Gazdaság

Kétszer vallott csúfos kudarcot

a rendőrség bő egy hónap leforgása alatt. Előbb szeptember 18-án - Európában és a fejlett világban példátlan módon - nem sikerült megvédenie az egyik közintézményt, a Magyar Televíziót.

Majd október 23-án – a jogosan kemény fellépés mellett – törvénytelen eszközöket is igénybe vett a randalírozók megfékezésére. A két esemény egyike is bőven elég lenne ahhoz, hogy fejlett demokráciákban egy vagy több felelős vezető távozzon a posztjáról. Magyarország azonban következmények nélküli ország, így be kell érnünk két „majdnem-lemondással”. Szeptemberben Petrétei József rendészeti miniszter ajánlotta fel lemondását, októberben pedig Gergényi Péter budapesti főkapitány kérte nyugdíjazását – majd maradt. Feletteseik továbbra is bizalmat szavaztak nekik. Gergényi esetében különösen érthetetlen, miért védi a teljes kormányzat – a legvehemensebben a liberális párt vezetése – a mundér becsületét.

A történet egyszerre abszurd és zavaros. Ezért jobb, ha a tényekhez menekülünk, illetve kérdezünk. Vajon ki és milyen megfontolásból döntött úgy, hogy az MTV székházát nem kell megvédeni? Hogyan lehetséges az, hogy a nemzeti ünnepen burjánzó agresszív megmozdulásokra a rendőrség is agresszíven reagál? Miként történhetett, hogy október 23-án a rendőrök egy része úgynevezett „viperát” használt, kővel dobálta a tűntetőket, földön fekvő emberekbe „botlott”, 20-30 fővel oszlatott fel egy „egyszemélyes tömeget”, illetve nem viselt azonosító jelet? Aki nem hiszi ezeket a rémtörténeteket, böngéssze az internetes naplókat, portálokat, valamint kérjen betekintést a jogvédő szervezetek dossziéiba!

Mindemellett szinte alig van jelentősége azoknak a feltételezéseknek, hogy Gergényi nyugdíjazási kérelmének visszautasítása valójában kinek az érdeke. A koalícióé, amely a bűnüldözésben kétségtelen eredményeket elérő „vasprefektus” által látja szavatolva az úgymond kvázi-polgárháborús helyzetben a főváros biztonságát? A főpolgármesteré, aki nem engedi a megyei szervezetbe beolvasztani a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, miként azt az országos főkapitány szeretné? Vagy egyszerűen csak Gergényié, aki egy ügyes trükkel kitolta nyugdíjazásának időpontját, mielőtt bejelentette, hogy egy utazási vállalkozás résztulajdonosaként kívánja fialtatni a pénzét?

A jóindulatú magyarázat szerint Gergényi­nek azért kell tovább szolgálnia, hogy hivatalában várhassa meg a rendőri túlkapásokat vizsgáló bizottság jelentését. De mi történik utána? Vagy menesztik, vagy Magyarország marad, ami eddig volt. Következmények nélküli ország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik