Ha sakkról volna szó, valószínűleg a Villepin-védelem nevet kapná az a rendkívül ellentmondásos
manőver, amellyel a francia kormányfő az elmúlt hetekben – hazafiasságból „jelesre vizsgázva” – megakadályozta, hogy az egyik legnagyobb francia energiaipari társaság, a Suez külföldi kézbe kerüljön. A történet ott kezdődött, hogy az olasz Enel – Európa harmadik legnagyobb energiacége – érdeklődni kezdett a gáz-, a villamosáram-, illetve a közüzemi vízellátásban érdekelt francia társaság megvétele iránt. Több sem kellett Párizsnak, lóhalálában néhány nap alatt tető alá hozta a 80 százalékban állami tulajdonú Gaz de France (GdF) és a Suez frigyét – csak azért, hogy a stratégiai ágazat képviselője francia kézben maradjon. „Az egyesüléssel a világ egyik legnagyobb energiaipari csoportja jöhet létre” – jelentette be büszkén Dominique de Villepin a több mint 70 milliárd eurósra becsült üzlet megszületését.
A miniszterelnök bábáskodása mellett létrejött fúzió annak a párizsi doktrínának az átültetése a gyakorlatba, amely a francia cégek és befektetők hazafias érzéseire apellál, hogy fontosabb üzleti döntéseik előtt hangsúlyosan vegyék figyelembe a nemzeti érdekeket. A gazdasági patriotizmus e kiugró példáját Claudio Scajola olasz iparügyi miniszter az újprotekcionizmus leplezetlen megnyilvánulásának nevezte, s felháborodásában még Párizsba tervezett látogatását is lemondta. A hoppon maradt olaszok most az Európai Bizottságtól várják, hogy a franciák orrára koppintson, ám Neelie Kroes versenypolitikai biztos egyelőre csak annyit mondott, hogy Brüsszel – amelynek áldását kell adnia a Suez-GdF frigyre – alaposan szemügyre veszi majd az ügyet.
Bár a franciák meglehetősen barátságtalan lépése nem törvénybe ütköző, sokan a protekcionizmus európai megerősödésének újabb jelét látják benne, ráadásul homlokegyenest ellentmond az egységes belső piac elveinek. Persze korántsem egyedül a franciák tartják távol állami beavatkozással a stratégiai szempontból fontos iparágaktól a külföldi befektetőket. Többek között a madridi kormány is mindent elkövet annak érdekében, hogy elgáncsolja a német energiaóriás, a – magyar Mol gázüzletágát nemrég megvásároló – E.ON Ruhrgas próbálkozását, hogy felvásárolja az egyik legnagyobb spanyol energiaipari céget, az Endesát. Pedig a német gigász elemzők szerint igazán gáláns üzleti ajánlatot tett, amikor több mint 29 milliárd eurót ígért a spanyol cégért.
BOTRÁNYOK SORA. A protekcionizmus szele egyébként más szektorokon is végigsöpör. Tavaly komoly botrány kerekedett például abból, amikor az olasz központi bank elnöke megakadályozta, hogy a holland ABN Amro megvásároljon egy itáliai pénzintézetet. Legújabban pedig a lengyel kormány gátolta meg erősen vitatható módszerekkel, hogy az olasz UniCredit többségi tulajdonra tegyen szert két jelentős helyi bankban.
Brüsszel a határokon átnyúló cégegyesüléseket az élénkebb piaci verseny és a csökkenő árak zálogának tekinti, így érthetően egyre nyugtalanabbul tekint az uniós fővárosokban feléledő protekcionizmusra. „A tagállamok egymás ellen védekeznek, de Európának más megközelítésre van szüksége. Arra kérek mindenkit, hogy mellőzzük a nacionalista retorikát, ami árt Európa érdekeinek” – bírálta a tendenciát José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Egy, az energiaszektor működéséről készült friss bizottsági felmérés ugyanakkor arra az eredményre jutott, hogy a nagykereskedelmi piacot az immár egy évtizede tartó piaci liberalizáció dacára még mindig a régi állami monopóliumok uralják, az energiahálózat és az -ellátás gyakran ugyanazon cég kezében van, és ahol csak lehet, akadályozzák, hogy új piaci szereplők szálljanak be a versenybe. Neelie Kroes már jelezte: a bizottság a közeljövőben eljárások egész sorozatát indíthatja, hogy kikényszerítse az európai energiapiac megnyitását.
