Déri Éva, a PSZÁF ügyvezető igazgató helyettese elmondta, hogy az ajánlás nem kötelező érvényű, de a szóban forgó dokumentumot együtt készítették valamennyi autós biztosítóval. A kölcsönös kompromisszumok után valamennyi biztosító vállalta az ajánlásban foglaltak betartását.
Az ajánlás két részből áll. Az első a kárrendezés feltételeit tartalmazza, e körben első pont az, hogy minden autós biztosító készítsen kárrendezési szabályzatot, amit tegyen fel a honlapjára is. A felügyelet vállalta, hogy a saját honlapján is közzé teszi a szabályzatokat. A kárbejelentést úgy kell megszerveznie a biztosítónak, hogy 2 munkanapon belül teljesíthető legyen. A kárigény befogadására további 2 napot ad az ajánlás.
A további határidők a kár befogadásától indulnak. A kárfelmérés ettől számítva 3 napon belül történjen meg, illetve 10 munkanapon belül érdemben vizsgálja meg a biztosító az ügyet. Amennyiben meghatározásra került a kár összege, akkor a biztosító – attól a naptól számítva, amikor a kárösszeget elfogadta – 15 napon belül fizesse is ki azt.
Az ajánlás második része a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás állománykezelésével foglalkozik. Ez az ügyfeleket csak közvetetten érinti, de érdemes sorba venni a fontosabb pontjait. Az ajánlás szerint a biztosító készítsen belső állománykezelési szabályzatot. A dokumentum ajánlást tesz arra, hogy a biztosításközvetítő hogyan és mennyi idő alatt továbbítsa az ajánlatokat, valamint a beszedett díjakat a biztosítóhoz. A csekkeket a biztosító úgy küldje ki az ügyfeleknek, hogy azok a fizetési határidő előtt 5 nappal megérkezzenek.
Amennyiben az ügyfél nem fizet, úgy a felszólító levélben adjon erre határidőt a biztosító. Amennyiben e határidőt követő 10. munkanapig sem fizet az ügyfél, akkor kell törölni a biztosítását. Ha a befizetés nem azonosítható, akkor 60 nap után vissza kell utalni a pénzt az ügyfélnek.
