Megzavarhatja a magyar gabonapiacot is egy új uniós elképzelés, amely a termés fajsúlyához kötné a kukorica intervenciós felvásárlását. A szeptemberi döntésre váró tervezet szerint 73 kilogrammos úgynevezett hektolitersúly-határt írnának elő a tengeri intervenciójához. A határérték alatt nem, csupán e felett fizetne az EU a kukoricáért. Az előírással csak a termés töredéke felelne meg a feltételnek, hiszen az átlagos hektolitersúly 68-70 kilogramm.
Amennyiben a korlátozás ebben a tervezett formában lépne életbe, akkor – Orbán Imre, az Agrograin Rt. vezérigazgatója szerint – a kukorica gyakorlatilag kikerülne a garantált felvásárlási árral és átvétellel védett intervenciós körből. A változással a takarmánygabona ára kiszámíthatatlanul zuhanhat, s ez a termelést is visszavetné.

Az EU terve felborítaná az ideges magyar gabonapiac formálódó egyensúlyát is, hiszen csaknem 6 millió tonna ótermésű gabonakészlet pihen a raktárakban, s ennek felhasználására kínált némi esélyt a tavalyi szegényebb termés. A már learatott nyári növények és az előre jelzett kukoricahozamok alapján maga Gráf József agrárminiszter is a 2005-ben betakarítottnál csaknem 3 millió tonnával kisebbre, 14 millió tonnára becsülte a várható teljes gabonatermést. Június-júliusban 1,8 millió hektárról 6,5 millió tonna szemet szállítottak a magtárakba, amely ugyan jobb minőségű, de kevesebb a tavalyi, összesen több mint 7 millió tonnánál. A kalászosok közül a legnagyobb hozamot adó búzából 4,3-4,4 millió tonna termett, itt komoly az elmaradás a múlt évi 5,1 millióhoz képest.
A kukorica várható termése viszont megint átlagon felülinek ígérkezik a csapadékos augusztus után. A szokásos 1,2 millió hektárnál 50-60 ezerrel nagyobbra nőtt a vetésterület is. A szakmában így 8,3-8,5 millió tonna kukoricára számítanak az ősszel, amely a kalászosokkal együtt akár meg is haladhatja a miniszteri várakozást. Ennyi magyar kukoricára piaci szereplők szerint itthon és a környező országokban sem lesz igény. A felhasználás ugyanis a vészesen fogyatkozó állatállomány hatására csupán árnyéka korábbi önmagának, az 5 millió tonnát közelíti. A madárinfluenza elterjedésének megakadályozására hozott intézkedések miatt például a víziszárnyas-állomány a piaci jelzések alapján egyharmadával apadt. Messzebb kell tehát szállítani a termést, „belép” az uniós intervenció és raktározás, ezt viszont érintené az új regula.
A búzapiacon mégis van esély, hogy beáll az egyensúly, mert a környező országokban, sőt Európa-szerte elmaradt a szokásostól a termés. Az árak máris meghaladják az uniós intervenciós árakat, 20-25 százalékkal magasabbak, mint tavaly augusztusban. A Romániába, Lengyelországba, Ausztriába irányuló reménybeli export pedig olyan dinamikát adhat a kivitelnek, amely még az ótermésű készleteket is kisöpörheti. Ez jól is jönne, hiszen az uniós intervenciós készlet csaknem fele magyarországi raktárakban fekszik.
