A tizenkét tárcavezető között egy sor kipróbált szocialista káder termelődött újjá, felidézve Horn Gyula 1994-es klasszikus mondását: Ezt a balhét együtt kell elvinni, elvtársak! Erre a megfelelő pillanatban nyilván Lamperth Mónika, Szekeres Imre, Kiss Péter, Gráf József, Veres János, de éppenséggel Hiller István is fölöttébb alkalmas, Petrétei József lecseréléséhez pedig még csak a pártelnöki posztot sem kell előbb átvennie Gyurcsány Ferencnek. Persányi Miklósért és Molnár Lajosért pedig fájjon a liberálisok feje.
Kóka János azonban, Szilvásy Györggyel együtt, már egy másik csoportba tartozik. A kormánystruktúrából kimaradó (alá-, fölé-, mellérendelt?) Draskovics Tiborral és Bajnai Gordonnal együtt ők személyesítik meg a közvélemény számára a kabinetkormányzás elvont fogalmát, a centralizált miniszterelnöki hatalmat. Gyurcsány Ferenc csak az államháztartási reformok következetes keresztülvitelével, a költségvetés rendbetételével igazolhatja majd utólag, hogy miért alakított ki politikusokból és menedzserekből egy olyan szerkezetet, amelynek a mozgatórugóit ennyire egy kézben tartja.
Erősítheti az aggályokat az igazi kakukktojás, Göncz Kinga beemelése az utolsó pillanatban. Megállapodott demokráciákban nem szokatlan, hogy tekintélyes pártpolitikusok vagy valamely tárca élén már bizonyított, menedzser típusú vezetők horizontálisan mozognak a struktúrában. Göncz Kinga azonban nem tekinthető ilyen kipróbált fregoliembernek. Nincs erős párttámogatása, a megszűnő esélyegyenlőségi tárca élén semmi olyan maradandót nem alkotott, ami a kiválasztást indokolná.
Jó esetben Göncz Kinga valószínűleg csak kéznél volt egy tanácstalan pillanatban. Rosszabb esetben viszont éppen súlytalansága tette őt alkalmassá a külügyi tárca vezetésére a kormányfő szemében: mellette a külpolitika is könnyebben irányítható majd a miniszterelnöki íróasztal mellől. Ez azonban behatárolhatja diplomáciai mozgásterünket, mégpedig éppen olyan időszakban, amikor az Európai Unión belüli, illetve a nagyhatalmakkal szembeni érdekérvényesítésen túl az egyre veszélyesebben bonyolódó délszláv fragmentálódás is koncepciózus magyar külpolitikát igényelne.
