Elméletben. A kész program azonban alig találkozik a kampányban megfogalmazott ígéretekkel, ahogyan az elkészültét övező huzavona is eltért a Gyurcsány Ferenc által előzetesen felvázolt tárgyalási menetrendtől, miszerint előbb a programok egyeztetése jön, azután a kormány szerkezete, végül a személyi kérdések. Ami a tárgyalásokról kiszivárgott, abból az derül ki, hogy a dolgok párhuzamosan haladtak, s a liberálisok szinte könnyebben mondtak le az egykulcsos adóról, mint Magyar Bálint miniszterségéről.
A majdnem végleges kabinetnévsor pedig olyan kompromisszumok eredőjének tűnik, amelyeket a miniszterelnöknek fel kellett vállalnia ahhoz, hogy reformelképzeléseihez, mindenekelőtt az önkormányzati választások előtt meghozandó megszorító intézkedéseihez maga mögött tudja a szocialista párt hangadóit. Ettől persze még az önkormányzati átalakítások hajója – ellenzéki hátszél hiányában – zátonyra futhat, de legalább a felelősség jobban szétosztható az MSZP-n belül, amennyiben a nyári kormányzati intézkedések ősszel választási fiaskóhoz vezetnének.
Jóllehet a kormányprogram nem foglalkozik a rövid távú kiigazítás szükségességével, a kampányígéretekhez képest megváltozott prioritásaival erre hangol rá. Hová tűntek az adócsökkentési ígéretek, az ötéves, törvényben rögzített ütemes mérséklés, valamint a liberálisok ennél radikálisabb vállalati és lakossági tehermentesítő terve, az egykulcsos – igaz, csak 2009-től bevezetendő – adóval? Úgy tűnik, nyomuk veszett.
A kormányzati elképzelésekről eddig kiszivárgott hírek szerint semmi ilyesmivel nem lehet számolni az elkövetkező években, jön viszont az adóemelés. Ez a politikai realitás – sugallja a kormányzati kommunikáció. A választópolgár pedig csak kapkodja a fejét: a választások előtt jó állapotúnak mondott gazdaság hirtelen – a miniszterelnök szerint is – nagy bajba került. A költségvetés lyukainak betömése nem tűr halasztást.
A megszorítások előtti kivárás, a kormány beszédes csöndje és a szakértők hangos reformkövetelései egy friss felmérés szerint eredményre vezettek: a lakosság többsége is elfogadja a megszorításokat. Az emberek egyelőre megértően készülnek a rájuk háruló terhek emelkedésére. Persze, várjuk ki a végét, az első néhány hónap után lelohadhat a reformok iránti lelkesedés…
A pontos részletek ugyan lapzártánkkor még nem ismertek, de néhány adónem, így az áfa és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) emelése, valamint a gázárak növekedése készpénznek vehető. Szó van továbbá az egészségügyi járulékok emeléséről, az szja-kedvezmények eltörléséről, a társasági adó, valamint az éppen csak bevezetett adózási forma, az egységes közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértékének növeléséről.
A büdzsé kiigazítása valóban szükségszerű, ellenkező esetben a pénzügyi összeomlás veszélye tovább nő. Az persze vitatható, hogy az adók emelésével vagy a kiadások mérséklésével célszerű-e betömni az államháztartás méretes lyukait. Akárhogy is, az egyensúlyjavító intézkedések jórészt az előző négy év felelőtlen pénzügypolitikájának következtében váltak szükségessé. Ebben a tekintetben a felelősség nem vagy alig osztható meg a nagyobbik ellenzéki párttal. (Az idő előrehaladtával pedig egyre kevésbé.) Annál nagyobb szüksége lehet a kormányfőnek arra, hogy az MSZP mögéje zárjon.
Az adóemelés egyes esetekben hozzájárulhat ugyan a méltányosabb közteherviseléshez, de erodálhatja a növekedési kilátásokat és az ország versenyképességét. A kormányprogram az eddigi 4-5 százalékos növekedés helyett 3-4 százalékos GDP-bővüléssel számol (ugyanakkor, részben éppen az adóemelésnek betudhatóan, növekvő inflációval). Az adóemelés versenyképességre gyakorolt káros hatásait csak egy jól működő, átlátható, minőségi szolgáltatásokat nyújtó közszféra ellensúlyozhatja. Ezért mielőbb szükséges megkezdeni a nagy elosztó rendszerek reformját, elsősorban is az egészségügyét és a központi közigazgatásét. E kettő ugyanis egyszerű többséget igényel a parlamenti szavazáskor, és mind a lakosság, mind pedig a piacok felé hatékonyan demonstrálhatja a kormány elkötelezettségét a reformok iránt.
Ha az államreform nem hozza meg hamarosan a kívánt eredményt, a második Gyurcsány-kormány adóemelési akciója éppen olyan káros lesz, mint a Medgyessy-féle száznapos osztogatás. Egy nagy különbséggel: akkor pénzt adtak, most pedig pénzt vesznek el.
