Megdöbbentő az a változás, ami a régi-új kormány kommunikációjában a választások előttihez képest végbement. Tavasszal még a Fideszről gondolták azt az elemzők, hogy amennyiben kormányra kerülnek, az államháztartás előttük eltitkolt tényleges helyzetét emlegetve váltanak majd át az adócsökkentési szlogenekről elvonó intézkedésekre. Az akkori feltételezések szerint ha minden, a költségvetésen kívülre helyezett tételt bepakolnak a büdzsébe, akkor akár 8-10 százalékos deficitre is hivatkozhatnak majd a közvélemény előtt.
Ehhez képest, amikor Gyurcsány Ferenc végre kipakolta a csontvázakat a Pénzügyminisztérium (PM) szekrényéből, úgy hozta össze az európai összehasonlításban (egyesek szerint világviszonylatban is) példátlanul magas 8 százalékos hiányt, hogy abban már benne lennének a kiigazítások jótékony hatásai. Mekkora valós államháztartási túlköltekezés tudatában ragaszkodott ő és Veres János a 4,7 százalékos tervezett deficit fenntarthatóságához? Hogyan értelmezhető a pénzügyminiszternek az a beismerése, hogy munkatársainak nem engedte meg a hiány valós mértékére vonatkozó prognózisok készítését?
László Csabának még azért kellett távoznia a PM éléről, mert néhány tized százalékkal alábecsülte a deficitet. Miként magyarázza majd meg Veres János az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin előtt, hogy nem a szakmai hozzáértés elégtelensége, hanem csak a „politikai helyzet” miatt lőtte alá makacsul több mint 3 százalékponttal a hiányt? Mennyire vehetik ezek után komolyan a külföldi hitelminősítők, pénzügyi elemzők és befektetők a változatlan vezetésű pénzügyi tárca költségvetési tervezését?
Minden fogadkozás ellenére ötödik éve tér el – növekvő mértékben – a büdzsé hiányszáma az év végi adatoktól, vagy csak erősen kreatív könyveléssel sikerül közelíteni a kettőt. Most arra hivatkozva kér a második Gyurcsány-kormány nagy áldozatokat a lakosságtól és az üzleti szférától, hogy az első eltitkolta előlük a valós helyzetet. Már csak a látszat kedvéért is, ezért valakinek vállalnia kellene a felelősséget.
