Kedden – a lapzárta reggelén – Európa olasz politikai káoszra ébredt. Magyarország számára ez a káosz ismerős volt és igen rossz emlékeket idézett. Tömören: úgy tűnt, az olaszok a vasárnap és hétfőn megtartott választások nyomán végre megszabadultak miniszterelnöküktől (és egyben az európai vadpopulizmus vezérétől és tanítómesterétől), Silvio Berlusconitól. Az olasz belügyminisztérium közölte: a kormányfő jobboldali pártszövetsége, a Szabadság Háza kisebbségbe szorult a Romano Prodi – korábbi kormányfő, illetve az Európai Bizottság egykori elnöke – által vezetett Baloldali Unió mögött.
A jobboldal jellegzetes válasza: újra kell számolni a voksokat. Ám a reakció azonossága itt a gyakorlatban véget ér. Olaszországban kétkamarás parlament van. Az alsóházban Prodi hajszálvékony szavazattöbbsége (49,8 kontra 49,7 százalék) a mandátumok 55 százalékát biztosítja. A szenátusban kedd reggel még Berlusconi javára mutatkozott 1 mandátumnyi többség, de ezt is Prodi javára fordította a külföldi olaszok által eldöntött 6 hely megoszlása, ezek közül ugyanis 4 jutott a baloldalnak.
Gömöri Endre.
Miután a két kamarának azonos hatalma van, kormányt csak az alakíthat, aki mindkettőt ellenőrzi. Ha a 6 „külföldi” mandátum eredménye után is maradt volna a jobboldal akármilyen csekély szenátusi többsége, az ország kormányozhatatlanná válik és nyilván új választásokat kell tartani. Most Prodi ugyan kormányt alakíthat, de az eleve ingatag lesz a többség minimális volta miatt.
LÉTFONTOSSÁGÚ A VÁLTÁS. A lényeg: bármi történjék is, Itália belépett a tartós politikai bizonytalanság veszélyes korszakába. Egész Európa Prodi sikerét várta és remélte (a konzervatívok is), de nem így! Kohl, német kereszténydemokrata ex-kancellár (a mai utód, Angela Merkel felfedezője) „az Európai Unió számára létfontosságúnak” nevezte Berlusconi bukását. Az Economist, a világ vezető gazdasági hetilapja, a konzervatív újságírás nemzetközi etalonja, címlapjára kiírta olaszul: Basta (Elég volt!). Ez a két vélemény egyben azt is jelzi, hogy a Cavaliere (a „Lovag”, mint magát elnevezte) elutasítása független az EU jövőjével kapcsolatos vélemények eltérő voltától éppen úgy, mint az amerikai-európai kapcsolatok igen ellentmondásos megítélésétől.
Prodi a föderatív EU híve. Ez elfogadható a Kohl-vágású német konzervatívoknak, de hideglelést okoz az angoloknak. A transzatlanti viszony ügyében hasonló a helyzet. (Economist: „Sajnálatos, hogy Prodi sokkal kevésbé barátságos az Egyesült Államok iránt, mint Berlusconi.”)
Az Elég volt! kiáltás tehát nem a külpolitikának szólt – de a belpolitikának sem. Az Európai Unió persze aggódik a Cavaliere koalíciójának vad populizmusa, meg a neofasizmus felé nyitott volta miatt. Ám hasonló aggályok kísérik azt is, hogy Prodi 11 tagú (!) koalíciója szélsőbalra nyitott. A két részre szakadt kommunista párt reformista szárnya mellett ott van az ortodox szárny, sőt, trockista csoportocskák is. E jogos bírálatoknak van mindkét oldalt érintő gazdasági vonatkozása is.
ELMARADT REFORMOK. Berlusconi lezüllesztette az olasz gazdaságot. Az utóbbi öt év GDP-növekedése nem érte el az 1 százalékot sem. Az igazi baj ennél mélyebb, szerkezeti jellegű. (Csak két példa: a high-tech és a szolgáltatási szektor a fejlett tőkés országok szintjéhez képest gyenge; a Dél korrupt és elmaradt csődtömeg, és ott él a lakosság 35 százaléka.)
Berlusconi nem vállalkozott semmiféle reform végrehajtására. Prodival szemben is jogos aggodalom, hogy a koalíció balszéle ellenzi a privatizációt és a szociális feszültséget keltő reformokat, és így ő sem tudja majd azokat végrehajtani. Így hát ezek után jogos kérdés: miért kiáltotta Európa kórusa, hogy „Basta Berlusconi”?
A hiteles választ 1993-ban maga a Cavaliere fogalmazta meg: „Ha nem leszek politikus, börtönbe visznek.” A milánói ügyészek akkor kezdték a „Tiszta Kezek” akciót a korrupciós hálózatok ellen és Berlusconi 1993-ban szervezte meg Forza Italia – Hajrá Olaszország! – nevű pártját. Azóta vagyonát megháromszorozta. A 30 ezer embert foglalkoztató Fininvest holding mellett övé a Mediaset „tévé-polip”, benne a három legnézettebb csatornával. Emellett az ő emberei vették át a RAI állami televízió vezetését. A médiahatalom ilyen koncentrációjára eddig csak totális diktatúrákban volt példa. A média monopóliuma tette lehetővé a Cavaliere számára a jogállam intézményeinek (köztük az igazságszolgáltatásnak) a korrumpálását.
Az európai kórus azért kiáltotta, hogy „Elég volt!”, mert a Prodi-Berlusconi párbajban a parlamenti demokrácia jövője volt a tét. És fájdalmas módon az is marad.
