Az egyik legutóbbi Spanyolországot beszéli el, szótárakhoz illően betűrendben. Szerzője családneve szerint spanyol, származása szerint félig az, félig francia. Az íráshoz spanyol anyja nevét választva Michel Del Castillo végül is francia író lett. Ekként leginkább a köztes helyzetről, a vele járó szorongásokról beszél, gyakran önéletrajzi elemekkel.
Hetvenhárom éve Madridban született. Apja ott volt a Crédit Lyonnais bank hivatalnoka. Anyja pedig rebellis szépség, a köztársaságiakkal rokonszenvező úrilány. Az apa férjként a szépség hűtlenkedéseit nem tudta megbocsátani, a Franco-rendszer a köztársasági rokonszenveket. Anya és fia nincstelen emigránsként így kerültek Franciaországba. Michel Del Castillót gyermekként Németországba deportálták. A háború után, Spanyolországba visszajutva, mint gyanús kamaszt zárták javítóintézetbe. Kilátástalan helyzetében jezsuita szerzetes-tanár mentette meg. Később, már párizsi egyetemistaként, emiatt is tért vissza pár szemeszterre a salamancai egyetemre, hol egykor Unamuno is tanított.
Almodóvartól, Bunueltől, Carmentől Don Ouijotén s Kasztílián át a festő Zurbaránig hasonló szócikkek sorában írja le Del Castillo a helyet, amelyet kívülállóvá váltan belülről ismer. Ismereteire, mikor bő félszázada Párizsba érkezett, nemigen voltak kíváncsiak. Megérkezve, mondja, megdöbbenten hallgatta, mint nevezik fasisztának Franco rendszerét. A „szerelmes lexikon” egyik erénye, hogy személyes tapasztalat találkozik benne a tudós ismeretekkel. S korokat átugró képzettársításokkal: az „inkvizítor – írja Michel Del Castillo, szócikket természetesen neki is szentelve -, tiszta, sima ember, jó férj, példás családapa (…), kérdőíveket, statisztikákat, iratokat rak maga köré”, olyan, „mint Eichmann”, „vagy Beria”.
Michel Del Castillo: Dictionnaire amoureux de l’Espagne • Plon, Párizs
