyarországnak járó összegeket befagyasztják?
– A legfontosabb következménye annak lehet, hogy nyilvánvalóan mindenki kiemelt figyelemmel kíséri a Magyarországon zajló költségvetési kiigazítás folyamatát. Ebbe beleértendők a pénzpiacok, a hitelminősítő intézetek és a befektetők is. Azaz az elsődleges következmények romló nemzetközi hitelminősítések, növekvő forintárfolyam-volatilitás, kevesebb beáramló külföldi működő tőke, s ezek nyomán magasba kúszó kamatlábak lehetnek. Nagyon nehéz helyzet alakulhat ki. S mindezek tetejébe, ha Magyarország ezt a programot nem valósítja meg szigorú következetességgel, felmerül a kohéziós alapok befagyasztásának a lehetősége.
– Ez tehát továbbra is csupán egy lehetőség lesz, nem pedig automatikus válasz a magyar program esetleges kudarcára?
– Nincs szó automatikusan beinduló eljárásról. A kohéziós alapok esetleges felfüggesztése nincs kötelező jelleggel összekötve a költségvetési felülvizsgálattal, ez csupán egy lehetőség, amely benne foglaltatik a kohéziós alapokról szóló szabályozásban. Viszont mindenki tudja, hogy ez a lehetőség létezik.
– És mitől függ majd, hogy élnek-e vele?
– Attól, hogy miként valósul meg a konvergenciaprogram. Azaz ha bekövetkezik egy külső sokkhatás, amely megváltoztatja a teljes gazdasági környezetet, természetesen nem fogjuk a magyar hatóságokat hibáztatni. Amennyiben viszont hiányzik majd a kellő kezdeményezés, a politikai akarat, a saját maguk által elhatározott intézkedések megvalósítása során elengedhetetlen hatékonyság, akkor biztosra veszem, hogy az illetékesek kérni fogják a szankció alkalmazását.
– Korábban többször is nyilatkozott úgy, hogy Magyarországnak ez a kormányzati program az egyetlen esélye…
– Egészen pontosan én mindig is úgy fogalmaztam, hogy egy ország számára, amely olyan helyzetben van, mint ma Magyarország, a költségvetés megszilárdítását célzó erőfeszítések jelentik az egyetlen esélyt. Nincs más lehetséges gazdaságpolitika, hogy ha erősíteni akarják a növekedést, és azt fenn is akarják tartani, ha fokozni akarják a munkahelyteremtést, ha fenntarthatóbb szociális modellt szeretnének. Rövidtávon ez komoly erőfeszítéseket kíván, közép- és hosszútávon viszont csak ez a politika vezethet eredményre. Hangsúlyozom, nem az egyes intézkedésekről és azok részleteiről beszélek, hanem csupán a stratégiáról. Annak eldöntése, hogy milyen kormányt és milyen konszolidációs programot akarnak, a magyar szavazók dolga.
– Amikor utoljára interjút adott a lapunknak (Figyelő, 2006/30. szám), a forint erősödéssel reagált szavaira. Mire számít most?
– Ezt nem tudom, majd a piac eldönti. Csak annyit mondhatok, hogy a júliusig és az azóta elfogadott intézkedések meggyőződésem szerint alkalmasak arra, hogy megállítsák a magyarországi államháztartási hiány szakadatlan növekedését. Ha mindez nem történik meg, a számításaink szerint az idei deficit nem kevesebb mint 11,6 százalék lenne. Most, hogy ezeket az intézkedéseket elfogadták, a legfrissebb előrejelzésünk már „csupán” 10,1 százalékos hiánnyal számol. Ez ugyanannyi, mint amekkora szám a konvergenciaprogramban szerepel. Amennyiben ez egy, a fiskális konszolidáció irányába mutató új trend kezdete, akkor az bizonyosan nagyon jó hír. Más kérdés, hogy a folytatás kétségkívül nagyon nehéz lesz.
Konszenzuskeresés
Gyakorlott konferencialátogatók régóta tisztában vannak vele, hogy a magyar társadalom nagy kérdéseit műhelybeszélgetéseken kellene elrendezni. Szűkebb körben a honi szakpolitikusok mintha elfeledkeznének arról, hogy nekik hivatalból konfrontálódniuk kell a másik oldallal – igaz, másnap azután nem győznek magyarázkodni.
Lámfalussy Sándor: “Nem az egyszeri adóemelés a megoldás.”
Fotó: Dömötör Csaba
A jelenlegi politikai közéletben különösen szokatlan, konszenzusos légkör lengte be a Figyelő és a Heti Válasz múlt heti rendezvényét is. Talán azért is, mert a konferencia címében feltett kérdésre -Euró, de mikor? – ma sem a kormány, sem ellenzéke nem tud választ adni. Sőt, Joaquín Almunia sem. Az unió pénzügyi biztosa abban viszont nem kételkedik: a konvergenciaprogram következetes végrehajtása lehetővé teszi, hogy a brüsszeli informális folyosói beszélgetések végül ne alakuljanak át olyan bizottsági ajánlássá, amellyel megvonnák Magyarországtól a kohéziós alapokhoz való hozzáférés lehetőségét.
Almunia egyértelművé tette, hogy nemcsak egyszeri féléves ellenőrzési időszakot jelölt ki Brüsszel – mindaddig szigorú megfigyelés alatt tartják a magyar gazdaságpolitikát, amíg vissza nem talál az egyensúlyi pályára. Mintegy válaszul, a szakértők és bankárok részvételével zajló panelbeszélgetésben többször elhangzott, hogy a stabilitás kultúrájának a kialakítása hosszú távú társadalmi megállapodások
nélkül nem képzelhető el. Erre futtatta ki előadását a konferencia megnyitójában „az euró atyjaként” emlegetett Lámfalussy Sándor közgazdászprofesszor, az Európai Monetáris Intézet (EMI) korábbi elnöke is. A közös valuta bevezetésére visszaemlékezve felelevenítette, hogy tíz éve az eurózóna jelenlegi tagjai is megküzdöttek a magas költségvetési hiánnyal. Ma már nyilvánvaló, hogy azok az országok lehettek eredményesek, amelyek nem az egyszeri, adóemelésben megtestesülő intézkedésekkel operáltak. Ám fundamentális reformokat nem lehet sikerre vinni hatékony és nyitott társadalmi párbeszéd nélkül, miként a piaci bizalom megteremtéséhez is elengedhetetlen a politikai konszenzus megléte.
Ezt a megállapítást nem vitatták a politikai panelbeszélgetés résztvevői sem. Kupa Mihály és Varga Mihály volt pénzügyminiszterek viszont a jelenlegi kormány szemére hányták, hogy a konvergenciaprogramról semmiféle társadalmi egyeztetés nem volt. Bod Péter Ákos egykori jegybankelnök pedig azt is felrótta, hogy mivel az eddigi uniós kampányok meglehetősen szerencsétlenek voltak, a lakosságnak nincs is reális elvárása az unióval szemben. Bod szerint a kormánynak azt kellene kommunikálni a választók felé, hogy az uniós tagságunk miatt muszáj helyreállítani az egyensúlyt és elindítani a reformokat.
Varga Mihály is kijelentette, hogy mielőbb szükség lenne valamilyen szakmai/üzleti konszenzusra, és nem cáfolta az ugyancsak jelenlévő Veres János pénzügyminiszter azon megállapítását, hogy a konvergenciaprogram uniós elfogadása, illetve az ennek megfelelően készített jövő évi büdzsétervezet erősíti a kormányzat hitelét. A Fidesz alelnöke szerint a hitelesség terén valóban van elmozdulás a korábbi időszakhoz képest. Most a fiskális konszolidációnak kellene következnie, a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt fektetve az államháztartás szerkezetének átalakítására. A fűnyíró elv alapján végrehajtott költséglefaragás ugyanis csak rövidtávon hat. Ezután következhetne a versenyképesség növelése, részben adócsökkentéssel. Veres viszont úgy érvelt, hogy a nyári intézkedések nyomán az adóterhelés szintje (az elmúlt évek mérséklését követően) csupán a 2001-es mértékre állt vissza. A kormányzati elképzelésekben az elkövetkező években nincs helye egy újabb mérséklésnek, viszont e jelenlegi szinten a szerkezet átalakulhat, az élőmunka terhei 2009-től csökkenhetnek, miközben a vagyon- és jövedelemalapú elvonás nőhet. A beszélgetés résztvevői szerint a hazai foglalkoztatási helyzet cselekvésért kiált. A Kupa Mihály által emlegetett, csaknem 1 millió – papíron – rokkantnyugdíjas, valamint az alacsony aktivitási ráta egyelőre akadályozza a versenyképes fejlődést.
LAMBERT GÁBOR
