Likőrgyári capriccio

Nem volt könnyű elfogadtatnia magát Prekop Erzsébetnek, amikor kinevezték a hatalmas adósságot maga előtt görgető Miskolci Likőrgyár Rt. élére. „Majd pont egy nő húzza ki ebből a helyzetből a céget, amikor egy férfinak sem sikerült” – hangzott a közkeletű vélekedés, mind a szesziparban, mind az üzemben. Ezek az előítéletek végigkísérték vezetői pályafutásának első két évét, egészen addig, amíg felszámolási eljárás indult a cég ellen, és Prekop Erzsébetet kirúgták. Úgy tűnt, hogy az 1916-ban alapított szeszipari vállalat már soha nem fog talpra állni, s így is lett volna, ha a kirúgott cégvezető az utolsó pillanatban nem tud egyezséget kötni az adóhatósággal a tartozásuk átütemezéséről. A bíróság egy hónap után megszüntette a felszámolási eljárást, s a cég több mint 300 alkalmazottjának nem kellett tovább az álláshirdetéseket böngésznie. „Ez volt az a pont, ami után már a férfi kollégák is elfogadtak” – emlékszik vissza Prekop Erzsébet, akit ezután az igazgatóság visszahelyezett a cég élére.

Fotó: Dómötör Csaba

BEUGRÓ VEZETŐ. A nőkkel szembeni előítéletek egyébként nem lehettek újak a számára, ugyanis a nyolcvanas években három éven át algériai kiküldetésben élt férjével. A helybéliek például nehezen tűrték, ha egy nőt a hagyományos csador helyett a nálunk megszokott nyári ruhában látnak az utcán. „Egyedül nem volt tanácsos, ezért a lányaimmal mentem mindenhova, mert a gyerekeket nagyon tisztelték” – emlékszik vissza a cégvezető. A kiküldetést megelőzően egyébként Prekop Erzsébet agrármérnöki oklevelet szerzett Debrecenben, s egy szabolcsi termelőszövetkezetnél helyezkedett el, ahol elemző közgazdászként dolgozott, egészen az első gyermeke születéséig. Az algériai kiküldetés végeztével itthon újra belevetette magát a tanulásba: szakmérnöki, majd közgazdasági képesítést szerzett, és mindezt egy doktori címmel koronázta meg. Munkába 1989-ben állt ismét, méghozzá a Miskolci Likőrgyárnál, ahol az elemző közgazdászságtól egészen a kereskedelmi osztályvezetőségig lépkedett a ranglétrán.

A rendszerváltás után a cég pocsék anyagi helyzetben volt. Korábban az ország öt szeszipari cégének egyikeként kényelmesen megéltek a piacon, hiszen egyre csak jöttek és kilincseltek a vevők, hogy egyáltalán árut kaphassanak. Mindezek miatt – finoman szólva – nem a termékfejlesztés és a hatékony működtetés köré építették a vállalatot. A kilencvenes évek elején ráadásul rengeteg nagykereskedő lépett a piacra, amelyek nem egy esetben az áru átvétele és gyors értékesítése után csődöt jelentettek. Persze ezt követően nem fizettek a likőrgyárnak, ahol akkoriban még arra sem figyeltek, hogy ezeket a vevőket ne szolgálják ki áruval újra és újra. Mindezek következtében 1992-re a Miskolci Likőrgyár elvesztette teljes vagyonát, továbbá milliárdos tartozást halmozott fel.

Ugyanebben az évben az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) nyugdíjazta a cég igazgatóját, és felkérték Prekop Erzsébetet, hogy a privatizációig vegye át a vezetést.

„Leültem tárgyalni a szállítókkal, mert alapanyag nélkül nem tudtunk volna ebből az ördögi körből kikeveredni” – emlékszik vissza a vezérigazgató a kilábalás felé tett első lépésére. A szállítók után megállapodott a bankokkal is, 1994-re pedig már csak az adóhivatal felé volt – még így is mintegy 700 millió forintos – tartozásuk. Már éppen kezdték volna gatyába rázni a céget, amikor váratlanul elindult a fentebb említett felszámolási eljárás. „Bizonyos érdekcsoportok szerették volna olcsón megszerezni a gyárat” – világítja meg a történtek hátterét Prekop Erzsébet. Közben kiderült, hogy mindkét aspiráns rendőrségi eljárás alatt áll, ezért az ÁVÜ eredménytelennek nyilvánította a pályázatot. A javuló eredményeket látva a menedzsment úgy döntött, hogy a dolgozókkal és néhány környékbeli termelőszövetkezettel konzorciumot alkotva elindulnak a második pályázaton 1996-ban. Ők lettek a nyertesek.

LÁNCOK ÉS FŐZDÉK. Adósságai rendezésével 2000-től már fejlesztésre is futotta a vállalatnak. Felújították az épületeiket, pályázati pénzekből új gépsorokat vásároltak, miközben a termékfejlesztés is nagyobb hangsúlyt kapott. A nyolcvanas években az ország öt szeszipari cége – köztük a miskolci – palackozhatta a Coca-Colát. A rendszerváltás után ez a munka ugyan megszűnt, viszont holland licenc alapján azóta is készítenek különféle üdítőitalokat. Lehetőségeiket azonban behatárolja, hogy marketingbüdzsé terén nem tudják felvenni a versenyt a nagy üdítőipari multikkal.

A felfutóban lévő ásványvizes piacban komoly fantáziát láttak, ezért 1999-ben kutat fúrattak Lillafüred mellett, ahol sikerült is megfelelő minőségű vízre bukkanniuk. Azonban az utóbbi években rengetegen álltak rá az ásványvizes bizniszre, úgyhogy a növekvő kereslet ellenére túlkínálat alakult ki, ami rendkívül lenyomta az árakat. „Magyarországon sajnos pazaroljuk a jó minőségű vizeinket” – vélekedik Prekop Erzsébet, aki jelenleg komoly tárgyalásokat folytat egy nyugat-európai megrendelővel.

A szeszes italok exportja már nem ilyen egyszerű, ugyanis a jövedéki termékek kivitele a szigorú vámhivatali ellenőrzések miatt óriási papírmunkát igényel. Fő célpontjuk Szlovákia, de például Ausztráliába is szállítanak – a földgolyó másik felén kifejezetten jó híre van a magyar pálinkának. „Itthon azonban lehetne elfogadottabb is” – kesereg a likőrgyár vezérigazgatója, aki szerint hiába minősül hungarikumnak a pálinka, ezt nem könnyű a magyar közvéleményben is tudatosítani. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy az emberek fejében mind a mai napig a már ehetetlen, lehullott, túlérett gyümölcsökből készített ital jelenik meg e kifejezés hallatán. A magyar pálinkagyártók pedig hiába fognak össze, hiszen zömében alultőkésített cégekről van szó, így nehezen megy a „tudatformálás”. Mindenesetre Miskolcon néhány éve külön üzemet létesítettek a prémium kategóriájú pálinkák gyártására, s az itt készült – már több díjjal is elismert – termékek Prekop pálinka néven kerülnek a piacra. „Az italok rangját szeretném emelni azzal, hogy a nevemet adom hozzá” – magyarázza a vezérigazgató-asszony.

Persze a Miskolci Likőrgyár is a kommersz italokból adja el a legnagyobb mennyiséget, s e szegmensben óriási verseny zajlik a rendkívül árérzékeny vevőkörért. „Fontosak az árak, de ugyanilyen fontos a jó személyes kapcsolat is” – említi a miskolciak egyik versenyelőnyét Gedeon Ferenc, a szintén ottani Italkereskedő-Ház Zrt. vezérigazgatója, aki az üzleti partnerség mellett közvetlenül is együtt dolgozik Prekop Erzsébettel, aki „másodállásban” az italforgalmazó cég felügyelőbizottságának az elnöke. Nem minden partner gondolkodik így, hiszen némely áruházlánc hatalmas mennyiségben, dömpingáron hoz be külföldről szeszes italokat, amivel egyre nehezebben lehet felvenni az árversenyt. Pláne úgy, hogy közben a cég költségei folyamatosan nőnek. A másik oldalról pedig a zugfőzdék „támadnak”, amelyek semmilyen közterhet nem fizetnek. „A kommersz termékek árának 80 százaléka adó” – utal Prekop Erzsébet arra, hogy ezeknek a „háztáji üzemeknek” nem nehéz jóval olcsóbbnak lenniük a „gyári” kínálatnál.