Gazdaság

Intő jel az Audi lépése?

A megszorító intézkedések miatt a győri Audi más közép-európai országban néz fejlesztési lehetőség után, a magyar kormány még bízik abban, hogy egyezségre juthatnak a német autógyártóval. Elemzők szerint ez jelzés arra, hogy a külföldi befektetők „fékezése” tovább lassítja az amúgy is visszaeső gazdasági növekedést.

Győrbe tervezett beruházásainak más közép-európai országokban keres telephelyet az Audi; a jövő évre tervezett győri fejlesztéseket a magyar szolidaritási adó miatt a német konszern igazgatótanácsa felfüggesztette – nyilatkozta Lőre Péter kommunikációs vezető az MTI-nek. Tájékoztatása szerint államtitkári, miniszteri és miniszterelnöki szinten folynak a tárgyalások az ügyben, a kormány jelenlegi ajánlatát azonban az Audi nem tudja elfogadni.


Ábrahám Gergely, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivője az megerősítette, hogy folynak a tárgyalások. Szavai szerint a tárca bízik abban, hogy ezek eredményre vezetnek. “Szeretnénk, hogy az Audi az új beruházását Magyarországon valósítsa meg, de nem minden áron” – mondta.


Lőre Péter elmondta: a multinacionális vállalkozás úgy látja, nem jogos az új adó megfizetésére kötelezni, mivel Magyarország 2011-ig adómentességet garantált a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nek. Az adómentességet a cég számára az Orbán-kormány idején módosított törvény tette lehetővé.


A győri Audi tiltakozását az váltotta ki, hogy a 16 százalékos társasági adót szeptember óta megfejelő 4 százalékos szolidaritási adót kívánja behajtani a cégen a kormány. Lőre Péter máshol úgy nyilatkozott, hogy a nem a 4 százalékos adó mértéke, hanem az eljárás zavarja az Audit, hiszen ez precedenst jelentene arra, hogy bármikor felülírhatók a korábbi megállapodások.


A FigyelőNet információi szerint egyébként a társasági adómentessége mellett, iparűzési adót sem fizet az Audi Hungária, igaz, ez a kedvezményük jövőre megszűnik.


A kommunikációs vezető közölte: a jövő évre az előző évekhez hasonlóan 200-250 millió eurós beruházást szeretne megvalósítani a győri Audi. A győri cég jelenleg 5 200 embert foglalkoztat, a konszern eddig 3 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.

Csalogató kedvezmények

A külföldi befektetők Magyarországra csábítása jelenleg és korábban is különböző kedvezmények nyújtásával volt lehetséges. Az Audinál néhány évvel korábban letelepedett Suzuki is felmentést kapott a társasági adó megfizetése alól, amit jelenleg is élvez annak következtében, hogy a termelés bővítése érdekében folyamatos beruházásokat hajtott végre, legutolsó alkalommal 100 milliárd forint értékben. Ennek nyomán is az ez évi 160 ezer darabos kibocsátást 25 százalékkal növelik, aminek következtében 200 ezer gépkocsi gördül le a szalagokról jövőre.


A Suzuki annak idején közművesített iparterületet vásárolt az önkormányzattól, s a kezdetektől fogva iparűzési adót fizet a városnak.


A Hankook is élt a lehetőséggel

A dél-koreai Hankook gumiabroncs gyár 132 milliárd forint értékű dunaújvárosi beruházáshoz 15,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap, ami az átképzési támogatással és a társasági adókedvezménnyel együtt elérheti a 20 milliárd forintot az elkövetkező 5-10 évben. Ez a GKM akkori közlése szerint három részből áll: egy készpénzes csomagból, amelyben az állam utófinanszírozással átvállalja a beruházási költség egy részét, adókedvezmények és magas szintű szolgáltatásból, amely gyorsított igazgatási és hatósági eljárásokat takar.

A támogatási csomag része egy tíz évre szóló, fix összeghatárig megszabott adókedvezmény is, amely a fejlesztési adókedvezményről intézkedő jogszabály értelmében mindenkinek jár, aki megfelel a feltételeknek. A vállalat által termelt profit után a társasági nyereségadónak mindössze a 20 százalékát kell megfizetnie, vagyis a 16 százalékos adó helyett csak 3,2 százaléknyit. Az állam ötvenszázalékos támogatást nyújt – limitált összegig – a szakképzett munkaerő képzéséhez.

A szolgáltatókat másképp támogatják

A Magyarországon megjelenésükkor több oldalról is kedvezményekkel és támogatásokkal dédelgetett szolgáltató központok – amelyek csak az utóbbi két évben több mint 4500 új munkahelyet hozott létre – is megérzik a kiigazító adócsomag hatását. A Népszabadság korábban arról írt, hogy az utóbbi hónapokban közülük is több érintett vállalat felkereste a pénzügyi és a gazdasági tárcát azzal, hogy a növekvő bérköltség, a minimumadó és a szolidaritási adó aránytalanul terheli meg a szektort. Esetükben ugyanis az összköltség több mint felét a bérköltség teszi ki, amit nem vesz figyelembe a minimumadószabályozás, ráadásul a szolidaritási adóban nem érvényesíthetők az egyébként jelentős összegeket kitevő fejlesztési adókedvezmények.


Ma a szolgáltató központoknak juttatott állami támogatás mértéke rendszerint a beruházási érték 30-40 százalékát teszi ki. Ennek meghatározó részét fejlesztési adókedvezmény – ami a nyereségadót csökkenti – formájában kapják, s az egyösszegű, direkt állami támogatás a kelet-közép-európai átlag szerint az összes támogatás 5-6 százaléka lehet. A Népszabadság szerint az adózásban rosszul járó szolgáltató központok e direkt támogatás arányának legalább 10 százalékra emelését kérték. Az ilyen beruházások Magyarországra csábítása érdekében nyújtott közvetlen támogatás összegének ez akár a megduplázását is jelentheti.

Az elemzők jelzésről beszélnek

A Dresdner Kleinwort, a Dresdner Bank londoni befektetési részlege által kiadott pénteki értékelésében az Audi bejelentését úgy értékelte, mint egy világos jelet arra, hogy a költségvetési megszorítás sújtani fogja a beruházási kiadásokat és emiatt a gazdasági növekedést is.


A Dresdner Kleinwort az elemzésében “rövid távra ható negatív fejleménynek” ítéli az Audi közleményét, és számol azzal, hogy más cégek is hasonló bejelentéseket tesznek. A ház azonban ezzel együtt is fenntartja a következő évek magyarországi működőtőke-beáramlására érvényes pozitív kilátását.


A pénteki londoni DrK-elemzéshez mellékelt grafikus előrejelzés szerint a cég 2006-ra 6 milliárd dollár feletti, 2007-re, valamelyes csökkenéssel, éppen 6 milliárd dolláros közvetlen külföldi befektetést jósol Magyarországon.

„Rossz hír”

Az Audi-bejelentést pénteken kommentálta a Goldman Sachs globális befektetési csoport londoni részlege is, amely “rossz hírnek” minősítette a fejleményt. A GS szerint a történtek azt jelzik, hogy egyes adóintézkedések “visszafelé sülhetnek el”, és kevesebb bevétel-növekedéssel járhatnak a reméltnél.


A Goldman Sachs szerint a multinacionális vállalatoknak kevesebb érdekük fog fűződni ahhoz, hogy magyarországi leányvállalataiknál profitot mutassanak ki, ami azzal járhat, hogy az alacsonyabb működőtőke-beáramlás és az adórendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok miatt csökken a magyar gazdaság növekedési potenciálja.


A ház szerint ezek a problémák nem fogják megakadályozni, hogy a kormány teljesítse a 2007-es költségvetési deficitcélt, de középtávon már gondokat okozhatnak, áll a Goldman Sachs pénteki londoni elemzésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik