Néhány évvel ezelőtt, amikor Legány András Spanyolországba költözött, 65 ezer euróért vásárolt egy négyszintes házat. Az épület, amelyet azóta már eladott, ma 270 ezer eurót ér. Jó vásárt csinált. Az ingatlanközvetítéssel foglalkozó üzletember elmondása szerint a magyarok most kezdik felfedezni a spanyol ingatlanpiacban rejlő lehetőségeket. Ám mindez fordítva is igaz: a helyi ingatlanügynökségek figyelme is egyre inkább Kelet-Európa felé fordul, mivel felismerték, hogy a németek, majd az angolok után ebből a térségből érkezhet a vásárlók következő hulláma.
Costa Cálida. Vonzó befektetés, de meddig?
BRIT INGATLANVÁSÁRLÓK. Spanyolországban ingatlant vásárolni tehát ma ragyogó üzlet, csakhogy kérdés, meddig marad az. A hivatalos adatok szerint 2005-ben Spanyolországban 900 ezer ingatlan cserélt gazdát, vagyis 50 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az árak 2000 óta megduplázódtak, ráadásul a folyamatnak koránt sincs vége: a drágulás üteme – bár valamelyest szelídül – még tavaly is elérte a 14 százalékot. A spanyol La Caixa bank pedig erre az évre is közzétette előrejelzését, s abban 2006-ra az árak további 12 százalékos emelkedését valószínűsíti.
Elemzők szerint ez a fékezhetetlen drágulás nem kis részben éppen annak köszönhető, hogy a piac fokozatosan átalakul: egyre több külföldi befektető tekint könnyű pénzszerzési lehetőségként a spanyol Riviérára, aminek következtében a spekulánsok aránya folyamatosan nő a saját célra vásárlókhoz képest. A közgazdászok véleménye megoszlik arról, hogy lufi alakult-e ki a piacon, így persze azt sem tudja senki, mikor kezdenek zuhanni az árak.
Az elmúlt években, ahogy az infrastruktúra egyre fejlődött a Franco tábornok diktatúrája alól alig egy nemzedékkel ezelőtt, 1975-ben felszabadult országban, elsősorban Nagy-Britanniából érkeztek tömegével a nyaralóépületre vágyók. A szigetországi ingatlanpiaci viszonyokhoz mérten rendkívül olcsó Spanyolország – ahol évente legalább 320 napon át élvezhető a napsütés – elvarázsolta az otthon az év nagy részében ködöt és esőt elviselni kénytelen briteket. Olyannyira, hogy egyre többet és többet voltak hajlandók – és készek ma is – fizetni az ibériai ingatlanokért. Hogyne lennének azok! Csak összehasonlításképpen: Londonban egy kétszobás, 35 négyzetméteres, olcsó környéken található lakás kerül annyiba, mint Spanyolországban egy három hálószobás, amerikai konyhás, nappalis, két fürdőszobás, kétszintes, kertes ingatlan, amelyhez ráadásul még egy közös úszómedence is tartozik. Nem csoda, hogy idős korukban sokan át is települnek Spanyolországba, ahol otthoni nyugdíjuk vásárlóereje azon nyomban megháromszorozódik. De már nem csupán az idősebbek jönnek, az olcsó fapados légitársaságok elterjedése óta kisgyermekes családok is látnak fantáziát a spanyol ingatlanokban. Ők a nyári szabadság mellett két-három hetente minden évszakban „leugranak” második otthonukba egy-egy hosszú hétvégére.
Borúlátó IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2006-os országér-tékelése szerint az ingatlanpiac össze-omlása az a veszély, amely napjainkban a leginkább fenyegeti az ország gazda-ságát. Az IMF azt javasolja, hogy a hitelek visszafogá-sával próbálják meg csökkenteni a túlzott eladósodás veszé-lyét. Az alacsony kamatok és a bankszektorban kialakult éles verseny következményeként ugyanis Spanyolor-szágban ma minden különösebb nehézség nélkül vehető fel kölcsön az ingatla-nokra. Az eladósodás miatt korábban már a spanyol nemzeti bank is hangot adott aggodalmának.
Paul Baxter az ügynökségnek a Costa Cálidán, egészen pontosan Santiago de la Riberában működő irodájának egyik vezető üzletkötője, akiről igazán senki sem mondhatja, hogy vizet prédikál és bort iszik. Ő maga is négy ingatlan tulajdonosa a környéken. Mint mondja, ezt az ügyfelei jó szemmel nézik: „A vásárlóimat is meggyőzi arról, hogy jó helyre fektetik be a pénzüket”. Csakhogy felmerül a kérdés, miért nem próbálja ki például Közép- és Kelet-Európát. „Elégedett vagyok azzal, amit ezek az ingatlanok hoznak, és nem szeretnék több kockázatot vállalni a nyereségért” – érzékelteti a spanyol és a kelet-európai viszonyok között szerinte meglévő különbséget. S a konzervatívabb britek jó része ugyanígy gondolkodik, amikor ma spanyolországi ingatlanba fektet.
APARTHOTELEK. A briteket megelőzően is kedvelt volt a spanyol Riviéra a külföldi befektetők körében. Akkoriban elsősorban németek vásároltak. Ám a német gazdaság gyengélkedésével egyre többen adják el az itteni ingatlanjaikat. A németek helyét mind gyakrabban Közép- és Kelet-Európából érkezők veszik át. Ami a magyarokat illeti, közülük legtöbben az aparthoteleket keresik. Ezek olyan előre berendezett luxusingatlanok úszómedencével, jacuzzival, garázzsal, amelyekre bérleti szerződés köthető az épületben található portaszolgálattal. Utóbbi a szerződés alapján előre meghatározott díjat fizet azokra a hónapokra, amelyeket a tulajdonos nem tölt a lakásában, függetlenül attól, hogy a lakást sikerül-e kiadni vagy sem, s ha igen, mennyiért.
„A magyarok nagy része még mindig nem engedheti meg magának, hogy az egész évet itt töltse” – magyarázza a konstrukció előnyeit Legány András. Ebben az esetben kínál jó megoldást a bútorozott aparthotel, amelybe csak be kell vinni a bőröndöt és máris lakható. Ugyanakkor a bérleti díj, amelyet az üzemeltető fizet, fedezi a felvett kölcsönt egész évre.
Hogy milyen ingatlant szeretnének a magyarok? „Minél nagyobbat, minél olcsóbban. Az optimális ár általában 150 ezer euró, de vannak olyanok is, akik megveszik a 200-300 ezer euró közöttit is” – osztja meg tapasztalatait az üzletkötő. Becslése szerint a térségben La Mangától Torreviejáig – részben a Costa Cálidán, részben a Costa Blancán – évente összesen 40-50 ilyen ügylet jön létre.
