Az egyidejű adócsökkentés és kiadásnövelés népszerű, ám megvalósíthatatlan víziója mellett felbukkant a nemzet, illetve a köztársaság védelmének nemes célja, a rémképek felvázolása, a jövőnek a múlttól való féltése. Föl kell lépni a múlt erői ellen, ne forduljunk vissza, ők a múlt, mi vagyunk a jövő! – hirdeti az MSZP és a Fidesz, más-más múltat és jövőt értve persze ez alatt. A hosszú hónapok óta zajló ígéretlicit és irracionális gazdasági számháború mellett a zsigeri félelmekre apelláló „mi” és „ők” szembenállása uralja az utolsó napokat.
Mindez még inkább rávilágít a kormányoldal és a legnagyobb ellenzéki párt közötti gazdaságfilozófiai ellentétekre. Világossá vált: a nagyobbik ellenzéki párt a lakosság egy részének antikapitalista attitűdjeit is felhasználja a kormányra kerülés érdekében. A piac, a tőke és magántulajdon „intézményeit” a nyugati demokráciákban nem szokás megkérdőjelezni. Különösen nem egy jobboldali párt berkeiben, amely a Lajtán túl magától értetődően inkább a szabad verseny, semmint az állami gondoskodás pártján áll. A magyar jobboldal vezető erejére nem ez a jellemző. A Fideszben ugyan jelen vannak a liberális piacgazdaságot pártoló rétegek, de az állami gondoskodást kiterjeszteni kívánó harcos antikapitalisták is. Ennek megfelelően Orbán Viktor pártelnök is kettős (többes) kommunikációt folytat: egyszer vadkapitalizmussal riogat, és államosítást vizionál, máskor radikális adó- és járulékcsökkentést ígér, valamint politikai otthont kínál a liberálisoknak is.
A Fidesz ma etatistább, mint a szocialisták. A privatizáció és a magántőke megítélését illetően, valamint a biztonságot mindenek fölé helyező szemléletével az ellenzéki párt sok tekintetben a Kádár-rendszer szocializmusát idézi. Kiáltó ellentmondás, hogy mindeközben a pártelnök – tizenhat évvel a rendszerváltás után – az antikommunizmus jelszavával kampányol a Kossuth téren.
Mivel a választási harc a két nagy párt kormányfő-jelöltjére van kihegyezve, a személyes politizálásnak a korábbinál is nagyobb szerep jut. Gyurcsány Ferenc másfél évvel ezelőtti hatalomra kerülését követően alapvetően alakította át a szocialista párt imázsát. A korábban cél nélküli, a fogyasztói igényeknek mindenáron megfelelni kívánó, osztogató párt helyett újra a felszínre hozta és modernizálta az MSZP értékeit és érdekeit. Gyurcsány kommunikációs fordulatot vitt végbe, a korábban a szocialistáknál is szitokszóként kezelt, vagy kényszerűségből elfogadott modern, a liberális demokrácia és intézményrendszer európai főáramba illő értékeket tűzte pártja zászlajára. Szavakban tehát az MSZP vezetése versenyelvű európai piacgazdaságot akar.
Ennél többre azonban nem futotta. A magyar gazdaság államközeli része sanyarú állapotban van. Az államháztartási hiány túl magas, a költségvetési politika elvesztette hitelességét a külföldi hitelminősítők, elemzők és az Európai Unió szemében. Az államgazdaság (az egészségügy, a helyi és a közigazgatás, az adórendszer) átalakítása a szakértők egyöntetű véleménye szerint nem halogatható tovább. A makromutatók híven tükrözik a gazdaság kettős állapotát, a magánszektor és az állami szféra között tátongó fejlettségbeli szakadékot. A növekedés, az infláció, a külföldi működőtőke-állomány kedvezően alakul, a költségvetés és a folyó fizetési mérleg deficitje azonban aggasztó méreteket ölt. Nem volt idő a reformokra – mentegetőznek manapság egyes szocialista politikusok. A bökkenő nem csak az, hogy ezekhez pontosan négy év állt rendelkezésre, de az is, hogy a párt berkein belül még mindig azt remélik: soha nem is lesz idő az állami rendszerek mechanizmusának megváltoztatására.
Márpedig, ha nem akarunk leszakadni az új uniós tagállamok versenyében, a költségvetés azonnali konszolidálására és a reformokra igenis szükség lesz. Ehhez egyértelmű politikai akarat kell, elsősorban is a leendő kormányfő részéről. A reformok véghezvitelében a nagy pártok – sokszor saját tagságuknál is nagyobb mértékben – támaszkodhatnának az önazonosságuk megőrzése érdekében is az újításokat támogató kispártok, a bejutási küszöb átlépésére esélyes SZDSZ és MDF segítségére. Már csak ezért is jót tenne a magyar demokrácia jövőjének, ha a következő országgyűlés nem csak két párt képviselőiből állna.
