Minden jel arra utal, hogy nagyon hisz a magyarországi nyugdíjrendszer ellehetetlenülésében a Skandia, a világ egyik vezető, befektetési (unit-linked) biztosításokra specializálódott társasága. A 150 éves svéd-német biztosító a minap jelentette be, hogy egyelőre határon átnyúló szolgáltatásként, független közvetítőkön keresztül fogja Magyarországon terjeszteni hangsúlyozottan nyugdíj-előtakarékosságra szánt unit-linked termékeit. Ám ez csak a kezdet. Néhány éven belül ugyanis várhatóan életbiztosítót is alapítanak a már amúgy is túlzsúfolt magyar biztosítási piacon.
Az időzítés valószínűleg nem véletlen: a unit-linked termékek 1997-es megjelenése, valamint az egyszeri díjas biztosítások felfutása egyszer már alaposan átrendezte a magyar életbiztosítási piacot, s most is hasonlónak lehetünk tanúi. „Már az idei első negyedév után látható, hogy borulnak az idei várható díjbevételről szóló piaci becslések” – mondja ki Paál Zoltán, a Generali-Providencia Biztosító (G-P) személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja. A 225 milliárd forintnyi folyamatos díjú életbiztosítás mellett mintegy 130 milliárd forint díjbevételre számított a piac az egyszeri díjas, valamint a folyamatos díjú szerződések mellé eseti díjként befizetett pénzekből, a tényleges összeg azonban akár duplája is lehet az egy évvel korábbi 90 milliárd forintnak. Az egyszeri díjas termékekből befolyó díjbevételek, és a nagy összegű eseti befizetések megugrása nem kis részben az adózással van összefüggésben. Némi túlzással ugyanis azt is lehet mondani, hogy a unit-linked termékek majdnem olyanok, mint a mezei befektetési alapok, de előbbiekre adókedvezmény is jár. A befizetett összeg 20 százaléka, de legfeljebb évi 100 ezer forint vonható le a személyi jövedelemadóból, ráadásként az idén már az eseti díjként befizetett összeg után is érvényesíthető a kedvezmény, míg korábban erre nem volt lehetőség.
|
Unit-linked biztosítás
Ötvözi a vegyes életbiztosítások szolgáltatásait (kifizetés a biztosított halálakor vagy a tartam végén) a befektetési alapokkal. Az ügyfélbefizetések egy részét az ügyfél kívánsága szerinti, befektetési alapokhoz hasonló – különböző kockázatú és várható hozamú – alapokba helyezik és befektetési egységekben tartják nyilván. Ugyanakkor a unit-linked biztosítások költség-struktúrája egészen más, mint a befekte-tési alapoké: többfé-le költséget számol-nak fel, s az ilyen konstrukciókból az első két-három év-ben többnyire csak veszteséggel lehet kiszállni. |
|
|
|
|
ELSŐSORBAN BEFEKTETÉS. Nem véletlen, hogy a biztosítás arányát a terméken belül igyekeznek a cégek leszorítani és elmenni a tiszta befektetési termék irányába: elég, ha a módozat 100 ezer forintnyi kockázati részt tartalmaz, máris biztosításnak minősül és igénybe vehető rá az adókedvezmény. Több biztosító is piacra dobott euró alapú, hangsúlyozottan megtakarításokra szolgáló biztosításokat, a bankbiztosítóként domborító OTP Garancia anyabankjánál is sikeresen terelgetik át az ügyfelek megtakarításait unit-linked biztosításokba. Az ügyfelek befizetéseit különböző kockázatú és különböző hozammal kecsegtető alapokba helyező unit-linked módozatok esetében a biztosító semmiféle befektetéssel kapcsolatos garanciát sem vállal, minden kockázat az ügyfélé. Hogy mégis be tudják fogni a szabad ügyfélpénzeket, a biztosítók egyre szofisztikáltabb, s egyre többször a kockázatot csökkentő tőke- és hozamgaranciát is nyújtó pénzügyi termékeket dobnak piacra.
Az Union Biztosító például saját zsebből kölcsönt nyújt a szerződést kötőnek: három választható – 400 ezer, 800 ezer, illetve 1,2 millió forint – összegű, egyszeri díjas unit-linked terméke mellé 200 ezer, 500 ezer, illetve 800 ezer forint értékben nyújt kölcsönt, amit az ügyfél számlájára utal. Mindezért legfeljebb a jegybanki alapkamatot kéri el, induláskor még annál is kevesebbet, évi 3,5 százalékot. A pénz viszont a unit-linked konstrukcióban ennél jóval többet is fialhat. Ügyfél szempontból lényeges hátrány persze, hogy mivel kötvénykölcsön társul a módozathoz, nem vehető igénybe rá az életbiztosításokra járó adókedvezmény.
A G-P két oldalról is támad. Április elsejétől, a látra szóló betétek hatékony konkurenciáját megteremtendő, bevezette a hagyományos, folyamatos díjas életbiztosítás mellé a garantált kamatozású befektetés intézményét a rendkívüli befizetésekre. A kamatot – jelenleg 5,7 százalék – csak egy hónapra előre garantálja, de az összeg likvid, bármikor kivehető.
EGZOTIKUS ALAPOK. Egész másfajta ügyfélkört céloz meg a G-P az újonnan kidolgozott, a unit-linked biztosításokba beáramló pénzeket az eddig elérhető – pénzpiaci, hazai és nemzetközi részvény-, illetve kötvény, ingatlan – alapokon kívül oroszországi, kelet-közép-európai, illetve távol-keleti részvényekbe fektető Excelsis garantált alap bevezetésével. A 10 éves futamidejű alapba fektetők egy garanciarendszernek köszönhetően biztosak lehetnek abban, hogy pénzüket a futamidő alatt kialakult legmagasabb árfolyamon kapják vissza.
A befektetési alapoknál az elmúlt évben slágerré vált garanciával operál több másik biztosító is. Az OTP Garancia például Generáció Top elnevezésű, tízéves lejáratú unit-linked termékét négy nemzetközi indexet tartalmazó befektetési kosárhoz köti: egy amerikai, egy európai és egy japán részvényindex mellett egy különböző nyersanyagokat tartalmazó chicagói árutőzsde-indexhez. A befolyt pénz egy részéből állampapírt vásárol – ami garantálja a tőke és a kiígért hozam kifizetését -, a várható többlethozamot pedig az opciós ügyletek termelik. Hasonló módon biztosít garanciát a most érkezett Skandia is: 50-féle alapja mellé garanciaalap rendszerét is felajánlja, amivel biztosítható a futamidő alatt elért legmagasabb árfolyam kifizetése.
A Skandia a napokban köti meg a szerződéseket az értékesítőkkel – az AWD független pénzügyi tanácsadóval, valamint a Magyar Pénzügyi Közvetítő Rt.-vel már meg is állapodott. De várhatóan a többi biztosító számára is felértékelődik az ügynöki hálózat – udvariasabb néven pénzügyi tanácsadói kör – szerepe, rájuk ugyanis folyamatosan szükség lesz ahhoz, hogy a mezei ügyfelek megértsék a meglehetősen bonyolult termékeket, s abból gazdára találjon az a több tíz milliárd forintnyi, amiben a biztosítók reménykednek.
|
Költségek, amelyekre érdemes figyelni
ELADÁSI ÉS VÉTELI ÁRFOLYAM KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉG. A biztosítók a vételi árfolyamnál általában 5-6 százalékkal magasabb, úgynevezett eladási árfolyamon számolják el a befizetéseket, a különbséget elvonják. A szolgáltatásokat – a kifizetéseket – az alacsonyabb, vételi árfolyamon számolják el. LEVONÁS A KEZDETI KÖLTSÉGEKRE. Az ügynök jutalékára a biztosító a befektetési – felhalmozási – egységek mellett úgynevezett kezdeti egységeket is képez, amelyekből évente, gyakran akár tíz éven keresztül is elvon 5-10 százalékot. ADMINISZTRÁCIÓS, VAGY KEZELÉSI KÖLTSÉG. Havi fix 190-427 forint. ÁTVÁLTÁSI KÖLTSÉG. Ha az ügyfél át akarja rendezni a befektetéseit, az első alkalom ingyenes, a továbbiakban többnyire fix 400-1500 forintot kérnek el, vagy az áthelyezett összeg 2,5-3,0 ezrelékét, de legfeljebb 4000 forintot. BIZTOSÍTÁSI KOCKÁZATI DÍJ. Az egyedi szerződés egyedi jellemzőitől függ. |
|
|
|
|