Tudvalévő, hogy a szaké az ősi japán rizsbor, ami nem meglepő, egyfelől arrafelé minden rizsából készül, egy átlag japán vagy 80 kiló rizst fal fel évente, másfelől bármiből lehet piát erjeszteni, amiben van cukor. Márpedig a rizsa vagy 90 százalékban tartalmaz szénhidrátot, a többi fehérje és aminosav. Szóval mivel a szesz cukorból erjed, készíthetünk evőpálcikából, kimonóból, tatamiből, sógunból, pokémonból, nintendóból, jakuzából és godzillából is, csak tegyünk hozzá cukrot, szórjuk meg egy kis reszelt sajttal, toljuk vissza pár percre a sütőbe, és már kész is.
A szaké átlagos alkoholtartalma valahol a mi szőlőborunk körül mozog (12-15 százalék körül, de 20 százalékig felmehet), rizsből és vízből készül. Van külön szakérizs (vesd össze borszőlő), lehántolják a felszínét, kvázi a magjáig, amiből afféle masszát-tésztát-pépet készítenek, ez erjed egy hónapig a hűvösön. A zsákba gyömöszölt masszát préselik, ülepítik, szűrik a borhoz hasonlatosan, kaphat talán némi hordós érlelést is, de nem áll el, mint a bor, egy év után megpunnyad, igyad meg.
A szaké színtelen, illata leginkább virágos vagy észteres-almás-banános, nyilván erjedési és technológiai illatok jellemzik, hiszen maga az alapanyag, a rizs nem rendelkezik olyan primer illat- és aromaanyagokkal, mint a szőlő. A képen látható Choya Sake nem marós, könnyű ivású, alkoholos, kerek, rém egyszerű ízképet mutató valami. A szakét lehet 6-10 fokra hűtve fogyasztani, de ebéd előtt vagy télen 40 fokra melegítve is. Kicsiny kerámia- vagy üvegkupicákból vedeljük, többnyire a főfogást nem ismerő japán konyha kis kvantumokban érkező fogásaihoz, de fogyaszthatjuk magában is, beszélgetéshez, bátorságot meríthetünk belőle egy kiadósabb szeppuku (magyarul harakiri) vagy egy kapszulahotelben eltöltendő éjszaka előtt.
