Mindenből csak mutatóba van néhány darab. Itt a vásárló nem siet a terméket lekapkodni a polcról. Kérdez, katalógust böngész, választ, megrendel, új időpontot egyeztet a próbára, és ha minden rendben: fizet. Nem keveset, merthogy az alapítók vállalt célja szerint ez a szolgáltatás nem az átlagkeresetűekre épül. A prémium autómárkákkal, később pedig Herendi porcelánnal foglalkozó vezető szerint Budapesten 15-20 ezer, Magyarországon akár 100 ezer ember is lehet, aki megengedheti magának ezt a luxust. A Németországban született Somogyi Róbert bízik szülőhazája márkáiban, állandó termékeik nagy része onnan jön.
Az ékszerteremben egy 113 éves német családi manufaktúra, a Wellendorff termékeit kínálják. A tűzzománc technikában és a különleges, csavart láncokban virító cég a legmagasabb nívót képviseli. Hagyján, hogy minden terméken ott lifeg a cég W-s jele, közepén mellesleg egy gyémánttal, de még arra is van gondjuk, hogy a jobbos és balos fülbevalót megkülönböztessék egymástól, vagy hogy kisegítsék a sokat utazó hölgyeket egy „kifordítható” változattal, amelynek egyik oldala hétköznapi, másik fele viszont estélyihez illő viselet. A cégről, a technikákról és persze az ékszerekről mindent tudó eladók egymástól kapkodják el a szót: nézze, hát nem praktikus, hogy a gyűrűk forgathatók, és milyen kényelmesen csusszannak az ujjra? Büszkén mondják: itt az ár nem számít, de aki nincs annyira eleresztve, az is tud gyűrűt venni 1870 euróért, ahonnan tovább csak felfelé van: 6 és 15 ezer euró közötti árakon kelnek el az ékszerek. Kivéve a terem ékessége, a Tatami névre hallgató mesés nyaklánc: e darabért 63 ezer eurót kell otthagynia annak a férjnek, aki van olyan óvatlan és körbevezeti itt a feleségét.
Hátat fordítva az ékszereknek, a lifestyle szekcióba érkezünk. A szintén világhírű Robbe & Berking ezüst evőeszközeit, asztali tárgyait vitrines szekrényekben kiállítva csodálhatjuk, akár egy múzeumban, miközben erősen elgondolkozunk, milyen jól jönne nekünk egy lágy tojást melegen tartó ezüst készülék. Vagy egy asztali papírtartó, tiszta ezüstből. Kalauzom megnyugtat: nem csak tiszta ezüst van itt, vannak ezüstözött tárgyak is. De én már a szomszédos szobába kacsingatok, ahol elsőre nem értem, mit keresnek egymás mellett nyakkendők, bútorok, mandzsettagombok és pezsgőspoharak. A Sieger név köti őket össze – jön a válasz hamar. A német testvérpár egy designcéget vezet, és e keretek közt merőben eltérő tárgyakat terveznek. Itt már 80 euróért is hazavihetünk valamit, ennyibe kerülnek a nyakkendők; a mandzsettagomb már drágább mulatság (395-495 euró), de 95 euróért már olyan pezsgőspoharat is választhatunk, amely hajszálvékony német porcelánból készül, és 20-25 percig hidegen tartja italunkat.
Egy emelettel lejjebb a divat kapott helyet. Az 1932-ben született német világmárka, a Bogner darabjait állították itt ki. Leginkább a sportos öltözékeket, sí- és golfviseletet kínálják, de kérésre bármit beszereznek. Kivéve azt az 5 ezer eurós síkabátot, amelyből összesen 200 darabot gyártottak, több nem is lesz belőle soha, és egy itt lapul Budapesten, miközben a divat fővárosainak üzletei könyörögnek még egy darabért a gyártótól. A német síválogatottnak is szállító márka „átlagos” nadrágjait 600, dzsekijeit 1200 euróért vihetjük haza.
A World of Luxury palotában rendelhetünk még a híres Jaquet Droz-órákból, sőt, ha egy Rolls-Royce-ra vágyunk, azt is segítenek megszerezni. Az alapító még azt is bevállalná, ha egyik ügyfele svájci internátust keresne a lányának. De ne higgyék, hogy ebbe a világba csak úgy be lehet csöngetni. A vásárlók általában meghívás alapján jutnak el ide a heti rendezvények egyikén, majd utána, külön időpontban térnek rá a részletekre. Diszkréten, mellőzve minden feltűnést.
![]()
![]()
![]()
BOGNER SÍKABÁT
Kinek? Annak a 200 embernek, akinek jut belőle. Mennyiért? 5 ezer euró. + Nem kopik el egyhamar. – Jövőre kimegy a divatból.
![]()
![]()
SIEGER PEZSGŐSPOHÁR
Kinek? Aki a pezsgőt lassan issza. Mennyiért? 95 euró. + A hajszálvékony porcelán arannyal van befuttatva. – Sokat vesztünk, ha leejtjük.
![]()
![]()
WELLENDORFF – TATAMI NYAKLÁNC
Kinek? Nem tágító feleségeknek. Mennyiért? 63 ezer euró. + Gyönyörű. – Testőr kell mellé.
![]()

