Gazdaság

A 11. hét hírei

A határig ér az M5-ös
Március 11-én átadták a forgalomnak az M5-ös autópálya még hiányzó, Szeged és Röszke közötti, közel 15 kilométeres szakaszát. A beruházás koncessziós formában valósult meg, az állam áprilistól immár a teljes, Budapest-Röszke szakasz után fizet éves díjat a beruházó és üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-nek, az idén mintegy 27 milliárd forintot, majd 2030-ig évente ennek inflációval aktualizált összegét.

Kihagyták az OTP-t
Három pénzintézetnek, az UniCredithez tartozó Bank Austria Creditanstaltnak, a National Bank of Greece-nek és a lengyel PKO Banknak ajánlotta fel a belgrádi kormányzat, hogy tegyen kötelező érvényű árajánlatot a Vojvodjanska Banka többségi részesedésére. Az újvidéki bank 99 százalékának a megszerzésére korábban hét nem kötelező érvényű ajánlat érkezett be, köztük az OTP Bank Rt.-é. A Vojvodjanska banka piaci részesedése tavaly szeptember végén 459,9 millió eurós mérlegfőösszege alapján 5,8 százalékos, saját tőkéje 65,7 millió euró. A pénzintézet 175 bankfiókból álló országos hálózatán keresztül szolgálja ki 685 ezer ügyfelét.

Szlovénia gyorsítana
A szlovén gazdasági minisztérium azzal a kéréssel fordult az Európai Bizottsághoz és az Európai Központi Bankhoz, hogy már júliusban adják áldásukat az euró jövő év elején esedékes bevezetéséhez. Ljubljana abban bízik, hogy már az uniós pénzügyminiszterek július 11-i találkozóján megkaphatja az engedélyt, és nem kell októberig várnia, amikor a euró-bevezetésre váró országok menetrendszerűen sorra kerülnek. Szlovénia biztosra veszi az euró-tagság 2008-as elnyerését, s így szeretne több időt nyerni a bevezetéshez szükséges lépések megtételére.

Nyit az Utazás 2006
Budapest-Közép-Dunavidék, valamint Horvátország lesz a két díszvendége az idei Utazás turisztikai kiállításnak, amelyet március 16-a és 19-e között rendez meg a Hungexpo Zrt. a Budapesti Vásárközpontban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2005-ben a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 6,9 millió vendéget és 19,3 millió vendégéjszakát regisztráltak, utóbbiak 40 százaléka a Budapest-Közép-Dunavidék régióra jutott. A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíj-bevétele 2005-ben országosan 112,3 milliárd forint volt, ennek 58,8 százalékát termelte ki a főváros és környéke.

Gömöri Endre díja
Szabad Sajtó Díjjal tüntette ki március 15-e alkalmából a Szabad Sajtó Alapítvány Gömöri Endre külpolitikai elemzőt, aki lapunkban hétről hétre a Világkép rovatot jegyzi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik